Back to top

Megújult az ország legrégebbi erdei tornapályája a soproni Lőverekben

Az ország legrégebbi erdei tornapályája újult meg az idén - fennállása alatt immár másodszor - a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Soproni Parkerdőben, amelyet szerdán Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára avatott fel. A Lővér Program keretében megvalósult beruházás során az országban elsőként, 1971-ben létesült, közel 2 kilométer hosszú, 20 állomásból álló erdei tornapálya a mai kor elvárásaihoz igazodva új kültéri fitneszeszközökkel bővült és éjszaki kivilágítást is kapott. A tornapályát a soproni Lackhner Kristóf Általános Iskola diákjai akadályversennyel vették birtokukba.

Gulyás Andrea avatóbeszédében megemlékezett a Soproni Parkerdő megálmodójáról, Muck Andrásról, aki 1882-től a Soproni Erdészet főerdésze volt, aki tevékenyen részt vett a város erdeinek rendbehozatalában, az első erdei sétautak, jelzett turistaútvonalak kiépítésében, kilátók, pavilonok megépítésében. Itt jött létre 1970-ben az ország első parkerdeje, majd egy évre rá itt készült el az első erdei tornapálya. Az 1999-ben egyszer már felújított tornapálya az 18 év során a rendszeres használatnak köszönhetően ismét megérett a rendbehozatalra, a mai kor elvárásainak és biztonsági követelményeinek megfelelve, mondta el az államtitkár-asszony. Megújultak a táblák, a pihenőhelyek, az éjszakai kivilágításnak köszönhetően pedig egész éven át, akár késő este is járható a sétaút, és használhatók a korszerű fitneszeszközök.

Egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a természet egészségesebb és boldogabb emberekké tesz bennünket. A környezet védelmével saját jövőnket és boldogságunkat a fönntarthatjuk, hangsúlyozta Gulyás Andrea. Korunk városiasodott és a természeti környezettől mindinkább elszigetelődött embere számára az erdő rendkívül fontos, pótolhatatlan. Nagy felelősséget jelent az erdő rekreációs céljainak biztosítása, mindeközben a túlzott igénybevételtől való megóvása. Ebben a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. munkatársainak elévülhetetlen érdeme van. A mezőgazdasági szaktárca kiemelt célja, az állami erdőgazdaságok közjóléti és turisztikai aktivitásának növelése csak a soproniakhoz hasonló, elhivatott erdészekkel valósítható meg, hangsúlyozta Gulyás Andrea. Az erdőgazdaság ez irányú munkáját a szaktárca tavaly Pro Silva Hungariae emlékplakettel ismerte el.

Gulyás Andrea: a természet egészségesebb és boldogabb emberekké tesz bennünket
Gulyás Andrea: a természet egészségesebb és boldogabb emberekké tesz bennünket
Fotó: Pap Edina

Aki a soproni erdőket, parkerdőt rendszeresen járja, tapasztalhatja, hogy folyamatosan épül-szépül a terület. Egyre több szolgáltatással várja a kirándulókat, a Sopronból kijáró sétálókat, tartalmas kikapcsolódást, sportolási lehetőségeket nyújtva fiatalok és idősebbek számára egyaránt, hallhattuk dr. Jámbor Lászlótól, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatójától. Tavaly adták át a Károly-kilátó mellett a Kőhalmy Vadászati Múzeumot, amely interaktív kiállításaival kifejezetten a gyerekek számára készült. Közvetlenül mellette az idén tavasszal készült el az élménypark, amely kicsik és nagyok kedvelt helye lett. A most átadott erdei tornapálya, amely fennállásának a második megújulást éli meg, ismét egy olyan létesítmény a Soproni Parkerdőben, amely természetközeli, aktív kikapcsolódást nyújt. A jövő év elején a környék újabb attrakcióval bővül. Lombkorona-tanösvény készül, szintén a Károly-kilátónál, és vadasparkot is kialakítanak, tájékoztatott a vezérigazgató.

Jámbor László: a jövő év elején a Soproni Parkerdő újabb attrakcióval, lombkorona-tanösvénnyel és vadasparkkal bővül
Jámbor László: a jövő év elején a Soproni Parkerdő újabb attrakcióval, lombkorona-tanösvénnyel és vadasparkkal bővül
Fotó: Pap Edina

A most átadott, korszerűen felújított erdei tornapálya 45 éves fennállásnak immár a mások „ifjítását” éli meg. Legutoljára a kilencvenes években felújított tornapálya nemcsak karbantartáson esett át, hanem színvonalbeli növekedés is történt; új fitneszeszközöket telepítettek, amelyek az éjszakai kivilágításnak köszönhetően sötétedés után is biztonságosan használhatók, mondta el dr. Jámbor László. Sokak számára nyújthat aktív kikapcsolódási lehetőséget a Pilisi Parkerdő után a második leglátogatottabb Soproni Parkerdőben.

Gulyás Andrea államtitkár, Jámbor László vezérigazgató és Barcza Attila önkormányzati képviselő a soproni gyerekekkel együtt vágták át a szalagot
Gulyás Andrea államtitkár, Jámbor László vezérigazgató és Barcza Attila önkormányzati képviselő a soproni gyerekekkel együtt vágták át a szalagot
Fotó: Pap Edina

A felújított tornapályát a soproni Lackhner Kristóf Általános Iskola diákjai akadályversennyel vették birtokukba
A felújított tornapályát a soproni Lackhner Kristóf Általános Iskola diákjai akadályversennyel vették birtokukba
Fotó: Pap Edina

A felújított erdei tornapályát a soproni Lackhner Kristóf Általános Iskola diákjai akadályversennyel vették birtokukba. A verseny helyezettjeinek járó emléklapot Gulyás Andrea államtitkár adta át.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bőrök növényekből: nem muszáj állatot ölni a bőrcipőért

A növényi bőrökkel nem csak az állatvédőket és vegetáriánusokat célozzák meg, hanem mindenkit, aki lelkifurdalás nélkül szeretne bőrcipőt viselni vagy bőrtáskát hordani. Mangóból, almából, ananászból és kaktuszból is készül alternatív bőr, sőt eredetileg a linóleum is egy természetes, lenolaj alapú anyag...

Erős korlátozással, de a Füvészkert híres pálmaháza is megnyitott

Ismét látogatható a pálmaház és a bemutatóház, naponta egy órára – adta hírül az ELTE budapesti botanikus kertje, a közismert Füvészkert. A szabadtéri területek március közepe óta már látogathatók, a fedett részek pedig május 8. óta tartanak nyitva, a belépés feltétele a védettségi igazolvány.

Miniszteri biztos a Balaton élővilágának megóvásáért

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től.

Nemzeti park létrehozásával akarják megmenteni a súlyosan veszélyeztetett csimpánzokat Guineában

A Bafing folyó mentén elterülő nemzeti park létrehozásával akarják megmenteni a súlyosan veszélyeztetett csimpánzokat Guineában, a nyugat-afrikai ország köztársasági elnöke múlt héten írta alá az erről szóló rendeletet - jelentette be hétfőn a lipcsei székhelyű Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet.

150 ezer genetikailag módosított szúnyogot engedtek szabadon az Egyesült Államokban

A Bill Gates által támogatott Oxitec biotechnológiai cég folytatja azt a tervet, miszerint több százmillió génmódosított szúnyogot engedjen szabadon Floridában, hogy a népességszabályozás egy új, kísérleti jellegű formáját tesztelje - erősítette meg a vállalat egy sajtóközleményben. A szúnyogok első adagját a héten engedték szabadon.

Május 10-én tartjuk az ország legrégebbi zöld ünnepét

A Föld napjának testvérünnepe a madarak és fák napja, amelyet a 1994-es miniszteri rendelet alapján, immár több mint 100 éve május 10-én ünneplünk. A hagyománnyá váló ünnepnap célja a társadalom természetvédelmi elkötelezettségének kialakítása, elmélyítése.

Még mindig parázslik egy óriás mamutfenyő a 2020-as kaliforniai tűzvész után

Még mindig parázsló óriás mamutfenyőt találtak kutatók a kaliforniai Sequoia Nemzeti Parkban, hónapokkal azt követően, hogy 2020 augusztusában tüzek pusztítottak a régióban.

Alsóban az élet

Rendhagyó, de igen fontos, országos tudományos kísérletben vesz részt a Mecsekerdő. A főként civileket megmozgató kezdeményezésben egyedüli erdőgazdálkodóként arról gyűjtenek és szolgáltatnak információt, mennyire egészséges a kezelésükben álló erdők talaja.

A Gemenc Zrt. vendégházai is kinyitottak

2021. május 7-étől a Gemenc Zrt. vendégházai is megnyitnak, így a turisták már több napos kirándulásokon is részt vehetnek Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében.

Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot

Már az 1950-es évek óta nyelik le a mikroműanyagokat a halak, ezek koncentrációja pedig folyamatosan növekedett a beleikben - írja a PhysOrg-com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Kutatók múzeumi gyűjteményekben megőrzött példányok beleiben is találtak műanyagot.