0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Mozgalmas évet zárt az Egererdő Zrt.

2016-ban az EGERERDŐ Zrt. jó eredményekkel zárt - tájékoztatott az állami erdészeti társaság vezérigazgatója dr. Jung László.

Áprilisban sor került az Egri Erdészet új épületének átadására, majd májusban egy új, a Diósi-tanösvénnyel gazdagodott az általunk kezelt terület Tar és Szurdokpüspöki közelében.

Az erdőművelés területén a korábbi éveknek megfelelően 2016-ban is eleget tettünk törvényi kötelezettségeinknek, jellemzően természetes mag eredetű újulattal gondoskodtunk a letermelt állományok pótlásáról és a fiatal erdők ápolásáról, védelméről is. Nagy kihívást jelentett a 2016-os évben a fenyő száradás során kipusztult erdők kitermelése, majd őshonos fafajok csemetéivel történő újraerősítése is.
A vadgazdálkodás területén rendhagyó volt a 2016-os esztendő, mivel zömében ebben az évben zajlottak le az új Vadászati törvénynek megfelelően a vadászterületek újra felosztásai és újjá alakulásai, immár 20 éves üzemtervi ciklust megcélozva. A megye legnagyobb vadászterületét kezelő társaságként ez kiemelt feladata volt cégünk szakember gárdájának. Természetesen e mellett a vadászati és vadgazdálkodási feladatainknak is igyekeztünk maradéktalanul eleget tenni.

A közjóléti tevékenységek vonatkozásában sok jó dolog történt. Februártól egy főállású munkatárssal bővült a központ, aki a közjóléti feladatok mellett a turisztikai vonatkozásban is erősíti a cég jelenlétét.
Cégünk szervezésében zajlott 2016. augusztus 26-28. között a XX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem Leányka úti Campusában. 16 sportágban közel 700 versenyző mérte össze erejét, fizikai állóképességét és ügyességét. Külön öröm számunkra, hogy az EGERERDŐ Zrt. nem csak a szervezésből, hanem a sportversenyen való jó teljesítményével a vándorkupát is megszerezte.

Az általunk üzemeltetett erdei kisvasutak forgalma összességégben 18,3%-al emelkedett. 2016-ban több mint 361 ezer vendég került közelebb erdeinkhez a keskeny nyomközű vonatokon. Legjelentősebb volt a változás a felsőtárkányi erdei vasút kihasználtságában, ami a tavaszi időszakosan feltörő Vöröskő-forrás miatt nagy népszerűségnek örvendett. Itt a forgalom éves szinten több mint 80%-al emelkedett. A hagyományosan jól teljesítő Szilvásváradi Állami Erdei Vasút utaslétszáma is 18%-al növekedett. A MÁTRAVASÚT vonalain nem volt emelkedés, bár számos színes program várta a legtovább, még az év végi ünnepek között is közlekedő mátrafüredi végállomásra érkező járatok utasait.

Különleges élményekben volt része a felsőtárkányi „Szarvasbőgés a Stimecz-háznál” járatokon utazóknak és a legforgalmasabb rendezvénynek az erdei vasutakhoz kötődően a Kisvasutak Napja bizonyult Szilvásváradon október 8-án több mint 2.800 látogatóval.

Az EGERERDŐ Zrt. által hagyományosan szervezett Erdészeti Nyílt napok népszerűsége mind Egerben, az Érsekkertben és Mátrafüreden a parkban bőven kétezer feletti látogatószámot hozott az erdészeti standokon, ahol az óvodások és iskolások „barátkoztak” az erdei élővilággal, megismerhették az EGERERDŐ Zrt. tevékenységét. A látogatók kipróbálhatták a mindennapos munkák során használt eszközöket, működés közben megfigyelhették a rakodó- és aprítógépet, megsimogatták a vadászkutyákat és megnézhették, hogy mi mindent készíthetünk fából vagy a növények egyéb részeiből.
Mind a Mátrában és a Bükkben található erdészházaink számos vendéget fogadtak. A vadászok mellett családok, baráti társaságok vették igénybe az erdők mélyén található szálláshelyeinket. A szálláshelyeink a www.erdeiszallas.hu oldalon tekinthetők meg és foglalhatók.

Az erdészeteink által gondozott erdőkben sokan túráztak, egyre népszerűbbek a teljesítménytúrák, a kerékpáros versenyek, de a rallyk rajongó közönsége is talált magának programot térségünkben.
Társaságunk munkatársai 2016-ban két ízben is véradó napot tartottak, az első sikerén felbuzdulva az Erdők Hetével egyidejűleg, októberben az Állami Erdészeti Társaságok többségében Erdészeti Véradó Hetet rendeztek.

A 2017-es évben az erdei kisvasútjaink különleges járatokkal kedveskednek az utazó közönségnek. Menetrendjeink már elérhetők és a jeles napokhoz kapcsolódva mind a Mátrában, Szilvásváradon és Felsőtárkányban lesznek Nyuszivonatok, Mikulásjáratok, Mátrafüreden Gyermeknap és a Szarvasbőgés a Stimecz-háznál szeptemberben újra megrendezésre kerül. 

Erdészeti Nyílt Napjaink időpontját érdemes figyelemmel kísérni. Egerben hagyományosan szeptember elején, Mátrafüreden 2017. szeptember 29-én kerül megrendezésre, amely ebben az évben a társaságunknál a Kisvasutak Napját is fémjelzi.

Ebben az évben értékes cégtörténeti kiadvány is napvilágot fog látni, amely az erdészeti társaságunk több mint 70 éves múltját dolgozza fel.

Kedvelt a közösségi oldalunk, ahol a legjelentősebb eseményekről tájékozódhatnak és közérdekű információkat is találnak. www.facebook.com/egererdo

 

Forrás: