Back to top

Németországban a húsfogyasztás megfelezéséért kampányolnak

Húsfogyasztásuk felére csökkentésére biztatják Németország és a többi fejlett ipari ország polgárait a közelmúltban megjelent idei „Húsatlasz”-ban a Zöldek pártjához közeli Heinrich Böll alapítvány és a Németországi Környezet- és Természetvédelmi Szövetség (BUND) szakértői. Szerintük országuk egyelőre nem lehet példakép Európának a haszonállatok védelmében, legfeljebb a középmezőnyben található.

Tizenkét pontban összefoglalt ajánlásaik azon a meggyőződésen alapulnak, hogy a húsfogyasztás csökkentése, a jelenleginél alacsonyabb állatlétszám és a környezetkímélő állattartás „a globális fenntarthatóság és igazságosság klímabarát hatékony eszköze”.

A közelmúltban nyilvánosságra hozott dokumentum szerzői fontosnak tartják nézeteiknek a közvéleménnyel való megismertetését és elfogadtatását, mert – mint írják – „Németországban sok ember nyitott” az ügy iránt. Már pedig ha a társadalom mind szélesebb körben elfogadja az állattartás feltételeinek reformját, e feltételeket az állatok szükségleteihez kell igazítani.

A Húsatlasz szerzői fontosnak tartják  a húskészítmények csomagolásán egy olyan állami tanúsítvány alkalmazását, amely az állattartás környezet-, illetve állatbarát jellegét igazolja. Azzal az évi csaknem 60 milliárd eurós forrással pedig, amit az unió közös agrárpolitikájára fordítanak, a jövőben elsősorban az ökológiai és állatbarát termelést kellene támogatni.

A kívánalmaik között szerepel a talajvíz nitrátfertőzésének elkerülése, az adott területen tartott állatok  számának korlátozása, továbbá a trágyázásra vonatkozó előírások szigorítása.

Az állatvédelem ügyéhez a szupermarketeknek is csatlakozniuk kellene úgy, hogy azt ne a reklám eszközeként használják, az internethasználatot pedig vonzóbbá kellene tenni a kis- és közepes üzemek körében annak érdekében, hogy a világhálón keresztül intenzív kommunikáció alakuljon ki a fogyasztókkal.

Emellett fenntarthatóbbá kellene tenni a technikai eszközök hústermelésben való használatát úgy, hogy az ne okozzon fizikai fájdalmat az állatoknak. Végül pedig egy-egy állat valamennyi étkezésre alkalmas részét helyben kellene elfogyasztani, nem lenne szabad – ahogy az ma gyakran történik - a legjobb darabokat hazai fogyasztásra kiválogatni, az ott kevésbé kedvelt részeket pedig a világ más, kevésbé fejlett térségeibe szállítani.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hazai termékek előnyben részesítését kérik a sertéságazat szereplői a kiskereskedelmi láncoktól

Az afrikai sertéspestis németországi megjelenése miatt szervezett megbeszélést a sertéságazat meghatározói szereplőinek részvételével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A termelők és a feldolgozók egyöntetűen arra kérik a kiskereskedelmi láncokat, hogy a hazai hústermékeket részesítsék előnyben a külföldiekkel szemben.

Import húskészítményt hívott vissza a forgalomból a Nébih

Visszahívta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Bio Münchner Weißwurst megnevezésű fehér kolbászt.

Fejenként egy szobányi zöld

A vírushelyzet és az azzal járó korlátozások miatt különösen a nagyvárosokban értékelik nagyra a kikapcsolódásra, szabadidős tevékenységre szolgáló zöldfelületeket. Mivel hosszabb ideje nem ajánlatos zárt térben találkozni a barátokkal, ismerősökkel, a városlakók körében nagyon népszerűek lettek a közparkok.

Afrikai sertéspestis: Németország elveszítette „mentes” státuszát, sorra mondják le a húsimportot a vevők

Már régóta a levegőben volt, és a múlt héten meg is történt: a német–lengyel határnak ezúttal a német oldalán találtak egy vaddisznótetemet, és bebizonyosodott, hogy az állat afrikai sertéspestisben hullott el. A sertéságazatot érintő következmények fatálisak, napok óta ez a német agrármédia vezető híre, nem ok nélkül.

Sikerült elhajolni a koronavírus ütése elől

A Master Good-cégcsoport 72 millió csirke feldolgozását tervezte az idén, és az év első két hónapjában még semmi jele nem volt, hogy ez a cél veszélybe kerülhet. Márciusban a koronavírus közbeszólt, a mezőgazdaságot is érintette.

Interaktív ismeretterjesztő játszóházzal várta a kicsiket és nagyokat a Vérteserdő Zrt

A 33. Bábolnai Gazdanapokon a gyerekek is számtalan érdekes program közül választhattak. A füves területen létrehozott Játékudvar bejáratánál a Bábolnai Lovasiskola diákjai által megálmodott és elkészített szalmabála figurák köszöntötték a gyerekeket.

Jó üzletnek tűnik a legális kannabisztermesztés Németországban

Németországban 2017 óta forgalmazhatók gyógyászati célú kannabisztermékek. Az alapanyagot jelenleg importból fedezik, de a stuttgarti Hohenheim Egyetemen komoly projektbe fogtak, hogy ez ne maradjon mindig így. Azt írják a Gemüse magazin júniusi számában, hogy jövedelmezőnek tűnik az üzlet, de kizárólag mezőgazdasági üzemek jelentkezhetnek, magánszemélyek számára továbbra is tiltott zóna a kenderek világa.

Részletes ajánlás készült a Budapestre hulló esővíz hatékonyabb felhasználására

A globális éghajlatváltozás és a fokozódó környezeti problémák egyre komolyabb kihívások elé állítják a városépítészetet is, így korunk tervezőinek sürgősen és radikálisan újra kell gondolniuk számos eddigi alapvetést.

A Z-generáció nem áll készen a labor-húsra

A 18-25 éves generáció nagy része mesterségesnek tartja a laborban előállított húsokat.

Nagy érdeklődés övezte a traktor-tesztvezetést

Természetesen az idei Bábolnai Gazdanapokon is kipróbálhatták a látogatók a traktor vezetését. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek egyaránt érdeklődtek a traktor-tesztvezetés iránt, hogy egy igazán monstrum, hatalmas erőre képes járművet elvezethessenek.