0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Biomódszerek szamócában

Mind nagyobb a kereslet a biotermékek iránt, ám a hazai kertészet nem jeleskedik ezen a téren, az összes hazai ökológiai terület 4 százalékán található valamilyen ültetvény. A szamócatermesztők figyelmét kívánta fölkelteni a módszer iránt a ZFW Hortiservice Kft. a Kecskeméten szervezett tanácskozásával.

A biotermesztésben különböző mikroorganizmusokat és kisebb-nagyobb élőlényeket is a növényvédelem szolgálatába állíthatunk, derült ki Kujáni Lászlóné Cser Olga előadásából. A talajlakó kártevők ellen telepítés előtt érdemes szudánifüvet vetni, amelynek a gyökeréből fonálférgek elleni védekezésre alkalmas anyagok szabadulnak föl. A talajból fertőző gombák ellen baktériumtrágyát vethetünk be, ami elvonja a vasat a gombák elől, így szorítja vissza a fejlődésüket.

Gyakori kérdés, hogy mitől pusztulnak el hirtelen a szamócatövek. Erre többféle válasz lehetséges az edénynyaláb-betegségek fertőzésétől kezdve a levegőtlen, tömör talajig, illetve akkor is elhervadnak a tövek, ha nagy melegben szoktatás nélkül ültetik el a frigó palántákat, és hősokkot kapnak -figyelmeztetett az előadó.

Kora tavasszal már sok tyúkhúr lehet az ültetvényben, ami azt jelzi ugyan, hogy a talaj megfelel a szamóca igényeinek, de a gyomnövényen könnyen fölszaporodik a szklerotínia, aminek a talajból való fertőzését az Öko-Ni készítménnyel előzhetjük meg. Ez a biológiai növényvédő szer hiperparazita gomba spóráit tartalmazza, és a belőlük kifejlődő gomba átszövi, fölemészti a kórokozó micéliumait, a talajban évekig megmaradó kitartóképleteit.

Más antagonista gombafajokat tartalmazó készítmények is segítenek a védekezésben, például a Trifender, ami az edénynyaláb betegségek és a szürkepenész ellen is bevethető. Hasznos mikrobákat és tápanyagokat együtt tartalmaz a Myco’sol PTC alaptrágya. Az is segít a fertőzések megelőzésében, ha jó erőnlétben tartjuk a szamócát, megfelelő a víz- és tápanyagellátás, illetve biostimulátorokkal (MC Cream) javíthatjuk az életfolyamatait. Ügyeljünk arra, hogy mi magunk ne hurcoljunk szét valamilyen kórokozót, ezért az eszközöket, ládákat fertőtlenítsük Fitosepttel.

A vetésforgó jól ismert védekezési módszer a biotermesztésben a talajlakó kártevők ellen, arra azonban ügyelni kell, hogy ne olyan növények kövessék egymást, amelyeknek hasonló betegségei vannak (például szamóca, paprika, krizantém).

Hajtatásban, a meleg, párás körülmények között jól érzik magukat az olyan korhadéklakók, mint a tőzeglégy vagy a bársonylégy. Mindkettő lárvái a gyökereket rágják, és a talaj levegőztetésével, baktériumtrágya kijuttatásával védekezhetünk ellenük.

A rovarok leküzdésére egyelőre a hagyományos rovarölő szerek a legalkalmasabbak, illetve az életerős növényeket kisebb valószínűséggel lepik meg a levéltetvek vagy az atkák. Aminosavtartalmú lombtrágyával lejjebb vihetjük a növény pH-ját, amit nem szeret a mind gyakrabban károsító amerikai lepkekabóca, és elvonul a tövekről. Érdemes még baktériumtrágyát és növényi olajokat is permetezni, mert ez akadályozza a gombás fertőzést és nehezíti a szúró-szívó szájszervű rovarok táplálkozását.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu