0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Egyre népszerűbb a núbiai kecske

A Pest megyei Páty határában gazdálkodó Juhász András és családja az ezredfordulón elsőként importált hazánkba núbiai tenyészkecskéket Hollandiából. Az azóta eltelt mintegy másfél évtized bebizonyította, hogy megfelelő akklimatizációt követően a fajta igényeinek megfelelő takarmányozás esetén a Kárpát-medencében is megállják helyüket a núbiaiak. Tejtermelésükre a nagy mennyiség és kiemelkedően magas tejzsírszázalék jellemző. Ez utóbbit mi sem jellemez jobban, hogy a núbiaiakkal együtt tartott más fajtájú kecskék tejéből mintegy 20 százalékkal kevesebb sajtot tudnak csak készíteni.

Egyre népszerűbb a núbiai kecske   Egyre népszerűbb a núbiai kecske

Szapora fajta a núbiai, jellemzőek az ikerellések, s a mi éghajlatunkon is az év bármely szakában ivarzanak. A bakok libidója kimagasló, s az alpesi és szánentáli fajták anyáival való keresztezés révén létrejött utódok tejtermelése meghaladja az anyjukét, ugyanakkor tartási, takarmányozási igényeik nem olyan magasak, mint a núbiaiaké. Mivel a núbiaiakat csak kisebb nyájakban lehet hagyományos módon gazdaságosan tartani, ezért ma elsősorban azok körében népszerűek, akik nem szeretnének 30-35 anyánál többel termelni.

Egyre népszerűbb a núbiai kecske

Forrás: