0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az idei évben is átadásra kerültek a MEGFOSZ díjak

A díjakat a Szövetség azért hozta létre, hogy tagjaik érezzék a Szövetséghez való tartozás fontosságát és aktivitásuk elismerését.

A három alapított díj közül az „Életpályamű” díjra olyan személyeket lehetetett jelölni, akik több, mint 30 éve az ágazatban dolgoznak, betöltötték 60. életévüket, munkahelyükön a feladatai meghatározóak és eredményesek, valamint a dolgozók és vezetők körében szakmailag elfogadottak, megbízhatóak és segítőkészek. Ebben az évben a díjat Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár Úr adta át a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében.

A „Fiatalok a szakmáért” díjat olyan maximum 40 éves, aktív, hatékony és kreatív tag kaphatta meg, aki pályája útján rövid idő alatt, sokat ért el, munkája kiemelkedő és eredményesen vesz részt a csapatmunkában. Ezt a díjat a MEGFOSZ „Legyél Te is mezőgépész!” programjának kiemelt partnere az MKB Bank Csoport részéről Balogh Ferenc Vállalati Üzlettámogatás Igazgatóságának igazgatója adta át.

A Szövetség vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a tagok a szakmáért tett aktivitását elismerjék. Ezért alapították a „2016. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díjat, amelynél nem volt külön kormeghatározás. Nagyon fontos volt, hogy aktív személy legyen a tagságban és állandó segítséget biztosítson a tagság és a bizottságok számára. A díjat Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke adta át.

Életpályamű díj : Grósz László – Agro-Békés Kft.

Grósz László az Agro Békés Kft. ügyvezetője. Rendkívül életvidám, pozitív gondolkodású ügyvezető, 2000-ben alapította meg cégét, ami 2 év alatt milliárdos forgalmúvá vált, és amit a több 10 év alatt megtöbbszöröztek. Az elért eredményekhez a közös célért dolgozó kollégákra és szerető családjára volt szükség. László hiszi, hogy a munka az, ami előre visz és ennek megfelelően dolgozik együtt a közös cél érdekében kollégáival.

Fiatalok a szakmáért díj: Umenhoffer Péter – Axiál Kft.

Umenhoffer Péter pályafutását az Axiál Kft-nél mint értékesítő kezdte, azonban gyorsan kiderült, hogy ez a fiatal gépészmérnök többre hivatott, és 2 éven belül már a marketing igazgatói posztig jutott el. A MEGFOSZ-nál is komoly marketing feladatokat lát el a marketing bizottság vezetőjeként. Olyan munkaerő, akire mind szakmailag mind emberileg maximálisan számíthatnak kollégái, kreatív, újdonságokra nyitott, tele rengeteg ötlettel, amit kitartása révén meg is valósít.

2016. év legaktívabb MEGFOSZ tagja díj: Pap Lajos – Pap-Agro Kft.

Pap Lajos – Pap-Agro Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. A Marketing bizottság kiemelkedően aktív tagja a bizottság megalakulása óta. Elkötelezett híve a „Legyél Te is mezőgépész!” programnak, amit mi sem tükröz hívebben, mint hogy az örkényi Pálóczi Horváth István Mg-i Szakképző iskola diákjainak is rendszeresen tart gyakorlati órákat, bemutatókat, továbbá folyamatosan részt vesznek a mezőgépész diákok duális képzésében.

 

A díjakat az alábbi személyek nyerték el, melyhez a MEGFOSZ vezetése és a tagsága ezúton is gratulál!

 

Forrás: MEGFOSZ