Back to top

Génmegőrzési program indul 12,3 milliárd forintból

Kiemelt génmegőrzési fejlesztési program indul 12,3 milliárd forintos támogatásból a következő öt évben a nemzeti identitás szempontjából fontos mezőgazdasági örökség megőrzésére - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány által elfogadott génmegőrzési program történeti léptékű, hiszen Magyarországon az elmúlt évtizedekben ehhez hasonló fejlesztés a génmegőrzésre és a nemzeti kincsek védelmére nem volt. A program célja a magyar növényi genetikai örökség fenntartása és gyarapítása, valamint az őshonos állatfajták megőrzése. Fazekas Sándor kifejtette, hogy a támogatást a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a nemzeti parkok, az erdészetek, a génmegőrző intézmények, a Kétegyházi Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium használja fel, de a programból jó néhány szakmai műhely és oktatóintézet is részesül.

Rámutatott arra is, hogy a Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) a világ 13. legnagyobb mezőgazdasági génbankja, 53 ezer unikális tétele 130 ezer génbanki minta megőrzését biztosítja.

Az őshonos állatfajták megőrzése a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központban (HáGK) történik, ahol főként a kishaszonállatok génmegőrzése zajlik. A program során mindkét intézményben komoly fejlesztések várhatók, de a nemzeti parkok is részesei ennek a munkának - tette hozzá. Kiemelte, hogy a program fontos elemeként Kétegyházán kialakítják a HáGK duplikátum állományának helyszínét, amelynek keretében intézményfejlesztések és bővítések várhatók, valamint állattartási helyeket alakítanak ki. Emellett mintaprogramok is indulnak a kárpáti borzderes szarvasmarha és magyar hidegvérű muraközi ló állományának megőrzése és növelése érdekében. Ugyanakkor a magyarság öröksége a mezőgazdaság terén jóval túlnyúlik a határokon, ezért a program a határon túlra is kiterjed - ismertette a szaktárca vezetője.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kiemelte, hogy a programnak köszönhetően az állam a magyar kutyafajták tenyésztésére évente 50 millió forintot fordít. Mint mondta, az állami beavatkozásra azért van szükség, mert a 9 magyar kutyafajta közül többnél kritikus szint alá csökkent az évente törzskönyvezett állatok száma. Példaként említette, hogy tavaly csak 52 erdélyi kopót és 200 kuvaszt törzskönyveztek.

Forrás: 
MTI/ FM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Öntözni márpedig szükséges

A kiterjedt öntözéses gazdálkodás rendkívüli szervezettséget kíván – nem véletlen, hogy ez a művelési forma hívta életre az első államokat. Magyarország első öntözési közösségeit olyan területeken alakították meg, ahol már a múlt században is folyt öntözéses gazdálkodás.

Klímaváltozás: alkalmazkodnak a növények a fölmelegedéshez

Egy biológusokból álló nemzetközi kutatócsoport a növények meleghez való alkalmazkodási folyamatait vizsgálta. Arra próbáltak magyarázatot keresni, hogyan maradnak a növények élettani folyamatai optimálisak a növény számára már nem ideális, túlságosan magas hőmérsékleten

Kína húsimportja csökkent a tavalyi évhez képest

Kína májusban 789 000 tonna húst importált, 3,3%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derült ki a vámhatóság hétfőn közzétett adataiból, miután a sertéshús hazai árának zuhanása csökkentette az import iránti keresletet.

Az egyetlen megoldás az elöregedő agráriumra

Az agrárium területén működő gazdaságok zömét idősebb korosztály irányítja. Ugyanakkor a felgyorsult digitális világ a mezőgazdaságban is megköveteli az új trendek és a másfajta gondolkodásmód beépítését a vezetési stratégiákba.

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől az ausztráliai Új-Dél-Walesben - írta a The Guardian online kiadása.

Új utakon - sorvezető nélkül

A Kalocsa Térségi Öntözési Közösségeket (KÖK) a hatodik és a hetedik sorszámmal ismerte el márciusban az Agrárminisztérium. KÖK Észak és Dél egységben működik, de két gazdasági társaságban, hogy a fenntartásra elérhető pályázati támogatásokat maximálisan ki tudják használni. Ez a legtöbb taggal rendelkező öntözési közösség Magyarországon.

Itt a kánikula! - Óvjuk a borjakat a kiszáradástól

A nyár berobbanásával a hőstressz egyre jobban érzékelteti hatását a szarvasmarha állományokban, a tehenek hűtése komoly odafigyelést igényel. A hőmérséklet emelkedésével azonban nem csak a tejelő, illetve szárazon álló állatok igénylik az extra gondoskodást, a borajkat is óvni kell a melegtől, mert a tomboló nyári forróságban hajlamosabbak a kiszáradásra.

Oklevél- és díjátadó a NAK Szántóföldi Napokon

A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow kiállításának első napján (06.09.) a nagyszínpadon átadták a pandémia miatt tavaly elmaradt kukorica, búza és repce ajánlati fajtalista okleveleket és díjakat. Az átadás során részt vett többek között Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke is.

Július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

Az Agrárminisztérium újranyitja az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolja, így ismét lehetőség lesz az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 14-től lesz ismét lehetőség.

Kedvezőbbek az aranykalászos gazdaképzés feltételei

Az új szabályozás alapján nem kell jogosítvánnyal rendelkezni az aranykalászos gazdatanfolyam elvégzéséhez - mondta Nagy István agrárminiszter kedden az MTI-nek.