0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 19.

Terményáldás Győrben

A Terményáldás a Nyugat-Dunántúl nagy múltú kertészeti kiállítása és kulturális rendezvénye Győrben, szeptember végén, Szent Rozália napján. Gyökerei a II. világháború előtti időkre nyúlnak vissza. A rendezvényt hosszú szünet után 1993-ban a helyi ke...

Somogyi Tivadar, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere megnyitó beszédében emlékeztette arra, hogy egykor a gazdák, a kertészek, a szőlőművelők tudták azt, hogy a bőséges terméshez nem elég a saját munkájuk, szaktudásuk és pozitív hozzáállásuk, az időjárás viszontagságai, veszélyei jelentősen befolyásolják a végeredményt. Ezért kérték minden évben a Teremtő áldását a vetésre, a fejlődő növényekre, majd a betakarítás után hálát adtak a terményért. Ezt a szép hagyományt folyamatosan életben kívánják tartani Győrben. Az alpolgármester elmondta; a magyar mezőgazdaság felívelő ágban van, hiszen egyre több és jobb a termés, illetve egyre több olyan terméket lehet látni, amire a magyarok, illetve a helyiek büszkék lehetnek.
A Terményáldáson ökumenikus szertartás keretében áldották meg a terményeket Győr evangélikus, római katolikus és református elöljárói. Bemutatták éves munkájuk gyümölcsét a győri és kapuvári kertbarát körök tagjai, valamint a térség kézműves élelmiszer-termelői, dísznövény- és gyógynövény-kertészetei. A programot a színpadi műsorok mellett kézműves foglalkozások, virágkötészeti bemutató, gyógynövény túra és szakma előadások tették teljessé.


A rendezvényt az idén az öko-tudatosság jegyében szervezték meg, tudtuk meg Koczor Ágnes igazgató helyettestől. A gyermekeket újrahasznosított anyagokból készült Re-Placc öko-játszótér várta, ahol a játék mellett megismerhették a környezettudatos magatartás fontosságát is. Az árusító pavilonokon zöldtetőt alakítottak ki, a pihenőpadok, asztalok pedig újrahasznosított raklapból készültek, gyepszőnyeg-terítőkkel. A tér fő látványossága a virágszőnyeg volt, amit – a többi virágdekorációval együtt – az idei az évben is a CenterVirág készített, Erdei Gábor mester-virágkötő irányításával.

A Győri Művészeti és Fesztiválközpont soron következő rendezvénye is a helyi termékek népszerűsítéshez kapcsolódik. Október 2-án, vasárnap a Védd a helyit, vedd a kisalföldit! című program keretében kisalföldi őstermelők mutatják be portékáinak a győri Dunakapu-téren.

Forrás: