0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Második alkalommal kerül megrendezésre a Hungrana Gazdanap

A több mint százéves múlttal rendelkező, szabadegyházi telephelyű kukoricafeldolgozó vállalat a tavalyi, nagysikerű nyitórendezvényt követően idén is megrendezi a Hungrana Gazdanapot, melynek tematikája az áramlás, a fejlődés és megújulás állomásai köré épül, helyszíne pedig ebben az évben is a székesfehérvári MKOSZ Csarnok lesz, 2017. május 10-én.

A tavalyi évben debütált hazánk legnagyobb kukoricafeldolgozója, a Hungrana Kft. első Gazdakonferenciája, melyet nagy érdeklődés övezett a szakma részéről. A rendezvényre meghívott több száz beszállító partner itt ismerkedhetett meg a cég megújult partnerstratégiájával, de számos fontos, szakmai előadás is helyet kapott a programban, valamint lehetőség nyílt a résztvevők számára eszmét cserélni az agrár ágazatot érintő kérdésekben is. 

„Büszkék vagyunk arra, hogy kizárólag magyar gazdáktól, magyar termelésű, kiváló minőségű, GMO-mentes kukoricát vásárolunk. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy közvetlen kapcsolatban legyünk partnereinkkel és folyamatos párbeszédet folytassunk velünk. A Gazdanap erre (is) lehetőséget nyújt amellett, hogy az agrárszektort érintő változásokról, kérdésekről, innovatív megoldásokról szóló szakmai előadásokat biztosít a résztvevőknek.„ – mondja Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója. 

A program részeként az agrárszektor neves képviselői tartanak majd szakmai előadásokat, ezt követően a szervezők kerekasztal-beszélgetésre invitálják vendégeiket. A szakmai napon a számos neves meghívott előadó mellett jelen lesz Michelisz Norbert, Európa-kupa és többszörös világbajnoki futamgyőztes autóversenyző, nemzetközileg elismert élsportoló is, aki a kitartásról, elhivatottságról, megújulásról mesél majd az érdeklődőknek. 

A programból: 
• Dr. Gyuricza Csaba főigazgató – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
• Tikász Ildikó osztályvezető – Agrárgazdasági Kutató Intézet
• Bucsi Tamás engedélyeztetési és szolgáltatási menedzser, talajvédelmi szakértő – Timac Agro Kft.
• Maróti Miklós ügyvezető – AgroVIR Kft.
• Vajda Péter ügyvezető – Phylazonit Kft.
• Bűdi Károly tulajdonos – AgriDron Kft.
• Reng Zoltán vezérigazgató – Hungrana Kft.
• Fisli Csaba alapanyag beszerzés vezető – Hungrana Kft.

www.gazdakonferencia.hu
www.hungrana.hu

Forrás: Hungrana Kft.