0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Stabil jövő, biztos kereset – ösztöndíjat kapnak a mezőgépésznek tanulók

A MEGFOSZ a Földművelésügyi Minisztériummal közösen, a Legyél Te is mezőgépész! program keretében képzési és karrierprogramot indított 2016-ban annak reményében, hogy az megoldást nyújt a mezőgazdaság szakemberhiányára.

Idén november 7-én, szinte napra pontosan egy évvel a bejelentés után-, a résztvevők kerekasztal-beszélgetésen tekintették át az eddig elért eredményeket és fogalmazták meg a további teendőket. Az eseményen részt vett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az MKB Pénzügyi Csoport, utóbbi, mint a programot anyagilag támogató intézet képviselője is.

Tavaly a mezőgépforgalom értéke meghaladta a 250 milliárd forintot, idén pedig további növekedés várható. Ez a dinamikus fejlődés is mutatja, hogy folyamatos szakember-utánpótlásra van szükség, sőt már most 5 ezer mezőgépészre lenne szüksége az ágazatnak.

Ezen a helyzeten kíván segíteni az egy éve bemutatott átfogó, több mint 100 gépforgalmazó együttműködésével elindított képzési és karrierprogram. Célja, hogy duális képzés keretében, gyakornoki és ösztöndíjprogramokkal támogassa a mezőgépészdiákokat, akik az oktatási intézményekkel együttműködő cégeknél gyakorlati órák és kurzusok keretében sajátíthatnak el naprakész tudást, ezzel egyben karrierlehetőséget nyújtva nekik.

A MEGFOSZ több mint 50 millió forintot fordít évente a „Legyél Te is mezőgépész!” programra.

Az FM 19 500 forintos havi ösztöndíjjal támogatja a diákokat a tanulószerződésben foglalt első gyakorlati félévtől, és ez az összeg – többek között a gyakorlati idő arányától, a gyakorlati és tanulmányi eredménytől függően – félévente 5 százalékkal nő. Ezen túl változó, általában 20 ezer forint körüli összeggel támogatják a tanulókat a programban részt vevő cégek.

A program sikerét mutatja, hogy míg 2013-ban kevesebb, mint 1200 diák választotta a mezőgépészetet továbbtanuláskor, idén ősszel, minden eddigi rekordot megdöntve, 2700 mezőgépészdiák kezdte meg tanulmányait.

Elismerés a programnak

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2016-ban negyedik alkalommal hirdette meg szakképzésidíj-pályázatát. Ennek célja, hogy támogassa azokat a kiemelkedő projekteket és kezdeményezéseket, amelyek jelentős mértékben és példaértékű módon segítik a gyakorlatorientált szakképzést Magyarországon. Célja továbbá, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzési rendszer fejlesztését és a szervezett képzés kiemelkedő szerepét a fiatalok szakmai életútjának beteljesülésében. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szakképzésidíj-pályázatán tavaly a MEGFOSZ is elismerésben részesült.

A kerekasztal-megbeszélést követő sajtótájékoztatón Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára megerősítette, hogy a szaktárca statisztikája szerint is dinamikus a fejlődés a mezőgépész-képzésben az elmúlt évekhez képest, az FM által fenntartott agrárszakképző iskolákban végzettek számát tekintve. Mint mondta, a mezőgépész-utánpótlás a Földművelésügyi Minisztériumnak is fontos, ezért támogatják a program kiterjesztését. Idén az ország még több megyéjében indítottak mezőgazdasági gépész, mezőgazdasági gépjavító, illetve mezőgazdasági gépésztechnikus képzést.

„Az elmúlt egy év alatt számos területen – az ösztöndíjprogramban, a tanulói szerződésekben – sikerült előrelépni, ugyanis hiányszakma lévén ez a terület kiemelt anyagi támogatást kap” – mondta el a helyettes államtitkár.

Az együttműködés eredményeit méltatta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke is. Mint mondta, az együttműködés és a cselekvés mára kézzelfogható eredményeket hozott. Öt év alatt a duplájára nőtt a mezőgazdasági gépésznek tanulók száma. A jelentős növekedés azt mutatja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok vonzó pályát látnak a mezőgépész szakmában. A továbbiakban meg kell teremteni azokat a feltételeket is, hogy a végzett diákok hosszú távon ebben a munkakörben maradjanak.

A jó szakemberek megtartása csak úgy lehetséges, ha stabil jövőt és biztos keresetet biztosítunk nekik. Ugyanis ma már több ágazat versenyez a végzettekért, a mezőgazdasági vállalkozásoknak például az autógyárakkal kell megküzdeniük értük.

– Ezért szövetkezett a MEGFOSZ több szervezettel, így a NAK-kal, az MKB-val és a MEGOSZ-szal is, mondta el Harsányi Zsolt. Mint emlékeztetett rá, a MEGFOSZ 11 pontból álló programja a duális képzéssel indult, bár e tekintetben is nehezen állják a versenyt az iparral, a nagyvállalatokkal. Sikeresnek nevezte viszont a gyakornoki képzést, amiben az elmúlt időszakban egyre többen és egyre szívesebben vesznek részt.

Az ösztöndíjprogramról szólva pedig azt hangsúlyozta, hogy a minisztérium támogatása nagy segítség, a szülők ugyanis nemcsak szakmát szeretnének adni gyermekeik kezébe, sokszor az sem mindegy, hogy pénzt is visznek-e haza. Ezért azt remélik, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is talál forrást a támogatásukra.

A beiskolázás mellett arra is szükség van, hogy felhívják a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik figyelmét erre a szakmára. Ennek érdekében az ország minden területén 27 pályaválasztási napon, valamint a mezőgépész szakképzésben részt vevő iskolákban tartanak a mezőgépész szakmát bemutató és népszerűsítő előadásokat.

Ezeken tapasztalataik szerint sok gyerek vesz részt, akik ilyenkor megtudhatják, hogy a mezőgazdasági gépészet már nem azt jelenti, mint régen, amikor 10 kilós kalapáccsal dolgoztak: ma már számítógépekkel diagnosztizálnak, elektronikát szabályoznak.

„Az MKB Pénzügyi Csoport is a MEGFOSZ szakmai tevékenysége mellé állt: több tízmillió forintot biztosítunk a programra. Az MKB Euroleasing a mezőgazdasági eszközfinanszírozás piacvezetője. Az MKB Bank szervezett formában neveli pénzügyi tudatosságra a jövő mezőgépészeit – mondta el Bakonyi András, az MKB Bank Zrt. vállalati és treasury üzletágának vezérigazgató-helyettese. – Azt az elkötelezettséget díjaztuk, amit a MEGFOSZ ezzel a programmal megvalósít” – tette hozzá.

Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos alelnöke arról tájékoztatott, hogy a kamara megyénként segíti a pályaválasztási orientációt, különös tekintettel azokra a területekre, amelyek hiányszakmákkal küzdenek. E tekintetben is legfőképpen a gazdákat kívánják képviselni, azokat, akikhez kikerülnek a végzettek. Mert, mint mondta, a NAK a gazdákhoz, a mezőgazdasághoz igazodó képzési formákat tudja támogatni.

Az alelnök is felhívta a figyelmet arra, hogy ez a szakma ma már másfajta tudást igényel, aminek másfajta megítélése is kellene, hogy legyen. A mai modern gépekben ugyanis több az elektronika, mint a Holdat megkerülő Apollo űrhajókban volt. Ezeknek az ismereteknek az átadása és gyakorlatba való átültetése valamennyiünk feladata, mondta végül Zászlós Tibor.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu