0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újabb könnyítés a vidékfejlesztési pályázatoknál

A változás jelentős könnyítést jelent a vidékfejlesztési projektek nyerteseinek a projekt beruházási hitellel való finanszírozásának lebonyolításához és már 30 vidékfejlesztési pályázat folyamatban lévő ügyeire is alkalmazni kell.

Módosult a Vidékfejlesztési Program felhívásaihoz kapcsolódó jelzálogjog alapításának lehetőségéről szóló tájékoztatás. A konkrét jelzálogjogos tájékoztató itt érhető el és 30 vidékfejlesztési pályázat már folyamatban lévő ügyeire is érvényesíteni kell. 

Eddig nagyon szigorú volt az ilyen projektek keretében beszerzett ingó, ingatlan, vagyontárgy jelzálog joggal való megterhelése, és ilyenhez eddig a Vidékfejlesztési Programokért felelős Irányító Hatóság előzetes írásbeli hozzájárulása kellett.

A most megjelent közleménytől számítva azonban ez az előzetes írásbeli hozzájárulás már nem szükséges, de bejelentési kötelezettség még terheli a kedvezményezettet és ez a megterhelés csak az alábbi körben és az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén történhet meg: 

  • teher típusa: kizárólag jelzálogjog, és a jelzálogjog biztosítása céljából további teher, pl. dologi hatályú elidegenítési és terhelési tilalom, vételi jog, stb. alapítására a jelzálogjog alapítása mellett;
  • az alapítandó jelzálogjog jogosultja, amennyiben a hitelügylet biztosítására szolgál: kizárólag pénzügyi intézmény (Hpt. 1 szerinti hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás);
  • a jelzálogjog tárgya: a projekt tárgyát képező ingó, ingatlan vagyontárgy;
  • a jelzálogjog kizárólag az alábbi kölcsön- és hitelügyletet biztosítja: a VP jelű támogatási szerződésben feltüntetett Kedvezményezett ott feltüntetett projektjének finanszírozását (a projekt megvalósításához a Kedvezményezett saját forrását) szolgáló kölcsön- vagy hitelügylet, azaz a kölcsönt vagy hitelt az eljáró pénzügyi intézmény a projekt megvalósítási és fenntartási időszakában nyújtja, amely kizárólag a beruházás finanszírozását szolgálhatja, forgóeszközhitel ezen a módon nem biztosítható.

A közlemény rögzíti, hogy a kedvezményezett a kölcsön- vagy hitelszerződés, valamint a kapcsolódó jelzálogszerződés másolati példányának, illetve a kölcsön-, vagy hitelfelvétel körülményeiről szóló tájékoztatás megküldésével, és a jelzálog hiteles nyilvántartásba történő bejegyzésével tesz eleget bejelentési kötelezettségének.

Az is fontos, hogy a közlemény a Széchenyi 2020 honlapon történő közzététele napján lép hatályba, azzal, hogy a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A közlemény visszavonásig érvényes, az esetleges visszavonásról külön közlemény fog rendelkezni.

Forrás: portfolio.hu