Back to top

Veszélyben a magyar fodros tollú galamb

A fodros tollú galambok a tollalakzatos galambok közé tartoznak. Jellemzőjük, hogy fedőtollaik külső harmada a tollgerinc egyenlőtlen növekedése következtében dugóhúzószerűen megcsavarodik, s ezért a tollazat jellegzetes fodros kinézetet nyer. A magyar fodros galambok sorsa a múlt század utolsó évtizedeiben szomorú, de reméljük, nem végzetes fordulatot vett.

Fotó: dr. Zsolnay Miklós
A hazai fodros galambok tenyésztése erősen visszaszorult, kiállított létszámuk megcsappant, és a fajtaváltozat részben áldozatul esett a fajtacsoportban nemzeti vonatkozásban nem érdekelt német tenyésztők egységesítési szándékának, amely a fajtaváltozatokat nem, csak az egységes fodros galambokat ismeri el. (Az egységesítési akarat a pávagalambok esetében is tetten érhető, de hozhatnánk példát a nyúltenyésztés témaköréből is, ahol az utóbbi évek globalizációs nyomásának hatására a belga és a német óriásnyúl egyre inkább egybemosódik, és ma már sok országban a két fajtát egy egységes fajtaleírás alapján egyszerűen csak óriásnyúlként mutatják be.) A fentiek miatt a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége kiadásában 2011-ben megjelent Fajtaleíró könyvben a magyar fodros leírása már nem is szerepel, csak az egységes fodrosgalamb ismérveit szerepeltetik.

Hisszük, hogy a magyar fodrosgalambok története ezzel nem ért véget. Alacsony létszámban bár, de ma is létezik és tenyésztik, érvényes fajtaleírással rendelkezik, sajnálatos módon azonban a nemzetközi szövetség (EE) fajtalistáján nem szerepel. A franciák a fodrosgalambjaikat napjainkban is nemzeti fajtáik között tartják számon, azzal az eltéréssel, hogy ma már az eredeti fehér színű galambokon túlmenően más színekben is tenyésztik. Reméljük, hogy őseink tenyésztői munkája hazánkban sem vész kárba, egynéhány tenyésztő kedvet kap az attraktív megjelenésű magyar fodrosgalambok tenyésztéséhez, s így pár év múlva ezeknek a galamboknak a legszebb példányaiban is gyönyörködhetünk kiállításainkon. Ígéretük szerint a magyar fodrosok feltámasztásához a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége is minden támogatást megad.

Erről a jobb sorsra érdemes magyar galambfajtánkról hamarosan olvashatnak részletesebben is a Kistermelők Lapjában dr. Zsolnay Miklós tollából.

Forrás: 
Kistermelők Lapja/magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Legyünk óvatosak a piros nyakörvű kutyákkal!

Ha meglátunk egy imádnivaló kiskutyát, nehéz megállni, hogy megsimogassuk. Aranyosak a lógó füleikkel, a lihegésükkel és a bájos tekintetükkel… Nyilvánvalóan jól esne nekik egy kis fülvakarás és simogatás, de ne olyan gyorsan!

Pályázat az agrárágazati civil szervezeteknek

Hatvan millió forint keretösszeggel hirdet pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium. A szaktárca 2022-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához.

VR-szemüvegben lakmároznak a török tehenek

A világ tech-óriásai között dúl a verseny, hogy ki az, aki a legjövedelmezőbb metaverzumot képes kialakítani az emberiség számára.

Miért nem szabad megugatni a kutyánkat?

Viccesnek tűnik? Legfeljebb az embereknek. A kutya viszont ijesztőnek találhatja. A TikTok-on terjedő legújabb "Bark at your dog!" őrületről azt mondják a szakemberek: eszünkbe se jusson kipróbálni.

Él, mint a fogoly Derekegyházon

Hogy el ne tűnjön végleg hazánkból a fogoly, országos program jött létre, melyhez a Délalföldi Erdészeti Zrt. 2005 nyarán kapcsolódott. Olyan élőhelyet hoztak létre tudatos gazdálkodással, ahol más fajok is jól érzik magukat. A fővadász szerint a közel két évtizedes tevékenységben majdhogy nem huszadrangú szempont a vadászat.

Kiemelkedő munkát végeztek a zalai gazdálkodók

A zalai gazdálkodók kiemelkedő munkát végeztek, a nehéz helyzetben folyamatosan segítették egymást - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.

Állattartóknak nyílik újra pályázati lehetőség

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter.

Nincs elég csirkehús – bezártak a KFC-k Ausztráliában

Közösségi oldalakon háborogtak az ausztrál fogyasztók, hogy a helyi gyorsétteremben nem lehet se hamburgert, se csirkeszárnyat kapni. Ennek hatására közleményt juttatott el a 7news.com-nak a KFC, hogy a covid-19 elérte a beszállítóikat és a dolgozóikat is, így fennakadások vannak mind az ellátási láncban mind abban, hogy elegendő dolgozó legyen az éttermeikben.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Új kötelezettség az állatgyógyászati készítményt árusító webáruházaknál

Bejelentési, majd egy új, EU-s logó közzétételi kötelezettsége is vonatkozik 2022. január 28-tól azokra a kiskereskedőkre és gyógyszertárak, amelyek webáruházban értékesítenek nem vényköteles állatgyógyászati készítményeket. Az érintett termékkörbe például kutyáknak és macskáknak szánt spot on-ok, bolha- és kullancsirtó nyakörvek tartoznak, de mézelő méhek kezelésére használt szerek is találhatóak köztük.