Back to top

Tisztítsuk meg együtt az erdőt!

Ne szemetelj! Ezt a felszólítást és más megfogalmazását sok-sok erdei táblán, tájékoztatóban olvashatjuk. Az óvodától és iskolától kezdve folyamatos a figyelemfelhívás a szemetelés elkerülése érdekében. Ennek ellenére tavaszra még mindig megtelik szeméttel a szalonnasütők, erdőszegélyek, bekötőutak, erdei parkolók környezete.

Rozsdás matracrugó az erdőszegélyben
Rozsdás matracrugó az erdőszegélyben
Fotó: Vigh Ilona
Sokan otthonukból viszik ki a szemetet az erdőbe (egy hete ágyrugót találtunk a parádi erdőtömbben) és sok kiránduló maga után hagyja az elfogyasztott elemózsia csomagolását.

Az EGERERDŐ Zrt. Parádfürdői Erdészete közösen a Parádsasvár Polgármesteri Hivatallal és a Sas-Vár Sport Kultúr és Ifjúságnevelő Egyesülettel, 2018. április 20-án, pénteken szervezi hagyományos tavaszi szemétszedési programját, hiszen közös érdekünk a civilekkel, hogy az erdő szép tiszta környezetben fogadja a vándorokat.

Csatlakoztak a kezdeményezéshez a Parádsasvári Polgárőr Egyesület tagjai, a helyi vállalkozók és a lakosság is.

Megsütnéd rajta a szalonnádat?
Megsütnéd rajta a szalonnádat?
Fotó: Vigh Ilona

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, akinek szívügye a Mátra, az erdő, a környezet és a falu tisztasága, így készülve a Föld Napjára.

Szemeteszsákokról, kesztyűkről, a szemét elszállításáról és védőitalról a szervezők gondoskodnak.

Gyülekezés reggel 8 órakor a parádsasvári Kultúrház udvarán.

További információ:

Somay Gergely erdészetvezető

tel.:+36 30 535-10-28

Holló Henrik polgármester

Jánosi Péter

tel.:+36 30 336-34-91; +36 36 373-179

A rendezvény fővédnöke:

Dr. Jung László, EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója

Forrás: 
EGERERDŐ Zrt. sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az építő vezérigazgató

Barkóczi István erdőmérnök két évtizeden keresztül szolgálta a SEFAG Zrt. erdőgazdaságot, azonban vezérigazgatóként kevesebbet élvezhetett a gyakorlati szakmából – a 13 milliárd forintos forgalmú cég nem hagyott sok szabadidőt neki. Ma már nyugdíjasként szenvedélyes kiránduló, rendszeresen járja az erdőt, gombát gyűjt.

Megtisztuló állami erdők

Az állami erdőgazdaságok 2021. május végéig több mint 6000 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőterületekről a Tisztítsuk meg az Országot! kezdeményezés keretében.

Gyerekek százai fedezték fel a nyíregyházi erdőt

A XXV. Erdők Hete nyitónapján a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdei Iskolája a Tuzson János Botanikus Kertben tartott foglalkozást. A gyerekek – a Nyíregyházi Erdőjáró Szakkör tagjai – megismerkedhettek a botanikus kert történetével és az elkövetkező évek terveivel. A program részeként elültették az idei év fája, a lisztes berkenye egy példányát is.

Komposztünnep 2021 - Oktatási intézmények és civil közösségek számára hirdet pályázatot a Humusz Szövetség és a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, a Maradék nélkül, idén társszervezőként csatlakozik a Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség – pályázattal egybekötött – Komposztünnep című felhívásához. A pályázatra a komposztálás témájához illeszkedő tevékenységgel jelentkezhetnek oktatási intézmények és civil közösségek.

Az EU erdészeti stratégiájának végrehajtása nem elég eredményes

Az uniós szakpolitikák foglalkoznak az erdők biológiai sokféleségével, megőrzésével és az erdőket érintő éghajlatváltozás kezelésével, azonban hiányosságok mutatkoznak a rendelet tagállami végrehajtásában, és gyakran hiányoznak az ellenőrzések az Európai Bizottság részéről - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke hétfőn.

Száz programmal vár az idei Erdők Hete

A XXV. Erdők Hete programsorozat az erdőgazdálkodás fenntartható gazdálkodásban betöltött szerepét és azon belül a szakértelem fontosságát hangsúlyozza – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az Erdők Hete alkalmából.

Közös felelősségünk az állatok megóvása és az élővilág védelme

Számos intézkedés született az elmúlt időszakban az állatok védelme és a teremtett világunk megóvása érdekében - hívta fel a figyelmet az Állatok Világnapja kapcsán Nagy István agrárminiszter.

Gyalog, kerékpárral és lóval

A belföldi, ezen belül az erdei turizmus folyamatos növekedése azt mutatja, hogy egyre többen választják kikapcsolódási helyszínként hazánk természeti környezetét. A tavaly és idén kialakult járványhelyzet még több embert késztetett a bezártságból a turistautakra és a népszerű erdei kirándulóhelyekre.

Falatnyi különbség döntött a KÁN Főzőversenyen

Megkezdődött a KÁN Egyetemi Napok második, családi napja. Október 2-án kezdetét vette a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Napok az Élményligetben. A megnyitó a MATE Udvarban zajlott, ahol a zsűri mellett a 10 főzőcsapatot is köszöntötték.

Erdőgazdálkodás Gyántásországban

Az Őrséget egykoron Gyántásországnak hívták, utalva az erdőket uraló, nagy gyantatartalmú erdeifenyőre, de az elnevezésben kis gúnyolódás is volt a helyiek felé. Napjainkban az Őrség állami tulajdonú erdeinek kezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatósága, mely összesen 12 045 hektáron gazdálkodik.