Back to top

Határon átnyúló ökoturisztikai fejlesztések lesznek a Mecsekben és a Dráva mentén

Jelentős ökoturisztikai fejlesztéseket valósít meg a Duna-Dráva Nemzeti Park 2018-19 folyamán a Mecsekben és a Dráva mentén a horvátországi partner szervezetekkel az Interreg V-A Magyarország - Horvátország határon átnyúló együttműködési programban, a beruházások teljes költsége 648,63 ezer euró - közölte a nemzeti park igazgatósága szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Duna-Dráva Nemzeti Park felújítja az Abaligeten található Denevérmúzeum épületét és megújul a denevérek világát bemutató szakmai kiállítás is. Ezen felül megvalósul a Jakab-hegyi pálos kolostor romjainak állagmegóvása is, azaz víztaszító, vízzáró anyagok felhasználásával konzerválják a meglévő falmaradványokat, hogy így biztosítsák Magyarország e különleges régészeti, műemléki és turisztikai értékének hosszú távú fennmaradását.

A programban a nemzeti park a Szaporcán működő Ős-Dráva Látogatóközpontban is fejleszti a kerékpáros- és vízi turizmushoz köthető infrastruktúrát, így például biztonságosabbá válnak a Fekete-vízi kenutúrák.

A projektben több kiadványt is készítenek magyar, horvát és angol nyelven, a természeti értékek, a megújult szolgáltatások bemutatása érdekében.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A francia paradicsomfesztivál magyar szála

Az utóbbi egy évben több alkalommal is bemutatkozhatott a magyar fűszerpaprika Franciaországban: ott, ahol a fűszerpaprika-őrlemény fogyasztásának nincsenek nagy hagyományai, bár oda való Európa kevés földrajzi árujelzővel (AOP/OEM) védett fűszerpaprika-őrleményeinek egyike. A helyi paprika a Francia-Baszkföld szívében található Espelette-hez köthető, ahol a tavaly októberben megtartott paprikaünnep díszvendége volt a magyar fűszerpaprika.

Több, mint 5000 hektáron öntözhetnek Mezőhegyesen

A Nemzeti Öntözési Mintaprogram keretében megújult Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözőrendszere. Ezzel több, mint 5000 hektárra nőtt, vagyis megduplázódott a gazdaság öntözhető földterülete.

Indul a Veresi szamóca

A paradicsom mellett az idén szamócatermesztésbe kezdtek Veresegyházon. Az első termést ünnepélyes keretek közt mutatta be Márkus Zsolt, a Veresi Paradicsom Kft. tulajdonosa. Az eseményen a paradicsom és a szamóca termesztéstechnológiája közti különbségről és a megvilágítással és akvapóniával kapcsolatos konzorciumi kutatásokról is szó esett.

Megújultak a demecseri parkerdei eszközök

Nem csak a nagyvárosi embereknek, hanem a kisebb településen élőknek is szükségük van feltöltődésre. A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete a kevéssé frekventált helyeken is igyekszik kedvezni az erdőlátogatóknak.

Csúcstechnikára épülő növénytudományi fejlesztés a Georgikonon

Több mint 902 millió forintos GINOP-pályázatból megvalósult fejlesztéseket adtak át Keszthelyen, a MATE Georgikon kampuszán. A beszerzett eszközök elsősorban a nemesítést támogatják, de a tudományos kapcsolatok erősödését is várják tőle.

Tizenhárom embert vádolnak védett ragadozómadarak ellopásával

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) befejezte a nyomozást abban az ügyben, amelyik még három évvel ezelőtt indult egy a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén történt károkozás miatt: tizenhárom embert gyanúsítanak azzal, hogy héjafiókákat lopott.

A magyar mezőgazdaságot modernizálni kell

A mezőgazdaság több súlyos kihívással szembesült az elmúlt két évben, de ezek a nehézségek lehetőségeket hordoznak, és megtanították nekünk, hogy az agráriumra szükség van, mondta Nagy István agrárminiszter a CIB szakmai napon, Bugyin.

Elkészült az új öntözőrendszer Mezőhegyesen

Összesen 10,5 milliárd forintos beruházással újult meg Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözőrendszere. A mintaprogram keretében 5098 hektárra nőtt, vagyis megduplázódott a gazdaság öntözhető földterülete.

Elindult a termelés az UBM Holding új szlovákiai takarmánykeverő üzemében

Elkészült és megkezdte a termelést az UBM Holding Nyrt. új takarmánykeverő üzeme a szlovákiai Hernádcsányon a sikeres tesztüzemet követően - közölte a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság az MTI-vel.

Több mint 9 milliárd forintból újul meg a MATE gödöllői Szent István Campusa

9,168 milliárd forint összköltségvetésű átfogó felújítási program keretében újul meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusa. A főépület, az aula, a szemináriumi épület és a tornacsarnok energetikai korszerűsítése olyan volumenű fejlesztésnek számít, amelyre évtizedek óta nem volt példa Gödöllő térségében.