Back to top

Egy borászélet megkoronázása

Tiffán Ede, az Év Bortermelője-elismerés első, 1991-es díjazottja nélkül egész más lenne a hazai szakma, és Villány arculata. A Magyar Bor Akadémia 2017 áprilisában döntött arról, hogy a magyar bor ügyének egy életen át tartó kiemelkedő szolgálata elismeréseként Életmű díjat alapít, melynek első kitüntetettje Tiffán Ede, villányi borász.

A Magyar Bor Akadémia Országházban tartott közgyűlésén a leköszönő elnökség számolt be az elmúlt három évben végzett munkáról. Mint az elnök, Zilai Zoltán kiemelte, az alapítástól eltelt negyedszázad sorsfordító volt nem csak az ágazat, hanem az ország számára is. A szervezet továbbra sem érdekek, hanem értékek mentén tevékenykedik. Vannak az alapítók közül, akik fiatalon kapcsolódtak a munkába, ma őszülő halántékkal, de a korábbi lelkesedéssel végzik munkájukat. Akik egész életüket a szakmának szentelték, méltóvá váltak arra, hogy az ágazat szereplői tisztelegjenek előttük.

A Magyar Bor Akadémi Életmű díja
Fotó: Csatlós Norbert

A közgyűlésen a tagság újra bizalmat szavazott a korábbi elnökségnek, így a szervezet elnöke Zilai Zoltán, a főtitkár Keményné Koncz Ildikó, míg az alelnökök Sári Enikő -  kiadónk ügyvezetője -, Zelnik József, Niszkács Miklós, Fritmann János és Takler András, a kincstárnok pedig Balla Géza maradt.

A Magyar Bor Akadémia Életmű díját az Akadémia bizottsága évente egyszer ítéli oda a magyar szőlészet és borászat területén évtizedeken át végzett kiemelkedő, országos jelentőségű teljesítményért egy kiválasztott természetes személynek, ezzel elismerve annak borszakmai életművét.

Fotó: Csatlós Norbert

A Magyar Bor Akadémia Életmű díját a bizottság egyhangú szavazata alapján Tiffán Ede villányi borász kapja.

Mint a Parlament Vadász termében a laudáción elhangzott, Tiffán Ede a kilencedik generáció tagja; családja 1746 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel Villányban. 1965-ben végezte el a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát Budapesten, majd Villányban szőlész-borászként kezdett dolgozni. A ’90-es évek elején már önállóan a saját szőlőjét művelte, majd feldolgozót és pincét épített. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodik, szőlői a borvidék legjobb dűlőiben találhatók. Az ültetvényeken Portugieser, Kadarka, Kékfrankos, Pinot noir, Merlot, Cabernet franc, Cabernet sauvignon fajtákat szüretel.

Munkájának elismerése nem váratott sokáig, hiszen 1991-ben elsőként lett az „Év Bortermelője”, majd 1999-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki. Életútja folyamán kivette részét a társadalmi feladatokból is, nevéhez fűződik a Pannon Bormíves Céh alapítása, a Villányi Borút megszervezése, csakúgy, mint a Magyar Bor Akadémia megalapítása, melynek éveken át alelnöke is volt.

Mint elhangzott, Tiffán Ede életútja, embersége, tudása példaként állhat mindenki előtt, akinek fontos a magyar bor elismerése és felvirágoztatása. A díj átadására a Magyar Bor Akadémia által szervezett ünnepségen került sor, az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és a díj átadásában közreműködött dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Tiffán Edét köszöntötte Kövér László
Fotó: Csatlós Norbert

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sikeresen szerepelnek a magyar kiállítók az élelmiszervásáron New Yorkban

Hasznosnak és sikeresnek minősítette a magyar részvételt a New York-i élelmiszervásáron Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott telefoninterjújában.

Az ország borversenye

Május 21-én és 22-én Kecskeméten rendezte a 40. Országos Borversenyt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az ország legnagyobb ágazati rendezvényén 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett. A szőlész-borász szakmai önkormányzat az idei évben a Kunsági borvidéket választotta a verseny házigazdájának, követve azt a hagyományt, mely szerint minden évben más hazai borvidék ad otthont a versenynek.

Baján is a bor beszélt

A Vinalia nem más, mint egy nemzetközi borfesztivál, ahol a bor, gasztro és kultúra hármasa teszi felejthetetlenné az élményt. Ugyanakkor a hétvégi esemény nem egy hagyományos borfesztivál, hanem újszerű, izgalmas megközelítéssel mutatott utat a borok világában, amely mellé természetesen a gasztronómia és a kultúra is odaszegődött.

Új borpiaci intézkedések: zöldszüret és borlepárlás

Európai szinten egy komolyabb borpiaci válság előjelei érzékelhetők, amely elsősorban egy esetleges magasabb idei termés esetén következhet be. A helyzet kezelésére ezért a szaktárca zöldszüreti és borlepárlási támogatási programot indít, és olyan intézkedéseket vezet be, amelyek a minőségi szint emelését segítik.

A világ legöregebb városi szőlőskertje

1907-ben ültették az egy hektáros Marion szőlőskertet, amit ma házak és egy uszoda vesz körül Adelaide-ben, ebben az 1,4 milliós lakosú ausztráliai nagyvárosban. Valószínűleg ez a legrégebbi működő városi szőlőültetvény a világon. A nagyra értékelt Grenache–Shiraz házasításukból évente 3000 palackot készít a Patritti Wines borászat.

Zalai Borünnep kilátással a Kis-Balatonra

Hat zalai borászat hívta életre a 2019. őszén, szeptember 20-21. között az első ízben megrendezésre kerülő fesztivált, amely a Bor.Zene.Zala. nevet kapta. Isteni borok a Zalai dombokról, vadak, dödölle, kerekrépa, csevap és totyogós rétes, remek zenék és a magyar vidék hangulata várja majd a szeptemberben Zalaszabarba látogatókat egy különleges családbarát fesztiválra.

A legjobb pálinkákat díjazták

A Nemzeti Pálinkakiválóság Program keretében díjazták a héten a legjobb pálinkákat. A versenyre 2019-ben 24 pálinkaház nevezett 157 termékkel. Idén először kiosztották az „Agrárminisztérium pálinkája” oklevelet is, amelyet a györkönyi Márton és lányai pálinkafőzde kajszibarack pálinkája nyert el.

Újragondolt borturizmus

Vas megye országos borászati szakmai súlya elenyésző, a szőlőterületek alig egy százaléka található ott. Ennek ellenére az oszkói Hegypásztor Kör munkája példaként szolgálhat mindazok számára, akik hisznek a szőlőtermesztés kultúrateremtő és tájformáló erejében. A civil egyesület zártkerti revitalizációs munkája nemcsak skanzenné, hanem élő közösségi térré változtatta az oszkói szőlőhegyet és annak térségét.

II. Istvándy FESZtelen - Ízek, élmények és jóbarátok

Az Istvándy család idén - 2019. július 3-7-e között - másodszorra nyitja meg a teljes birtokot több helyszínen a Tóti-hegy (és Badacsony) vonzáskörzetében. Pár nap fesztelen hangulatban, középpontban az Istvándy kúriával: család, csodák, borok, gasztronómia, édes semmittevés!

Nyugdíjba vonul a borkritikus

A világ legbefolyásosabb borkritikusa, az amerikai Robert Parker hivatalosan is bejelentette, hogy búcsút int 41 éve alapított szaklapjának, a The Wine Advocate-nek, és nyugdíjba vonul.