Back to top

Ötéves „A legszebb konyhakertek” mozgalom

Az idén ötéves mozgalom óriási utat tett meg alapítása óta: a karcagi helyi kezdeményezés országos programmá nőtte ki magát. Tavaly már 318 település 2082 kertművelője vett részt a megmérettetésen, és 5384 felhagyott kertet vontak újra művelésbe, neveztek a környező országokból, Nagy-Britanniából is. Az ötödik évforduló alkalmából a kertművelők mellett idén először a településeket is díjazzák.

A legszebb konyhakertek mozgalom legfontosabb üzenete, hogy minden talpalatnyi földet műveljünk meg, ezzel segítve öngondoskodásunkat - mondta Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárságának helyettes államtitkár a Magyarország legszebb konyhakertjei program keretében településvezetőknek és koordinátoroknak szervezett szakmai napon. Egyúttal gratulált a kezdeményezőknek és a szervezőknek, hiszen a verseny öt éve töretlenül népszerű, sőt folyamatosan fejlődik, bővül a résztvevők köre. A hiánypótló program közvetlenül szólítja meg az embereket, szemléletet formál, hozzájárul a kertekben előforduló növények, tájfajták megőrzéséhez. Mindemellett legfontosabb üzenete, hogy

A kezdeményezést 2012-ben Kovács Szilvia ötletgazda indította útjára. Akkor mindössze 22-en jelentkeztek a felhívásra. A rákövetkező évben Fazekas Sándor miniszter javaslatára, a szakma háttérintézményeivel karöltve országos szintre emelkedett a program 60 település és 939 kertművelő részvételével, tavaly pedig már 318 település 2082 kertművelője vett részt a megmérettetésen. Időközben a határainkat is átlépte a program, hiszen a környező országokból, sőt Lengyelországból és Nagy-Britanniából is érkeztek nevezések.

Kovács Szilvia programigazgató, Karcag város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a tavaly a 2082 résztvevő segítségével mintegy 3,6 millió kertművelőhöz sikerült eljuttatni a program üzenetét. A verseny öt éve alatt összesen 443 településről érkeztek nevezések az ország valamennyi megyéjéből, közülük 30-an már ötödik éve vesznek részt a programban. A verseny nem titkolt célja a fiatalok minél szélesebb körű bevonása: amíg 2013-ban mindössze 40, tavaly már 8136 20 év alatti fiatal vett részt a kertek művelésében. Van olyan település, ahol minden óvoda tevékenyen részt vesz a programban.

A versenyben résztvevők jó példája nyomán összesen további 5384 felhagyott kertet vontak újra művelésbe - derült ki tavaly a versenyzők megkérdezése során. Örvendetes, hogy nem csak a vidéki lakosságot mozgatja meg a verseny: idén már hat fővárosi kerület is nevezett.

Idén először a kertművelők mellett a települések is díjazásban részesülnek, a települési lélekszám arányában a legtöbb jelentkezést benyújtó városok és falvak munkáját szeretnék elismerni. A további települési díjakhoz megyék és régiók, cégek és szervezetek díjfelajánlásait várják.

Bár a települések nevezési határidejét április 30-ra tűzték ki, Kovács Szilvia hangsúlyozta, hogy a később jelentkezőket sem utasítják el. A programigazgató azokat a kertművelőket is bátorította, ahol a település nem nevez. Őket egyénileg bírálják el az augusztus elsejéig beküldött összesítőlapok és képek alapján.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avattak

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avatott tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, összesen 32-en kapták meg mesterlevelüket. Az eseményen került átadásra az EuroSkills 2021 versenyen érmeket nyerő, az agrárágazatban indult magyar versenyzők elismerése is.

Kiválasztották a világ legjobb sajtját

Már tudjuk, hogy melyik a világ legjobb sajtja. Az idei sajtvilágversenyen (World Cheese Awards) egy spanyol kecskesajt vitte el a pálmát, amelyről bírálói azt állították, maga a szerelem.

A sportolók kiállnak az öttusalovaglás mellett

Az összes brit és magyar olimpiai érmes öttusázó, valamint 11 másik országból további ötkarikás érmesek - összesen negyvenhatan - levélben fordultak Thomas Bachhoz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökéhez, hogy járjon közbe az öttusalovaglás megmentéséért.

Megmérettettek a Kárpát-medencei borok

Jó 100 éve választják el egykori történelmi borvidékeinket egymástól országhatárok, nem véletlen, hogy – egy év kihagyást követően – a tizenötödik alkalommal megrendezett XV. Csávossy György Kárpát-medencei Borversenyre a korábbinál is több, mintegy 160 minta érkezett.

Mostantól a futószár másik végén

Befejezte pályafutását Magyarország eddigi legsikeresebb lovastornásza. A nyár végi felnőtt lovastorna-világbajnokságon, a Nemzeti Lovardában láthattuk versenyzőként utoljára pályára lépni a kaposvári Bence Balázst, aki kerek húsz év után fejezte be pályafutását.

Az év mentes séfje

Negyedik alkalommal rendezett vegán szakácsversenyt a Csak a Mentes fesztiválok szervezője, Hercegh Andrea olyan amatőr szakácsok számára, akik egészségügyi okokból vagy életmódválasztás miatt hús-, tej-, liszt-, cukormentesen főznek.

Borest a Bor Akadémián

A Magyar Bor Akadémia több mint két évtizede elkötelezett képviselője a hazai borkultúra fejlesztésének. Tagjai a szőlész- és borász szakma elismert és nagy tudású, hiteles képviselői, valamint a magyar társadalom értékes, megbecsült személyiségei.

Embrióbeültetés után született teljes testvér csikók Mezőhegyesen

Köztudott, hogy a fogathajtásban nagyon fontos a lovak összhangja, harmóniája, és az is, hogy minél egyformábbak legyenek. Épp ezért a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nóniusz tenyészetében a legkorszerűbb módszerekkel igyekeznek megteremteni a jövő fogatát.

Versenyben a közétkeztetés legjobb szakácsai

Lezárult a Közétkeztetési Szakácsverseny középdöntője, ahonnét 12 csapat jutott a 2022 tavaszán megrendezésre kerülő döntőbe. A szakmai megmérettetés célja,többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A legeredményesebb felfedezők

Ötödik alkalommal hirdette meg az Országos Erdészeti Egyesület a középiskolásoknak szóló Fedezd fel az örökséged! erdőismereti vetélkedőt. Az idei versenyt az egész Kárpát-medencére kiterjesztették, így rekordot döntve 185 háromfős csapat jelentkezett 58 település közel 100 iskolájából. Az első helyezést ezúttal a veszprémi Vetési Albert Gimnázium Autotróf Kakukkmadarak csapata szerezte meg.