Back to top

Az ország legnagyobb közösségi gyógynövényes kertje Monoron

Monor önkormányzata 2015 tavaszán döntött több közterület és park rendezéséről. Ennek során újult meg a városközpont parkja, mely Papp János gyógynövényszakértő felajánlásának köszönhetően – aki szakértelmével és munkájával segítette a tér rendezését – hazánk legnagyobb köztéri gyógynövénykertjével gazdagodott – olvasható a település weboldalán.

Sehol máshol az országban nem találkozhatunk közel 50 különböző gyógynövénnyel egy rendezett, ingyenesen látogatható közterületen. A Fitofarm gyógynövénykert ráadásul a közeli monori szakorvosi rendelőintézetbe igyekvő betegek figyelmét is felhívja a természetes gyógymódra.

Eddig egyetlen orvos sem háborodott fel azon, hogy mit keresnek ezek az elmaradott gyógynövények egy szakorvosi intézet előtt. Úgy mutatjuk be őket, hogy az egyaránt elfogadható egy természetgyógyászatban és egy modern orvostudományban hívő embernek is - mondta el Papp János kertészmérnök, a park megalkotója.

A zárt gyógynövénykertek között is csak kevés van, ahol közel 50 gyógynövényt ismerhető meg egyszerre. Szakértő vezetés nélkül is könnyen felfedezhető, ebben segítenek a növények melletti és a központi táblán lévő információk. A parkban csak olyan növényeket lehet megismerni, amelyekből bárki tud gyógyító hatású készítményt (teát, tinktúrát) készíteni. A növényekről csak megalapozott, értékelt információk jelennek meg, a növények hagyományos gyógyító hatásától kezdve, a legújabb tudományos kutatásokig, itt minden kérdésére választ kap a látogató.

A park számos Monor környékén természetes körülmények között előforduló gyógynövényt is bemutat. Emellett szem előtt tartja a bemutatott növények díszítő értékét is, a gyógynövényekkel nem unalmas ágyásokban, hanem mozgalmas, esztétikus elrendezésben ismerkedhet meg a látogató.

A park jelenleg kísérleti jelleggel üzemel. Alapvető célja az egészséggel és a környezettel kapcsolatos társadalmi szemléletváltás elősegítése, amely illeszkedik Monor Város Önkormányzatának környezet- és klímavédelmi stratégiájához. A monori szakorvosi rendelő mintegy 30 ezer ember ellátását szolgálja. Ha csak százan vannak közülük, akik a park hatására kezdenek változtatni életmódjukon, közülük pedig csak tíz ember kerüli el például a cukorbetegséget és az azzal járó, évtizedekig tartó kezelést annak minden költségével együtt, az akkora személyes és társadalmi haszon, amely már önmagában is bőségesen igazolja a Fitofarm közösségi gyógynövénypark létezését.

A kísérleti üzemeltetés során célként ezt az elvet tartják szem előtt. Ezért folyamatosan vizsgálják az épített környezet, a kiültetett növények, a kihelyezett kommunikációs eszközök, illetve a parkban sétáló emberek interakcióját és ezeket folyamatosan igyekeznek egymáshoz igazítani.

Fotó: monor.hu

A park története

A szakorvosi rendelő előtti parkot még az intézménnyel együtt alakították ki. Évtizedek alatt burkolatai, bútorai és növényállománya is elhasználódott, ezért 2015-ben a park felújításáról döntött a város képviselő-testülete, amelyben Zsombok László polgármester javaslatára hangsúlyos szerep jutott a gyógynövényeknek. A városvezetők célja többek között az volt a tematikus park létrehozásával, hogy Monor egy olyan új, egyedi szolgáltatást nyújtson az ott lakóknak és az oda érkezőknek, amely tovább erősíti a város egyedi tulajdonságait, ezáltal még inkább megkülönböztethetővé válik más, hasonló méretű településektől.

A teret végül úgy tervezték át és valósították meg a kivitelezők, hogy a közpark funkcióját megtartva, 12 különféle gyógynövény is helyet kapjon benne. Ezek bemutatását először a természetgyógyászati elveket szem előtt tartó Leé Richárd, a város képviselő-testületének tagja vállalta. Később, 2017-ben a várossal kötött megállapodás alapján a feladatot Papp János okleveles kertészmérnök vette át, aki a gyógynövények hatásainak tudományos megalapozottságát is szem előtt tartva, társadalmi munkában további közel 40 fajjal egészítette ki a park gyógynövényállományát. A fenntartást jelenleg Papp János és a város közterület fenntartó vállalkozása, a KÖVÁL Zrt., – közmunkások bevonásával – közösen végzi.

Szakvezetés kérhető, további hasznos információt találhatnak a park weboldalán.

Forrás: 
fitofarm.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lusták kertje: néha jobb, ha nem dolgozunk

Jó dolog az ásás, de még jobb, hogyha más ás… A nagyüzemi termelésben is egyre többször felmerülő kérdés, hogy szükség van-e talajforgatásra? Vannak előnyei és hátrányai is, csakúgy, mint a talaj forgatását mellőző szemléletnek. Nevezhetnénk a lusták kertészeti módszerének is azt a technikát, amellyel Ruth Stout világhírre tett szert.

Növények, amelyek elbánnak a vírusokkal

A természet számos olyan növénnyel ajándékoz meg bennünket, amelyeket már évszázadok óta használnak gyógyászati célokra. Most azokat gyűjtöttük csokorba, amelyeket a vírusfertőzések, légúti panaszok, köhögés és láz esetén hívhatunk segítségül.

Laboratóriumban már bizonyították vírusellenes hatásukat

Az ember ősidőktől fogva segítségül hívta a növényeket a betegségek leküzdéséhez. Napjainkban a növényi hatóanyagok széles körét azonosítottuk és számon tartjuk bizonyított hatásaikat. Különösen az erősen aromás növények, fűszerek rendelkeznek a baktériumokat, vírusok visszaszorító hatóanyagokkal. Hazánkban is megterem jó néhány erős vírusellenes hatással rendelkező növény.

Merre tovább magyar mezőgazdaság?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara frissítette március közepén kiadott elemzését, melyben a koronavírus-járvány hatását vizsgálta a mezőgazdaságra. A termesztés és feldolgozás folyamatosságának fenntartására több javaslatot is megfogalmazott a kamara, hangsúlyozva, hogy ebben az ágazatban, különösen az állattenyésztésben nem lehet egyik pillanatról a másikra leállni.

Idehaza is tonnaszám kerülhetnek a kukába a meseszép virágok

Hollandiában a világ legnagyobb virágpiacán már milliószám dobják ki az eladhatatlan virágokat és hazánkban is mattot adhat a dísznövényeseknek a járvány. A virágboltok 85%-a már bezárt. Anyák napja, ballagás, családi ünnepségek, temetés, kertépítés, dísznövények telepítése, közterek szépítése, faültetés. Ezek most mind-mind háttérbe szorultak, vagy kiszámíthatatlan időre halasztódnak.

Kiemelkedő hasznot hozó, világszínvonalú teljesítményeket ismertek el

A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága, az NKFIH elnökének vezetésével, 46 jelentkező társaság közül választotta ki a 2019. évi innovációs nagydíjas társaságot, valamint további hét innovációs díjat ítélt oda. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2019. évi gazdasági eredmény. Az innovációs nagydíjas társaság kiválasztása titkos szavazással történt.

Nehéz sorsú francia szamócák

Beérnek az első szamócák a jövő héten Franciaország Dél-nyugati részén, de nincs, aki leszedje, aki eladja és aki megvegye.

Németország: beutazási tilalom a szezonális munkavállalóknak

A koronavírus-járvány elleni harcban, a vírus terjedését megállítandó a berlini szövetségi belügyminisztérium március 25-én megtiltotta a mezőgazdaság szempontjából nélkülözhetetlen szezonális munkavállalók beutazását. Menekültekkel és hazai munkaerővel pótolnák a hiányt.

Repülővel viszik a román napszámosokat spárgát szedni

Veszélyeztetik a spárga betakarítását Németországban a koronavírus-járvány okozta határzárak és egyéb szigorítások. A spárgaszedést évek óta kizárólag vendégmunkásokkal oldják meg a német gazdák. Most repülőgépeket béreltek a munkások szállításához.

Kitiltott növények

Most, hogy a koronavírus-járvány miatt világszerte szigorú korlátozásokat vezettek be az emberi kapcsolattartásban, még érthetőbbé válik az EU új növényegészségügyi szigorítása, egyes növényfajok behozatalának teljes tiltása és a növényútlevél bevezetése. A cél ebben az esetben a vállalhatatlan gazdasági, környezeti vagy társadalmi kárt okozó idegenhonos károsítók behurcolásának a megelőzése.