0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Önellátásra törekvő települések

Kunmadarason az önkormányzat beindította mentorprogramját, melynek keretében őshonos baromfikat helyez ki lakosokhoz. Karcagon a városgondnokság a közétkeztető konyhák részére több száz mázsa zöldséget termel meg éves szinten. Mindkét település törekszik a teljes önellátásra.

– A volt repülőtéren kialakított állattenyésztési telepünkön a több száz fős juhállomány mellé két éve a gyermekétkeztetési­ konyhánk önellátása érdekében, őshonos magyar ­baromfik vásárlására pályáztunk. 2015 decemberében értesítettek bennünket, hogy nyertünk tízmillió forintot erre. Egy épületet felújítottunk, több részre osztottuk, itt sikerült az állományt fajtánként elhelyezni.

Az induló ötszáz darabos tojótyúkállományba a kakasok is beleértendők, itt kezdődött az első gond, túl sok volt a kakas – sorolja ­Guba László, Kunmadaras polgármestere.

– Ahogy etettük az állományt, csak furcsálltuk, hogy nem tojnak rendesen ahogy a fiatal tojótyúkoknak kellene, s nagyon rossz a keltetőben a kikelési arány is – sorolja a településvezető, így szakembereink elkezdték az állomány frissítését a keltetésből. Ilyen körülmények között kellett eleget tennünk másik pályázati vállalásunknak: tíz családhoz kihelyezünk húsz-húsz általunk keltetett kiscsibét.

A családokat mi mentoráltuk, a csibék felneveléséhez megkapták az induló takarmányt, a többit ők biztosították. Mindenki lelkesen nevelte a csibéket. Vannak, akiknél tojótyúkként ott vannak most is az udvarukon, s voltak, akik felnevelés után levágták a tyúkokat. A program sikerességét bizonyítja, hogy idén újabb tíz család jelentkezett a csibenevelésre. Számukra folyamatosan biztosítjuk a keltetett csibéket.

A keltetés mellett, igény szerint a gyermekétkeztetési konyhának is viszünk tojást. A leselejtezett kakasokból civil szervezeteket támogattunk, a hétvégén tartottunk egy rendezvényt a művelődési házban, ahol ötven kakas került kondérba – ­mondja Guba László.

Karcagon is törekszenek a közétkeztetés teljes ellátására.

A városgondnokság kezelésében van 1,8 hektár kertészet, két hektár csemetekert, ötven négyzetméteres fűtött üvegház, tíz méhcsalád és ötszáz darabos tojótyúkállomány van. A zöldség és gyümölcstermesztésben huszonöt főt foglalkoztatnak.

– A közétkeztetésben résztvevő szociális otthont és a bölcsődét látjuk el alapanyaggal, s a megtermelt javak tíz százalékát a többi közétkeztetést biztosító vállalkozó felé értékesítjük – mondja Molnár Pál igazgató. – Emellett a Méntelepi úton lévő zártkertben önkormányzati területen ötszáz kettős hasznosítású tojótyúkot is gondozunk, augusztusban érkezik az új állomány.

A tojást a konyhák térítés ellenében vásárolhatják meg éppúgy, mint a mézet is, mert van egy tízcsaládos méhészetünk is, ahol a méhkaptárakat saját asztalos üzemünkben állítjuk elő, csak a speciális eszközöket vásároljuk meg – sorolja a szakember, aki elmondta, éves szinten több száz mázsa zöldség, gyümölcs kerül ki a kertből a konyhákra.

 

Forrás: szoljon.hu