0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A szomszéd kertje mindig zöldebb?

A magyar kertészek néha igen sötéten látják ágazatuk jövőjét. Vajon tényleg csak külföldön zöldellnek igazán a kertészetek, vagy Magyarországon is képesek vagyunk a gazdaságos és minőségi termelésre? Milyen ismereteket, szakmai fogásokat érdemes ellesni és megvalósítani hazánkban is az ágazat további sikereinek, fellendítésének és megbecsülésének érdekében?

Többek között erre is választ kap az, aki részt vesz a Szegeden 2018. március 8-9-e között megrendezésre kerülő Zsendülés IV. Kertészeti Konferencián.

– A gyakorlati tapasztalatok átadása nagyon fontos a kertészeti ágazatban is. Ha azt szeretnénk, hogy a mostani fiatalok átvegyék szüleiktől a földet, a föld szeretetét, fontos, hogy megfelelő információval, tudással lássuk el őket. Az iskolai képzés megadja az alapot, ám a saját munkatapasztalatnál nincs fontosabb egy fiatal kertész életében. Ha pedig az „öregek” már megküzdöttek egy problémával, és megoldást is találtak rá, miért ne adhatnák át ezt a tudást az új nemzedéknek? –mondta Rácz József, a szervező Kert-Ész Klub Magyarország Egyesület elnöke.

Az elnök elmondta, igyekeznek itthoni és külföldi sikeres kertészeteket egyaránt meghívni a konferenciára.

– A Kert-Ész Klub Magyarország Egyesület termelői igazán jó példái annak, hogy összefogással, a know-how átadásával sem csökken, hanem inkább nő az egyes kertészetek értéke. – vélekedik Rácz József. – Az idei konferencián vendégünk lesz a magyarországi viszonylatban egyedülállóan sikeres Árpád-Agrár Zrt. elnök vezérigazgatója, Dr. Csikai Miklós is, aki bevezeti a résztvevőket a szentesi paprika brand kialakításának történetébe.

Az eddigi tapasztalatok alapján a piac napja kiváló alkalom a különböző szempontok, látásmódok közelítésére. A konferencia felépítése és technikai háttere lehetőséget ad arra is, hogy a résztvevők azonnali visszajelzésekkel befolyásolják a beszélgetés menetét. A konferencián használt speciális applikáció segítségével a kétnapos esemény előadásai interaktív, hasznos eszmecserévé alakulnak.

A Zsendülés IV. Kertészeti Konferenciának otthont adó Hunguest Hotel Forrásban számos kiállító, 6 tematikus blokk, 6 moderátor, 18 előadó és közel 20 kerekasztal-beszélgetés résztvevő várja a látogatókat.

További információ és jelentkezés a konferenciára: www.zsendules.hu; info@zsendules.hu; +36 20 398 0766 (x)

Forrás: Zsendülés IV. Kertészeti Konferencia