Back to top

Március 20-ig igényelhető az anyajuhtartási támogatás

A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is február 1. és március 20. között nyújthatják be anyajuhtartás támogatási kérelmeiket a juhtenyésztők és juhtartók, akik három jogcímen igényelhetik a kifizetést.

Átmeneti nemzeti támogatás minden támogatásra jogosult anyajuh után jár. Anyajuh-kiegészítő támogatásban azok a termelők részesülhetnek, akik történelmi bázis jogosultsággal rendelkeznek és kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodnak. Ebben az esetben a támogatható minimális létszám 10 egyed. Valamint igényelhető EU forrásból termeléshez kötött támogatás, a támogatható minimális létszám 1 egyed.


A kedvezőtlen adottságú területeken nyújtandó anyajuh-kiegészítő támogatásra a jogot a történelmi bázissal rendelkező termelők kizárólag az állatlétszám alapú támogatás igénylésével szerezhetik meg aszerint, hogy ténylegesen hány anyajuhot tartanak. Ennél a támogatásnál a kifizetési kérelmet nem kell külön benyújtani, mivel azt a ténylegesen tartott és kérelmezett egyedszám alapján automatikusan folyósítják.

A termeléshez kötött anyajuhtartás támogatás esetében az egy anyajuhra kifizethető támogatási összeget az összes állatlétszám befolyásolja, vagyis a támogatás a gazdálkodó tenyészetében tartott minden olyan nőivarú juh után igénybe vehető, amelyik legalább egyszer ellett élete során, vagy a birtokon tartási kötelezettség utolsó napján betölti az egy éves kort.

A támogatási kérelmek szankciómentes benyújtására 2018. február 1. és 2018. március 20. között van lehetőség, szankcióval terhelten március 20. után még 25 napig be lehet adni a kérelmeket, de már munkanaponként 1 százalékkal csökken a támogatási összeg.

A termeléshez kötött, és az átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igénybe vételének feltételei hasonlóak. A kérelmezett állatokra és a tenyészetekre vonatkozó adatoknak szerepelniük kell az ENAR nyilvántartásban. Az igénylő állattartónak a Tenyészet Információs Rendszerben tenyészettel kell rendelkeznie legalább a kérelem benyújtásának napjától a birtokon tartás végéig, és az általa igényelt állatoknak ebben a tenyészetben kell tartózkodniuk. A birtokon tartási kötelezettség mindkét támogatásnál a kérelem benyújtására jogkövetkezmények nélkül nyitva álló határidő lejártát követő naptól kezdődően 100. napig áll fenn.

A mezőgazdasági termelőnek gondoskodni kell az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról és kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott kost használhatnak a nőivarú állomány fedeztetésére, továbbá biztosítaniuk kell a tenyészetében tartott állatállománynak a 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet (Juh ENAR) szerinti tartós jelölését, folyamatos nyilvántartását és az adatok bejelentését. A kérelmező által tartott állatok létszámát, a szakszerű apaállat használatot, valamint az állatjelölés teljesítését a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség instruktorai a Magyar Államkincstár (MÁK) által közzétett formanyomtatványon igazolják. Az igazolás másolatát elektronikusan, ügyfélkapun keresztül a kérelem mellékleteként kell benyújtani.

Az elektronikus kérelem benyújtásához javasoljuk a MÁK honlapján elérhető útmutató megfelelő lépéseinek betartását. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász hálózatán keresztül segíti a gazdálkodókat a kérelmek benyújtásában.

Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezek a kerti növények jelentenek halálos veszélyt házi kedvenceire

Javában zajlik a nyári szezon, nyílnak a szebbnél szebb virágok a kertekben. Bár szépek, néhány nyári virág veszélyes a háziállatokra. Következésképpen a tulajdonosoknak óvatosnak kell lenniük, hogy milyen növényeket ültetnek a kertbe.

A kutyák felismerik, ha hazudnak nekik

Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát - tartja a mondás. Ráadásul úgy tűnik, a kutyák is tisztában vannak ezzel: képesek felismerni, ha direkt hazudnak nekik az emberek.

Vácduka lesz a Nemzeti Vágta előfutamainak következő állomása

Július 31-én, szombaton Vácdukán mérkőznek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért. A település már másodszorra rendez Elővágtát.

Marhajó párbaj – Aberdeen Angus vs. Murrey Grey

A hazánkban kevésbé ismert Murrey Grey alternatívája lehet a világ legnépszerűbb húsmarhafajtának, az Aberdeen Angusnak - ez derül ki egy friss kutatásból, amelyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói is részt vettek. Az eredmények alapján a két fajta között csak színben mutatkozott markáns eltérés. A Murray Grey ezüstös külseje miatt nagyobb hőtűrő képességgel rendelkezik, ez a fajta tehát válasz lehet a klímaváltozásra a korszerű húsmarhatenyésztésben.

Elvesznek a marhák alkalmazkodásához szükséges genetikai információk

A szarvasmarhákat vizsgálva amerikai kutatók bizonyítékokat találtak rá, hogy a különböző környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodóképességüket vesztik el a jószágok. Ennek oka, hogy az állattartók számára nem áll rendelkezésre a tenyésztésnél hasznos genetikai információ, melyből kiderülhet, képes-e például a nagy tengerszint feletti magassághoz alkalmazkodni egy adott jószág.

Napenergiával működő takarmányozó robot

Közösen fejlesztett napenergiát hasznosító elektromos takarmányozó robotot a Lemmer Fullwood az osztrák Hetwin céggel.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.

„Berúgott” bivalyok hívták fel a figyelmet az illegális itallerakatra

Egy csapat becsípett bivaly leplezett le egy illegális itallerakatot Indiában, miután az állatok ittak a vályújukban lévő vízből. A rend­őrség összesen 101 üveg szeszes italt foglalt le a bivalykarámban, és letartóztatott három farmert illegális alkoholárusításáért Gujarat államban, számolt be a The Times of India.

Óriási a beruházási kedv

Hatalmas a pályázati hajrá a magyar mezőgazdaságban, még a költségvetési ciklus elejét, a 2014-15-ös éveket is meghaladja a gazdálkodók beruházási kedve – mondta el Szigeti Tamás, aki néhány hete támogató okiratot vett át Nagy István agrárminisztertől, de profi pályázatíróként is jelentősek a tapasztalatai.

Cinket és vitaminokat is tartalmaz az innovatív takarmánykiegészítő

Speciális takarmánykiegészítőt fejlesztett ki és tesztelt egy hároméves nemzetközi projekt keretében az Adexgo Kft., a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete (MATE ÉTTI), valamint négy román partner közös konzorciuma. Az ásványi anyagokban, vitaminokban és polifenolokban gazdag ZYNCOPPYEAST kiegészítő valamennyi gazdasági haszonállat takarmányozásában felhasználható.