Back to top

Egyre több a fekete réce hazánkban

Az utóbbi hetekben egyre több helyen találkozhatunk fekete récékkel. Így például a Dunán a Pilismaróti-öbölnél is láthatjuk néhány egyedből álló kisebb csapatát. Akik szeretnének ilyen ritka tengeri vendéget megfigyelni, azoknak érdemes kilátogatniuk a Duna és a Balaton partjára.

Úgy tűnik, hosszabb ideig itt fognak időzni ezek a kecses szárnyasok.

A fekete réce a közismert tőkésnél kisebb bukóréce, hossza 48 cm. A gácsér tollazata fekete, csőre felett ugyancsak fekte dudor van, közepén egy narancssárga folttal. A tojó egységesen barna, pofái világos barnás-fehérek.

A fekete réce szárnyában nincs fehér szín, egyebek mellett ez különbözteti meg a hasonló füstös récétől. Tengeri madár, a Brit-szigetek északi részén, Izland szigetén, Skandináviában és Oroszország legészakibb tájain költ. Hazánkban rendszeres, de kisszámú átvonuló. Októberben bukkannak fel az első példányok, az utolsók áprilisban tűnnek el.

Fotó: Bécsy László

A fekete réce nászviselkedése már az ősz folyamán megkezdődik, a párok többnyire a téli szálláson, vagy az onnan a költőhelyek felé vezető út során alakulnak ki. A gácsérok gyakran kis csoportokba verődnek, nyolcan, tízen úsznak együtt, és ha tojó közeledik, hevesen udvarolni kezdenek. Szárnyukat kissé leeresztik, csőrüket felfelé nyújtják, miközben füttyentő hangokat hallatnak.

A költőhelyekre érve a már kialakult párok különválnak, de nagyon gyakran többen is egymás közelében maradnak. Néhány nappal később a tojók keresni kezdik a megfelelő fészekhelyet. Körberepülnek, több helyen is leszállnak, míg végül sűrű fűzbokrok alatt kis nyírfa tövében vagy a magas fű között megtalálják az alkalmas helyet. Fontos szempont, hogy ne álljanak a közelben olyan fák, amelyek a fészekre érkező vagy onnan elrepülő madarat zavarják. A fészek mindig a víz közelében, néha a parttól alig néhány méternyire épül.

A tojó egyedül hordja a fészekanyagot, növényi szálakat, zuzmót, mohát, a forgolódással kialakított csészét nagy barna pihetollaival gazdagon kibéleli. Május végén, északon csak júniusban rakja le 6-10 sárgásfehér tojását. Egyedül kotlik, a gácsér néhány nap, de legkésőbb egy hét múlva elhagyja, és gácsértársaihoz csatlakozik. Ha a tojó elhagyja a fészket, hogy táplálkozni induljon, a tojásokat a pihékkel gondosan betakarja. Egyébként szorosan ül a fészken, ember közeledtére csak akkor menekül, ha úgy érzi, észrevették. Akkor viszont nem repül fel, hanem a fű között bujkálva távolodik a fészektől, és távolabb emelkedik a levegőbe. Visszatértekor ugyanígy távolabb száll le, és a fű között oson vissza a tojásokhoz.

A fajról részletesebben a Kistermelők Lapjában olvashatnak, Schmidt Egon tollából.

Forrás: 
Kistermelők Lapja/magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.