0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Folyamatos innováció nélkül éhen marad a világ

„Elengedhetetlen a fejlődéshez az innováció, amelyet a kutatási eredmények alapoznak meg, legyen szó új fajtákról vagy friss technológiáról.” - mondja Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára.

– Mekkora növekedés ért el a nemzetközi vetőmag-kereskedelem?

– A globális vetőmagpiac 1994 óta két és félszeresére, míg a nemzetközi vetőmag-kereskedelem hétszeresére növekedett. A nemzetközi vetőmag-kereskedelem mértéke éves szinten meghaladja a huszonkétmilliárd dollárt, a húzótermékeket a hibrid kukoricák és a nagy értékű zöldség vetőmagok jelentik. Meghatározók a piacon a paradicsom, paprika, káposzta- és hagymafélék magjai, illetve a búza, a rizs és a szója is. Egyébként a világ vetőmag előállításának az értéke évente ötvenmilliárd dollárra tehető.

– Egyre nagyobb az igény az élelmiszer-termelés növelésére.

– Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a vetőmagpiac, illetve a -kereskedelem bővül majd az elkövetkezendő években is a világon. Persze, a klímaváltozás, a szélsőséges időjárás behatárolja a vetőmaghozamokat, és olykor megkeseríti a mezőgazdaságban dolgozók életét, például Dél-Afrikában a vízhiány, az aszály.

– Hogyan lehet a vetőmagtermesztésben még jobb eredményeket elérni?

– A kulcs: az innováció. Jó látni azt, hogy az ágazatban számos cég bevétele tíz, tizenöt, akár húsz százalékát innovációra, újítások megteremtésére költi évente. Elengedhetetlen a fejlődéshez az innováció, amelyet a kutatási eredmények alapoznak meg, legyen szó új fajtákról vagy friss technológiáról. Az az optimális, ha a kutatási tevékenységben az állam is számottevő szerepet vállal.

 

Forrás: Magyar Hírlap