0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Együtt a McCormick-kal

A hír még fris, január közepétől az Invest Gépkereskedelmi Kft. vált a McCormick kizárólagos forgalmazójává Magyarországon. Az év traktora mellett elhozták az AGROmashEXPO-ra a legújabb innovációt is: olyan online rendszert helyeznek üzembe, ahol a termelő a meglévő opciók alapján maga állíthatja össze saját erőgépét

Az évente 12-20 ezer erőgépet gyártó cég nem ismeretlen a hazai gazdák körében. Mint Szaxon Róbert, az ácsi központi telephellyel rendelkező cég ügyvezetője elmondta, a 20-360 lóerő teljesítmény közötti traktorokkal a piacon szereplő gyártó prémium minőségű és kiváló ár-érték arányú eszközeivel tűnik ki versenytársai közül.

Bán Szabolcs, az Invest McCormick értékesítéséért felelős szakembere kiemelte, a legutóbbi hannoveri vásáron X 6.430-as erőgépük elnyerte az Év traktora címet. Mindez jól jelzi, a fejlesztésekre nagy hangsúlyt helyező olasz gyár állja a sarat a fokozott versenyben. Mindez köszönhető annak is, hogy prémium beszállítókkal dolgoznak. Bár a kiállításra – helyszűke miatt – csak néhány eszközt tudtak elhozni, a McCormick kínálatában minden hazai gazda megtalálja az igényeit legjobban kiszolgáló erőgépet.

„A vásárlók elvárásait igyekszünk maximálisan figyelembe venni”- hangsúlyozta Szaxon Róbert, miközben megálltunk egy „cseripiros” traktor mellett, amit akár fehér színben is leszállítanak, ha valaki így szeretné látni a gazdaságában. A legkisebb teljesítményűtől a legnagyobbig gyártják fülkével vagy éppen fülke nélkül. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a cégen belül is digitális forradalom zajlik. Olyan online rendszert helyeznek üzembe, ahol a termelő a meglévő opciók alapján maga állíthatja össze saját erőgépét.

Bár elsősorban a 110-130 lóerős, unverzális traktorok területén számítanak nagyobb érdeklődésre, de az önkormányzatok számára is hoztak – a McCormick X 2.30-as – erőgépet.

„Az eddigi IH Case felhasználókkal sem szakítjuk meg a kapcsolatot”- jelezte Bán Szabolcs, hogy az országot lefedő hét telephelyükön alkatrész bázissal és szervíz szolgáltatással állnak rendelkezésre. Ugyanakkor elmondta, szolgáltatásukkal szívesen látják azokat a termelőket, akik már rendelkeznek McCormick traktorokkal.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu