0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Magyar Örökség díjas lett Kovács Szilvia és a „kertesei”

Öt évvel ezelőtt indult útjára „A legszebb konyhakertek” Magyarország legszebb konyhakertjei program amely mára országos mozgalommá vált. Ötletgazdája és programigazgatója Kovács Szilvia Karcag város alpolgármestere kiemelkedő színvonalú, példamutató és kitartó munkájának köszönhetően szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átvehette a Magyar Örökség Díjat.

A polgári kezdeményezés alapján évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat ítél oda a bírálóbizottság az arra érdemes díjazandóknak. A december 16-i ünnepségen Sipka László jelentette be, hogy harmadikként a bizottság Kovács Szilviának és az általa létrehozott „A legszebb konyhakertek” mozgalomnak ajánlotta a bizottság a díjat.

A díjátadón a laudációt Fazekas Sándor miniszter nevében Tóth Szilvia kabinetfőnök mondta el. Kiemelte, hogy az országos program célja az otthoni konyhakertművelés népszerűsítése, a kertészkedésre való ösztönzés illetve a kertműveléshez szükséges tudás átadása a következő generációk számára.

A verseny már az első évben nemzetközivé vált és öt év alatt eddig összesen 7 ország 534 településéről jelentkeztek kertművelők.

Idén már az USA-ból, a dél-angliai Plymouthból, Erdélyből és Délvidékről is érkeztek nevezések.

Ezidáig 32 ezer kertművelő vett részt a programban és további 10 ezer kertet vontak művelés alá a program hatására. A verseny összetett gondolkodásmódot terjeszt azzal, hogy minden évben kiemel egy-egy témát. Volt már madárbarát-, rovarbarát kert, illetve fűszer-és gyógynövényes kert kialakítása a kiemelt téma. Idén pedig a hasznos rovarok kertben való megtelepítésére és védelmére figyeltek a részvevők csakúgy, mint az egészséges, vegyszermentes élelmiszertermelés honosítására.

Kovács Szilvia „kertesei” elsősorban a természetes védekezési módokat használják a házikertekben, legyen az bármilyen jellegű biomódszer.

Az ötletgazda évről-évre igyekszik bevinni a különböző korosztályokat a kertművelés örömébe. Kitartó, áldozatos munkája eredményeképpen ma már 22 ezer 20 év alatti fiatal vesz részt a programban és büszkén mutatja meg az általa művelt kertet. A legfiatalabbak óvodások, iskolások is aktív részesei a mozgalomnak, hiszen „Én kis kertem kertelem” címmel országos rajzpályázatot és a Földművelésügyi Minisztériummal együttműködve „Ments meg egy kertet” programot hirdettek.

Az, hogy egy kezdeményezés valóban eredményes-e, az évek múlása teszi próbára. Nos, Kovács Szilvia munkája kiállta az idők próbáját. Évről-évre növekedett követői száma és bővült a meghirdetett kategóriák köre.

Ma már „A legszebb konyhakertek” mozgalom fogalommá vált a kertet kedvelők ,a földet szeretők körében.

Büszkék vagyunk arra, hogy lapjainkon keresztül /Kertészet és Szőlészet, Magyar Mezőgazdaság, Kertbarát Magazin, Kerti Kalendárium/ évek óta tudósíthatunk az eseményekről, az elért eredményekről és ma részesei lehetünk ennek a sikernek.

Szívből gratulálunk Kovács Szilviának és – ahogy Ő mondja – : az Ő kerteseinek!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu