Back to top

Jogász és politikus

Jó agrárminiszter az esőt is meghozza, hallatszott a sorokból, rövid időre megnyíltak az ég csatornái, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum városligeti épülete előtt felavatták Darányi Ignác, egykori földművelésügyi miniszter szobrát.

„A legnagyobb magyar agrárpolitikusra emlékezünk”- hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki hozzátette, halálát követően 90 évvel egy kiváló államférfinak, igaz hazafinak állítunk emléket, aki egész életében Magyarország, a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Jelentős érdemeket szerzett a magyar mezőgazdaság szolgálatában, mindig a gazdák javáért, az agrárium fejlődéséért és sikeréért munkálkodott. Darányi Ignác a 19. és 20. század fordulójának kivételes tehetséggel megáldott agrárpolitikusa volt, aki 12 éven át irányította a Földművelésügyi Minisztériumot.

Darányi Ignác szobra
Darányi Ignác szobra
Fotó: viniczai

Az agrártárca vezetője jelezte: nem véletlen, hogy a Vajdahunyadvárnál, a kerengő előtti területen állítottak szobrot Darányi Ignácnak, hiszen ő volt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum megálmodója is, aki a múzeum alapító okiratában rögzítette, hogy "az ország mezőgazdasági termelése és fejlődése állandó és modern múzeumban bemutattassék".

(balról jobbra) Fónagy János, Fazekas Sándor, Györfi Sándor, Mezőszentgyörgyi Dávid és a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója Estók János
(balról jobbra) Fónagy János, Fazekas Sándor, Györfi Sándor, Mezőszentgyörgyi Dávid és a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója Estók János
Fotó: viniczai

Darányi Ignác munkája során meghatározó lépéseket tett a mezőgazdasági termelés korszerűsítésért és fellendítéséért, pártolta a szövetkezeti mozgalmakat, a belső piac megvédésével és stabil exportpiac biztosításával pedig megteremtette a kiszámítható értékesítés feltételeit. Mindezek mellett számos kutatóintézetet és szakiskolát is létesített.

„Darányi Ignác egész életében szakmailag elkötelezetten a magyar agráriumért dolgozott, elhivatott, emberséget sugárzó személyiségét már életében szeret és tisztelet övezte”- fogalmazott Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Munkássága számunkra, az utókor számára is eligazítási pontokat jelent. A Magyar Mezőgazdák Szövetsége még 1927-ben célul tűzte ki, hogy szobrot állítson az egykori miniszternek és ennek érdekében országos gyűjtést is indítottak. Az összeg hamar összegyűlt, de Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása csak maketten maradt fent.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet ügyvezető igazgatója elmondta, már több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy az egykori szobrot újraalkossák és elhelyezhessék a múzeum előtti kerengőben. Az eredeti szobrot Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotta újra. A szobron Darányi neve mellett az olvasható: "Ha művét keresed, nézz körül".

A szobor leleplezését és megkoszorúzását követően „Új korszak a hazai szőlőtermesztésben” címmel szakmai konferencia kezdődött Darányi Ignác tiszteletére, aki a hazai szőlőnemesítés élharcosa is volt. Az előadásokat követően a Grand Tokaj, Frittmann János és a Soós István Borászati Szakképző Iskola – melyet több mint száz esztendővel ezelőtt maga a miniszter alapított – boraiból kaphattak kóstolót a résztvevők.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Madárgyűrűzési bemutató lesz a Fiumei úti sírkertben szombaton

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) budapesti helyi csoportja és a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) együttműködésében az MME szakemberei madárgyűrűzési bemutatót tartanak a Fiumei úti sírkertben január 28-án, szombaton délelőtt.

A Fruit Logistica várható újdonságai

A zöldség-gyümölcs ágazat egyik legnagyobb kiállítása a berlini Fruit Logistica, idén február 8–10-én 112 ezer négyzetméteren csaknem 2000 kiállítóval várja a látogatókat. Honlapján már tanulmányozhatók a bemutatni tervezett új fajták, csomagolóanyagok, szedést, tárolást vagy osztályozást segítő eszközök, amelyeket a világon vagy Európában ott láthatnak először a látogatók.

Tél végi Füvészkert-ajánló

Télen is érdemes növénygyűjteményeket látogatni! Az évszaknak megfelelően ilyenkor a meleg égövi növényekre irányul a nagyobb figyelem; mint ahogy a budapesti Füvészkert januári, februári tematikus szakvezetésein, illetve a Szamóca Kiskertész Klub foglalkozásain is.

Minél közelebb a természethez

Februárban ismét megrendezik Milánóban a Myplant & Garden kertészeti vásárt. A szervezők közleménye szerint az olasz kertészeti ágazat folyamatos növekedésben van, a tavalyi forgalma mintegy 5 millió euróval meghaladta az előző évit.

Új fajták mutatkoznak be a berlini Fruit Logistica kiállításon

A zöldség-gyümölcs ágazat egyik legnagyobb kiállítása a Fruit Logistica, ahol minden alkalommal számos újdonságot mutatnak be. 2023-ban február 8-10-én kerül sor a rendezvényre, amely 112 ezer négyzetméteren, csaknem 2000 kiállítóval várja a látogatókat. A kiállítás honlapján már tanulmányozhatók a Berlinben bemutatkozó új fajták.

Van-e jövője a borturizmusnak Magyarországon?

Erre a kérdésre keresi a választ a január 26-án ötödik alkalommal megrendezendő BorÉRT Borturisztikai konferencia és BorÉRT Bortúra. A budapesti Vajdahunyadvárba szervezett esemény Magyarország egyetlen, a borturizmust középpontba helyező tematikus napja. Az érdeklődők az előző évekhez hasonlóan ismét teljes képet kaphatnak a magyar borturizmus helyzetéről és perspektíváiról.

Színes lesz a Zöld Hét

A szürke, hideg tél közepén 2023. január 20-tól harsány színkavalkádba fordul a Berlinben megrendezésre kerülő Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche).

Idén is lesz Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban

Az idén is "Ügetőszilveszterre" várja a lovassportot kedvelő nagyközönséget december 31-én a Kincsem Park.

Adventi kertajánló

A korai sötétedéshez igazított nyitvatartási idővel, de számos hazai botanikus kert és arborétum tart nyitva a téli hónapokban. Sőt, programokkal is több helyen készülnek, ezekből válogattunk.

Szombaton lesz a Vadlúd Sokadalom Tatán

Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiváljára, a Vadlúd Sokadalomra várják az érdeklődőket szombaton Tatán.