0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kitüntetés a mezőgazdasági utánpótlás kiemelkedő fiataljainak

A mezőgazdasági tanulmányokat hallgatókat különböző ösztöndíjakkal támogatja diplomamunkájuk megírásában a CLAAS Alapítvány, így karolva fel a tehetségeket. Összesen több mint 45 ezer euró értékben ítélték oda a Helmut Claas-ösztöndíjakat és további nemzetközi tanulmányi különdíjakat a különböző európai országok diákjainak.

Az ösztöndíjak nemzetköziségét mutatja, hogy a díjazottak Bulgáriából, Németországból, Angliából, Hollandiából, Magyarországról, Szlovákiából, Oroszországból, Lengyelországból és Romániából származtak.

A diákok az ösztöndíjak ünnepélyes átvételekor tartott előadásaikban részletesen bemutatták díjnyertes pályaműveiket. A pályázók egészen az utolsó pillanatig izgulhattak, milyen támogatásban részesülnek, ugyanis csak az oklevelek átvételekor derült ki, hogy ki milyen ösztöndíjat nyert. Az okleveleket Helmut Claas, a CLAAS Alapítvány elnöke nyújtotta át.

A Helmut Claas-ösztöndíjat általános mérnök- és gazdasági képzésen tanuló hallgatók nyerhették el.

1. hely: Dagmar Wicklow, a Kassel-Witzenhauseni Egyetemen ökológiai mezőgazdasági tanulmányokat folytató diáklány nyerte az első díjat és a vele járó 7200 euró ösztöndíjat. Diplomamunkájában az ökológiai gazdálkodású tejtermelő tehenészetek elválasztás nélkül, az anyjuk mellett felnövő üszők nevelésének üzemgazdasági kérdéseivel és rendszerelméleti elemzésével foglalkozik.

2. hely: Hubertus Kleuter, az Osnabrücki Főiskola agrármérnök hallgatója nyerte el a 6000 euróval járó második díjat. Diplomamunkájában NIR-szenzoroknak (infravörös-közeli tartományban működő) folyékonytrágya-hasznosításban való felhasználását elemzi.

3. hely: A harmadik helyezett, és így az azzal járó 4800 euró birtokosa Tobias Rapp, a Hohenheimi Egyetem hallgatója lett, aki biogázüzemekkel foglalkozó diplomamunkájában a biogáz áramlásának mérésével és áramlási profiljával foglalkozik, azzal a céllal, hogy a viszkozitás függvényében működő bionikus keverőüzemet fejlesszen ki.

4. hely: A negyedik hely és a vele járó 3600 eurót Simon Wofram, a Kassel- Witzenhauseni Egyetem hallgatója érdemelte ki, aki pályázatában a rovarok élelmiszerként és takarmányként való felhasználásának lehetőségeit elemzi Európában, különösen Németországban.

 

Különdíjak:

Az éves ösztöndíjak mellett négy különdíjat is odaítéltek, fejenként 1500 euró értékben. Ezeket az Aacheni Műszaki Főiskola, a Nürtingen-Geislingen Gazdasági és Környezetvédelmi Főiskola, a Harper Adams Egyetem (Nagy-Britannia) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói érdemelték ki.

Nemzetközi Tanulmányi Díj:

A Nemzetközi Tanulmányi Díj fejenként 4500 euróját a Bánát Agrártudományi Egyetem (Románia, Temesvár), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Magyarország), a Wageningen Egyetem (Hollandia), a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem (Szlovákia), az Angel-Kantschew-Egyetem (Bulgária), a Kuban Agrártudományi Egyetem (Oroszország) és a Poznani Egyetem (Lengyelország) hallgatóinak ítélték oda.

Új tagok a CLAAS Alapítványban

Hermann Lohbecket, aki 2017. október 1-je óta a CLAAS-konszern vezetőségi szóvivője, az alapítvány új tagjává választották. A zsűri új tagja lett továbbá Kim Blackburn a Cranfield Egyetemről (Nagy-Britannia) és Thomas Herlitzius a Drezdai Műszaki Egyetemről.

A CLAAS Alapítvány

Az alapítvány egy nemzetközi szakértőkből álló zsűrivel dolgozik együtt, és bel- és külföldi egyetemekkel, főiskolákkal is kooperál. Az alapítvány tőkéje egy 2,7 millió eurós tőkeemelés után jelenleg 10 millió euró. A Helmut Claas Alapítványon kívül különböző főiskolák nemzetközi kutatási projektjeit is támogatja a CLAAS: olyan kezdeményezéseket ösztönöz az iskolákban, amelyek felébreszthetik a tanulók elhivatottságát és érdeklődését a természettudományok és a technológia iránt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu