Back to top

Jogász és politikus

Jó agrárminiszter az esőt is meghozza, hallatszott a sorokból, rövid időre megnyíltak az ég csatornái, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum városligeti épülete előtt felavatták Darányi Ignác, egykori földművelésügyi miniszter szobrát.

„A legnagyobb magyar agrárpolitikusra emlékezünk”- hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki hozzátette, halálát követően 90 évvel egy kiváló államférfinak, igaz hazafinak állítunk emléket, aki egész életében Magyarország, a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Jelentős érdemeket szerzett a magyar mezőgazdaság szolgálatában, mindig a gazdák javáért, az agrárium fejlődéséért és sikeréért munkálkodott. Darányi Ignác a 19. és 20. század fordulójának kivételes tehetséggel megáldott agrárpolitikusa volt, aki 12 éven át irányította a Földművelésügyi Minisztériumot.

Darányi Ignác szobra
Darányi Ignác szobra
Fotó: viniczai

Az agrártárca vezetője jelezte: nem véletlen, hogy a Vajdahunyadvárnál, a kerengő előtti területen állítottak szobrot Darányi Ignácnak, hiszen ő volt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum megálmodója is, aki a múzeum alapító okiratában rögzítette, hogy "az ország mezőgazdasági termelése és fejlődése állandó és modern múzeumban bemutattassék".

(balról jobbra) Fónagy János, Fazekas Sándor, Györfi Sándor, Mezőszentgyörgyi Dávid és a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója Estók János
(balról jobbra) Fónagy János, Fazekas Sándor, Györfi Sándor, Mezőszentgyörgyi Dávid és a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója Estók János
Fotó: viniczai

Darányi Ignác munkája során meghatározó lépéseket tett a mezőgazdasági termelés korszerűsítésért és fellendítéséért, pártolta a szövetkezeti mozgalmakat, a belső piac megvédésével és stabil exportpiac biztosításával pedig megteremtette a kiszámítható értékesítés feltételeit. Mindezek mellett számos kutatóintézetet és szakiskolát is létesített.

„Darányi Ignác egész életében szakmailag elkötelezetten a magyar agráriumért dolgozott, elhivatott, emberséget sugárzó személyiségét már életében szeret és tisztelet övezte”- fogalmazott Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Munkássága számunkra, az utókor számára is eligazítási pontokat jelent. A Magyar Mezőgazdák Szövetsége még 1927-ben célul tűzte ki, hogy szobrot állítson az egykori miniszternek és ennek érdekében országos gyűjtést is indítottak. Az összeg hamar összegyűlt, de Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása csak maketten maradt fent.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet ügyvezető igazgatója elmondta, már több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy az egykori szobrot újraalkossák és elhelyezhessék a múzeum előtti kerengőben. Az eredeti szobrot Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotta újra. A szobron Darányi neve mellett az olvasható: "Ha művét keresed, nézz körül".

A szobor leleplezését és megkoszorúzását követően „Új korszak a hazai szőlőtermesztésben” címmel szakmai konferencia kezdődött Darányi Ignác tiszteletére, aki a hazai szőlőnemesítés élharcosa is volt. Az előadásokat követően a Grand Tokaj, Frittmann János és a Soós István Borászati Szakképző Iskola – melyet több mint száz esztendővel ezelőtt maga a miniszter alapított – boraiból kaphattak kóstolót a résztvevők.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Eger a felhők felett – egri borok és gyönyörű panoráma

Különleges helyszínen, a budapesti tetők felett, a High Note SkyBarban búcsúztatták a nyarat az Egri Borműhely borászai.

Változatos programokat kínál a budapesti állatkert az Állatkertek éjszakáján

Változatos programokkal, egyebek mellett látványetetésekkel, elefánttréninggel, zenével, LED show-val, jégszobrász- és tűzzsonglőr-bemutatóval is várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken, az Állatkertek éjszakáján.

Szent György-hegy hajnalig negyedszer - Egy este, amikor megmozdul a hegy!

Van egy hegy a Balaton-felvidéken, ami pont annyival van távolabb a parttól, hogy a kilátást tanúhegyek keretezzék, hogy még fényesebbek legyenek a csillagok, végeláthatatlanok a szőlősorok, és azok találjanak ide, akik valami különlegesre vágynak.

Szakmai programok a Bábolnai Gazdanapokon

Szakmai kerekasztal-beszélgetések és Szaktanácsadási pont várja az érdeklődőket idén is a 34. Bábolnai Gazdanapokon!

Pápai Expo és Agrárpiknik – Az év legmenőbb agrárrendezvénye

A fiatalok agráriumba bevonását is zászlajára tűzte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, főszervezőként újragondolva a több mint húsz éves múltú Pápai Agrárexpo rendezvényt, amely szeptember 17-19. közt Pápai Expo és Agrárpiknik néven – számos új programelemmel – várja majd a látogatókat. Bagossy Brothers, agrárfórumok, szakmai kiállítók, Punnany Massif, termelői vásár.

Pannon Piknik Egerszalókon

Különleges eseménynek lehettünk tanúi augusztus 14-én az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtokon, ahol a Pannon Bormíves Céh tagjai által személyesen bemutatott borokat kóstolhattak az érdeklődők. Az Egerszalókon megtartott Pannon Borpikniken részt vett Bíró Attila, a Tokióban bronzérmet szerzett női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, aki nem mellékesen maga is borász végzettségű.

Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik a Magyar Ízek Utcáját

Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik az idei Magyar Ízek Utcáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárnál Budapesten.

Hogy lehet kihúzni a bajból a csemegekukorica- és zöldborsótermesztést?

A 25 FarmerExpo kertészeti konferenciáján, augusztus 18-án a két legfontosabb ipari zöldség, a csemegekukorica és a zöldborsó termékpályáját tekintik át az előadók. A Hortico kertészeti tanácskozás címe: Égető kérdések az ipari zöldség termékpályán – csemegekukorica, zöldborsó.

Elmarad a Szegedi Tiszai Nemzetközi Halfesztivál

Mégsem rendezik meg Szegeden a fesztivált.

Bor, mámor… és 12 borászat Erdőbényén

Augusztus 12-15. között rendezik meg idén a Bor, mámor… Bénye elnevezésű gasztrokultúrális eseményt Erdőbényén, amely a tavalyi nyitott pincés rendezvény után ismét egyesületi összefogás keretében zajlik.