0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jogász és politikus

Jó agrárminiszter az esőt is meghozza, hallatszott a sorokból, rövid időre megnyíltak az ég csatornái, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum városligeti épülete előtt felavatták Darányi Ignác, egykori földművelésügyi miniszter szobrát.

„A legnagyobb magyar agrárpolitikusra emlékezünk”- hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki hozzátette, halálát követően 90 évvel egy kiváló államférfinak, igaz hazafinak állítunk emléket, aki egész életében Magyarország, a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Jelentős érdemeket szerzett a magyar mezőgazdaság szolgálatában, mindig a gazdák javáért, az agrárium fejlődéséért és sikeréért munkálkodott. Darányi Ignác a 19. és 20. század fordulójának kivételes tehetséggel megáldott agrárpolitikusa volt, aki 12 éven át irányította a Földművelésügyi Minisztériumot.

Az agrártárca vezetője jelezte: nem véletlen, hogy a Vajdahunyadvárnál, a kerengő előtti területen állítottak szobrot Darányi Ignácnak, hiszen ő volt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum megálmodója is, aki a múzeum alapító okiratában rögzítette, hogy „az ország mezőgazdasági termelése és fejlődése állandó és modern múzeumban bemutattassék”.

Darányi Ignác munkája során meghatározó lépéseket tett a mezőgazdasági termelés korszerűsítésért és fellendítéséért, pártolta a szövetkezeti mozgalmakat, a belső piac megvédésével és stabil exportpiac biztosításával pedig megteremtette a kiszámítható értékesítés feltételeit. Mindezek mellett számos kutatóintézetet és szakiskolát is létesített.

„Darányi Ignác egész életében szakmailag elkötelezetten a magyar agráriumért dolgozott, elhivatott, emberséget sugárzó személyiségét már életében szeret és tisztelet övezte”- fogalmazott Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Munkássága számunkra, az utókor számára is eligazítási pontokat jelent. A Magyar Mezőgazdák Szövetsége még 1927-ben célul tűzte ki, hogy szobrot állítson az egykori miniszternek és ennek érdekében országos gyűjtést is indítottak. Az összeg hamar összegyűlt, de Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása csak maketten maradt fent.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet ügyvezető igazgatója elmondta, már több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy az egykori szobrot újraalkossák és elhelyezhessék a múzeum előtti kerengőben. Az eredeti szobrot Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotta újra. A szobron Darányi neve mellett az olvasható: „Ha művét keresed, nézz körül”.

A szobor leleplezését és megkoszorúzását követően „Új korszak a hazai szőlőtermesztésben” címmel szakmai konferencia kezdődött Darányi Ignác tiszteletére, aki a hazai szőlőnemesítés élharcosa is volt. Az előadásokat követően a Grand Tokaj, Frittmann János és a Soós István Borászati Szakképző Iskola – melyet több mint száz esztendővel ezelőtt maga a miniszter alapított – boraiból kaphattak kóstolót a résztvevők.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu