Back to top

Határon átnyúló ökoturisztikai fejlesztések lesznek a Mecsekben és a Dráva mentén

Jelentős ökoturisztikai fejlesztéseket valósít meg a Duna-Dráva Nemzeti Park 2018-19 folyamán a Mecsekben és a Dráva mentén a horvátországi partner szervezetekkel az Interreg V-A Magyarország - Horvátország határon átnyúló együttműködési programban, a beruházások teljes költsége 648,63 ezer euró - közölte a nemzeti park igazgatósága szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Duna-Dráva Nemzeti Park felújítja az Abaligeten található Denevérmúzeum épületét és megújul a denevérek világát bemutató szakmai kiállítás is. Ezen felül megvalósul a Jakab-hegyi pálos kolostor romjainak állagmegóvása is, azaz víztaszító, vízzáró anyagok felhasználásával konzerválják a meglévő falmaradványokat, hogy így biztosítsák Magyarország e különleges régészeti, műemléki és turisztikai értékének hosszú távú fennmaradását.

A programban a nemzeti park a Szaporcán működő Ős-Dráva Látogatóközpontban is fejleszti a kerékpáros- és vízi turizmushoz köthető infrastruktúrát, így például biztonságosabbá válnak a Fekete-vízi kenutúrák.

A projektben több kiadványt is készítenek magyar, horvát és angol nyelven, a természeti értékek, a megújult szolgáltatások bemutatása érdekében.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ázsiai munkaerő a magyar kertészetekben is

A munkaerő mindig a jobb munkafeltételek és a magasabb fizetés irányába vándorol, és a folyamat az elmúlt években világszinten felerősödött. A nyugat-európai bérek elszívó hatása miatt a magyar cégeknek egyre nehezebb megtalálni és megtartani a számukra megfelelő alkalmazottakat. A kertészetben égető munkaerőhiány orvoslására mind többen alkalmaznak ázsiai dolgozókat.

Megvan az uniós megállapodás az ukrán gabonaimport ügyében

Az Európai Bizottság végül meghallotta a magyar gazdák kéréseit, erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. Megszületett az uniós szintű megállapodás az ukrán gabonaimport tilalom ügyében - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Az új logisztikai csarnok a 20 éves DélkerTÉSZ születésnapi ajándéka

Egy újabb nagy mérföldkőhöz érkezett a Délalföldi Kertészek Szövetkezete: átadták a tész több mint egyhektáros komplex logisztikai csarnokát. Ahol április 27-én még alapításának 20. évfordulóját ünnepelte a szövetkezet, néhány nappal később már a tagok által termesztett zöldséget osztályozzák, csomagolják majd.

Átadták a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasutat

Befejeződött az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása. A hazai forrásból, csaknem 4,3 milliárd forintból megvalósult rekonstrukció keretében teljes egészében megújult a Miskolc-Dorottya utca – Papírgyár – Lillafüred – Garadna fővonal.

Szingapúrban népszerűsíti a magyar élelmiszereket az Agrármarketing Centrum

Nyolcadik éve szervez közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum a délkelet-ázsiai (ASEAN) térség egyik legjelentősebb élelmiszer- és ital szakkiállításán, a szingapúri FHA-n (Food and Hotel Asia). A városállam az élelmiszerei többségét importálja, amely a magyar cégek számára óriási lehetőség.

Digitális mezőgazdasági kutatóközpont Újvidéken

Két évvel ezelőtt kezdték meg a Szerbiai Európai Kiválósági Központként megjelölt BioSense Intézet új épületének építését. Idén április közepén Mariya Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős uniós biztos és Ana Brnabić miniszterelnök megnyitotta a kutatóintézet új épületét.

Emlékérmet adott ki a Magyar Nemzeti Bank a Hortobágyi Nemzeti Park 50. évfordulójára

Alapítása 50 éves jubileuma alkalmából emlékérmet bocsátott ki a Hortobágyi Nemzeti Park tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jelentették be az emlékérmet bemutató sajtótájékoztatón, Hortobágyon.

Megújult az Ócsai Tájházegyüttes

Az állami természetvédelem feladatköre az elmúlt években jelentősen bővült, hiszen a védett fajok és élőhelyek megőrzése mellett egyre több feladatunk van a régészeti, az épített és a kulturális örökség védelme, a szemléletformálás, a környezeti nevelés, a természetvédelmi bemutatás és az ökoturizmus területén is – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára csütörtökön, Ócsán.

Célunk a gyerekek természetszeretetre tanítása

Fontos, hogy a gyerekek ösztönös természetszeretetét értelemből fakadó tudássá alakítsuk. Ezt a célt szolgálja a jelenleg záruló projekt keretében felújított Tettye Oktatási Központ is – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára szerdán, Pécsen.

Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon

Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre eddig Magyarországon, és már több mint 6000 munkavállalót foglalkoztat - közölte a vállalat az MTI-vel annak kapcsán, hogy az Aldi Süd csoport leányvállalataként 15 évvel ezelőtt nyitották meg első öt magyarországi üzletüket.