0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 24.

Állandóság és megújulás

Közel fél éve, hogy egy kormányrendelet alapján az Agrármarketing Centrum önálló szervezetté vált. Az átalakulással a célok nem változtak, továbbra is a közösségi agrármarketing feladatainak színvonalas megvalósításán dogoznak. A közelmúltban a szerv...

Kis kitérő után ismét önálló intézményként tevékenykedhet az Agrármarketing Centrum. Mit érzékelnek ebből a partnerek? Valóban át kellett alakítani a meglévő koncepciót, vagy csak szervezeti és működési dolgok változtak?
– Amikor az AMC a nyáron különvált a Magyar Turizmus Zrt.-től (ma Magyar Turisztikai Ügynökség), gyakorlatilag új szervezetet kellett létrehozni saját pénzügyi és jogi osztállyal, és mindazokkal az egyéb szervezeti egységekkel, amelyek minimálisan szükségesek egy szervezet, cég működéséhez. A Földművelésügyi Minisztérium – ahogy a 2016. június 6-án kihirdetett kormányhatározat is fogalmaz – az AMC útján koordinálja Magyarország közösségi agrármarketing feladatait és hangolja össze a kormányzati szervek ezzel kapcsolatos munkáját. Természetesen a megkezdett munka megy tovább, a velünk együttműködő partnerek semmit nem érzékelhettek az önállósodásból. E tekintetben semmi nem változott, közösen dolgozunk, és számíthatunk egymás segítségére. Finomhangolásra nyilvánvalóan szükség volt, és lesz is a jövőben. Összeköt minket az agrárium fejlesztése, termékeinek piacra juttatása, és ez csak együtt sikerülhet. (…)
 

Forrás: