Back to top

A hazai söripar sikeréhez minden feltétel adott

Kedvező jogi környezet és dinamikusan bővülő gazdaság teremt jó körülményeket a hazai sörgyártók számára, eredményességüket a hazai fogyasztói szokások is segítik – hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőjében a Magyar Sörgyártók Szövetsége alapításának huszonötödik évfordulója alkalmából Budapesten tartott ünnepi rendezvényen.

,Értelmes agrárpolitikát csak jó sör mellett lehet csinálni” – idézte köszöntője bevezetőjeként Fazekas Sándor a korábbi bajor agrárminisztert, Josef Baumgartnert. Hangsúlyozta: huszonöt esztendeje a sörgyártó cégek szövetséget kötöttek azért, hogy megóvják közös érdekeiket, s az elmúlt negyedszázad igazolta: a szakmai összefogás javára válik az ágazatnak.

A miniszter komoly érdemnek nevezte, hogy a szövetség tagjainak közös fellépése, együttműködése teret, fórumot és cselekvési lehetőséget nyújtott a söripar szereplőinek. Mint elmondta: a külföldi és hazai gazdasági helyzet esztendőről-esztendőre új kihívások elé állította az alapítókat, akik azonban mindig megtalálták a kiutat a nehézségekből. A miniszter a hazai söripar jelentőségét méltatva kijelentette: tagvállalatai 2016-ban mintegy 6 millió hektoliter sört állítottak elő, magyarországi gyáraikban 1400 főt foglalkoztatnak és beszállítóikon keresztül további 24000 embernek nyújtanak megélhetést.

,,Az sem mellékes, hogy a söripar tavaly mintegy 72 és fél milliárd forinttal járult hozzá a költségvetéshez, közteherviseléshez – hangsúlyozta Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter hozzátette: a hazai söripari vállalatok sikeréhez minden feltétel adott, a fogyasztói szokások kedvezőek, hiszen nem csak borszerető, de sörivó emberek is a magyarok. A miniszter szerint a kedvező jogi és gazdasági környezetben a söripar nagyban hozzájárul az agrárium növekedéséhez is, amely az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődött.

A jelentősen bővülő magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban az elmúlt hat esztendőben mintegy 50 ezer új munkahely jött létre, a következő években pedig várhatóan hasonló nagyságrendben lesz szükség új munkaerőre. Ez a belső fejlődési ív pozitív hatással lehet a söriparra is, amelynek jövője és sikere biztosított. Elmondhatjuk, hogy Európában 2010 óta megduplázódott a sörgyárak száma.

A szövetség ünnepén megjelent és köszöntőt mondott Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetsége főtitkára, aki beszédében a felelősségteljes és örömteli fogyasztásra hívta fel a figyelmet. Elmondta: napjainkban Európában mintegy 8500 sörgyár 400 millió hektoliter sört állít elő, a termelés – immár nemcsak északon, hanem Dél-Európában is - dinamikusan növekszik, az ágazat 40 milliárd Euró adót fizet az Európai Unió tagországainak költségvetésébe.

Forrás: 
FM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A jövő söröspalackja farostokból készül

A jövő sörösüvege most debütált a világban, amikor a Carlsberg Dániában teszt jelleggel bemutatta 100 százalékban bio-alapú és újrafelhasználható palackját Koppenhágában a világ első klíma pozitív sporteseményén, a SailGP vitorlás versenysorozaton. Alapanyaga a PEF teljes mértékben természetes nyersanyagokból készül, kompatibilis a újrahasznosító rendszerekkel, újratölthető és lebomlik ha a természetbe kerül.

"Sörpálinka" - sörből is készül párlat

A Csíki Sörgyárban megismerkedhetnek az érdeklődők a különböző sörök készítésével, a gyümölcsös sörökkel és a sörpárlatokkal is.

Az alkohol gyógyszer... (...is lehet)

Jó mentség is lehet egy kis tivornya után, hogy az alkohol gyógyít(hat) is. Az alkoholnak számos élettani hatása van, ám leggyakrabban a negatívakról esik szó. Az alkohol előnyös élettani hatásait régóta alkalmazták a gyógyászatban. Gondoljunk csak a külsőleg, bőrfelületen hasznos fertőtlenítő hatására, de ugyanez érvényesülhet torok öblögetőként alkalmazva.

400 éves élesztőgomba maradványból feltámasztott ecuadori sör

Egy régi tölgyfahordóban Javier Carvajal ecuadori biomérnök megtalálta szerencsehozó gombáját: egy 400 éves élesztőgombát, amelyet azóta sikerült feltámasztania és felhasználnia a vélhetően Latin-Amerika legrégebbi sörének reprodukálására.

Végre környezetkímélően sörözhetünk

A Diageo italgyártó óriásvállalat bejelentette, hogy 200 millió eurót kíván befektetni Írország első cél szén-dioxid-semleges sörfőzdéjébe, amely egy zöldmezős területen, Kildare megyében épülne.

A metánkibocsátás csökkentése sörélesztővel

A sörfőzéshez használt élesztőt a felhasználása után általában kidobják, bár néha vitamin- és fehérjeforrásként keverik bele a haszonállatok takarmányába.

Sztorik habbal és kultúrával

Sztorik habbal címmel négy részből álló talkshow sorozatot indít ismét a Dreher Söripari Emléktár. A beszélgetések során szó lesz építészetről, gasztrotörténelemről, képzőművészetről és a múzeumok működéséről.

A lágersör javítja a férfiak bélrendszerének egészségét. Tényleg.

A lisszaboni NOVA Egyetem kutatói által végzett tanulmány kimutatta, hogy a láger sör mértékkel fogyasztva javítja a férfiak bélrendszerének egészségét, és ezáltal csökkenti bizonyos betegségek kockázatát. A tanulmányt a napokban tették közzé az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratban. 

Kevésbé viselte meg a járvány a magyar söripart

A nagy sörpiacokhoz képest a magyarországit kevésbé érintette érzékenyen a pandémia. Ennek oka, hogy jó a szektor munkaerő-megtartó képessége, a foglalkoztatói létszám még nőtt is a Covid alatt.

Megvan a rendelet a különadóról

Emelkedik az alkohol és dohánytermékek jövedéki adója, a cégautó adó, emelkedik a bányajáradék, egyes nem a lakosság által fizetett energiatermék jövedéki adója, emelkedik a népegészségügyi termékadó (pl. energiaitalok, sós snackek esetén), és egyes alkalmi munkák utáni adók.