Back to top

Idénynyitó Nemzetközi Fogathajtóverseny Mezőhegyesen

A 234 éves Ménesbirtok Európa tenyésztésének meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója volt. Az utóbbi évek fejlesztéseinek eredményeképpen ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovasélet térképére. A mostani, idénynyitó nemzetközi versenyre hét nemzet 57 fogata nevezett, és számos világbajnokot is láthatunk majd a startnál.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. április 28. – május 1. között, Mezőhegyesen négycsillagos nemzetközi fogathajtó versenyt rendez, melyről április 19-én Mezőhegyesen Farkas Sándor kormánybiztos és Pap István Tibor vezérigazgató sajtótájékoztatót tartott.

Mezőhegyes bizonyított

A 234 éves Ménesbirtok Európa tenyésztésének meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója – az utóbbi évek innovatív, korszerű szellemi-, szakmai-, anyagi fejlesztésének eredményeként ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovasélet térképére.

Ezt bizonyítja – többek között – az eddigi három világbajnokság, számos nemzetközi és hazai fogathajtó- és rangos díjugrató verseny általános szakmai elismerést kiváltó rendezése.

A felújított pályákkal, infrastruktúrával rendelkező, új fejlődési pályára állt intézmény a lovasversenyek kedvelt helyszíne.

Számok, tények

A mostani, idénynyitó nemzetközi versenyre 56 fogat között 42 magyar és 14 külföldi fogat nevezett.

A nemzetközi 4*-os négyesfogathajtó kategória, világkupa pontszerző verseny is.

A mezőnyben 26 kettes- és 16 négyesfogat szerepel, mellettük rajthoz áll 8 egyesfogat, 2 póni kettesfogat és 4 hazai A kategóriás kettesfogat is.

A résztvevő 7 nemzet: Ausztria, Chile, Csehország, Horvátország, Románia, Svájc, Magyarország.

Világbajnokok a startnál

A nemzetközi négyesfogat mezőnyben ott lesz Dobrovitz József négyesfogathajtó- és ifj. Dobrovitz József kettesfogathajtó csapatvilágbajnokunk. Kihívójuk között találjuk a kiváló maraton- és akadályhajtó Jerome Voutazt. A svájci hajtó 2017/18-as világkupa sorozat budapesti állomásán is megmérette magát és második lett és ezüstérmesként zárta az idei fedeles fogathajtó szezont is!

Nemzetközi CAIO4*-os négyesfogathajtó verseny országos rendezését évente csak egy alkalommal engedélyezi a Nemzetközi Lovas Szövetség. Ezért a versenynek különös rangja van. A magyar négyesfogathajtók számára ezen túl kiemelt jelentőségű a mezőhegyesi verseny, mivel számukra szintfelmérő is az év egyik kiemelkedő nemzetközi versenyére, Aachenre, (az olimpia után a világ legrangosabb lovaseseményére).

A mezőhegyesi versenyt a 2*-os nemzetközi póni- és nagyló egyes-, kettes- és négyesfogatok számára is kiírták.

A nemzetközi kettesfogat mezőnyben a házigazda, Mezőhegyes színeiben indul nóniusz fogatával a magyar bajnoki cím védője, Papp János. A 26 kettesfogat között ott találjuk a mezőhegyesi fogat edzőjét, a kétszeres csapatvilágbajnok, Nyúl Zoltánt, starthoz áll a világbajnoki ezüstérmes Hódi Károly is. Chilét a korábban már Mezőhegyesen versenyző, Ricardo Massman képviseli. Az egyesfogatok világbajnokságra készülnek. Számukra fontos felkészülési lehetőség Mezőhegyes. A 8 fős mezőnyben egy osztrák hajtó mellett, hét magyar versenyző áll rajthoz. Két póni kettesfogat adta le nevezését a versenyre, egyes- és négyes pónifogat kategóriában nem indul hajtó.

A hazai ,,A” kategóriás kettesfogathajtók számára is megnyitották a versenyt, négyen éltek ezzel a lehetőséggel, közöttük Hegedűs Sándor, a 2017. évi ,,B” kategóriás magyar bajnok. A versenyt vezénylő nemzetközi rangú hivatalos személyek Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Svédországból és természetesen Magyarországról érkeznek. Maratonbírók, beengedő bírók, a pályaszolgálat tagjai, írnokok – közel 50 fő – segíti a gördülékeny, szakszerű, balesetmentes verseny rendezését.

Versenyprogram

április 28. 14 óra DÍJHAJTÁS

április 29. 9 óra DÍJHAJTÁS

április 30. 9 óra MARATONHAJTÁS

19 óra Díjátadó ünnepség

május 1. 9 óra AKADÁLYHAJTÁS

Helyszín: Mezőhegyes, Kiállítási Centrum és Lovaspálya, Hársfa u.

Kísérő programok – májusi hangulat

Április 28. 20:00 Retro Disco, Nonius Hotel rendezvénysátor, DJ Sasa

Április 29. 20:00 Retro Disco, Nonius Hotel rendezvénysátor, DJ Sasa

Április 30. 10:00-tól – 18:00-ig Bábika játszóház: népi játszótér, kézműves foglalkozások

18:00 Díjátadó ünnepség, rajzpályázat eredményhirdetése

Közreműködik a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület

20:30 Bereczki Zoltán akusztikus koncertje

Május 1. 09:00-tól FŐZŐVERSENY “Bográcsos étel készítő verseny”

10:00-tól – 16:00-ig Bábika játszóház: népi játszótér, kézműves foglalkozások

11:00-tól – 12:00-ig ,,Májusfa mászás”

A belépés díjtalan!

Forrás: 
Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szív, erő, tűz, intelligencia - „Aki nem tudja uralni önmagát, soha nem fogja tudni uralni a lovát sem”

Don Alvaro Domecq Romero épp a Bécsi Spanyol Lovasiskolában tartózkodott, amikor egykori tanítványa, a kiváló lovas Javier Ruiz Garrido nyílt edzést tartott az Epona Spanyol Lovasiskolában. Ebből az alkalomból rövid látogatást tett a Borsó család birtokán.

Vigyázz magadra! - a lovarda legfontosabb szabályai gyerekeknek

Vigyázz magadra! Légy óvatos! Sokszor úgy érezheted, a szüleid, nagyszüleid túlságosan féltenek téged. Nehéz megértetni velük, hogy a lovaglás vagy a lovardában eltöltött idő nem veszélyes. Képzeld el, sok gyermek emiatt a féltés miatt egyáltalán nem is lovagolhat, és nem mehet lovardába. Vizsgáljuk meg, vajon mik is ezek a veszélyek pontosan! Kinek van igaza? A lovaglás, a ló közelsége veszélyes vagy nem?

A ló nem barlanglakó - zárt istállós tartási formák

A ló tartásának kényes területéhez érkezünk, ha az istállós tartási formákat kezdjük vizsgálni a ló faji sajátosságainak ismeretében. Az istállós tartásnál csúcsosodnak ki leginkább a ló és az ember közötti faji különbségek.

Clover: hit, remény, szeretet, szerencse

Tavaly készítettünk interjút a Kelet-Németországban élő Kaizinger Balázzsal, aki az Inselhof Gestüt hannoveri és trakehneni magánménesben lovagol azóta is. Tavaly döntőt lovagolt az ötéves oldenburgi Cloverrel a Bundeschampionaton, idén pedig fantasztikus részeredményekkel harmadik lett a döntőben a Klaus Bockmeyer által tenyésztett hatéves, Carrico x Landcapitol származású herélttel.

Egy csapat sem maradt érem nélkül

Megkezdődött az őszi idény a lovastornászok számára, melyet immár hagyományszerűen a Lovasakadémia által szervezett szeptemberi amatőr- és gyermekverseny nyit. A tavalyi névváltozást követően – Kaposvár Kupáról a kaposvári lovastorna-csapat ikonikus lováról Havanna Kupára keresztelték át a versenyt – ezúttal a helyszín is változott.

Hortobágyi vezérek Mongóliában

Mongóliában 1969-ben látták a Przewalski-vadlovak utolsó példányait – a faj kipusztult a természetből. Mindez azzal magyarázható, hogy egy kis sérülékeny populációról volt eleve szó, s az 1940-es évektől a nomádok között széles körben elterjedt modern vadászfegyverekkel vadásztak rájuk, emellett igen kemény telek voltak ebben az időben.

Az állandóság a legnagyobb érték

Az immáron 12. alkalommal megrendezett Nemzeti Vágtának a Hősök tere szolgált helyszínül, és ezúttal október 19–20-án zajlott le, megközelítőleg tízezer látogató jelenlétében. Az esemény zökkenőmentes lebonyolításáért ezer ember dolgozott a helyszínen, ennek is köszönhető, hogy az idei vágta a megszokott, kimagasló nívóval várta az érdeklődőket.

NaNcho lélegzetelállító győzelme a Kincsem Díjban

Nagyon megverte a nemzetközi mezőnyt a négyéves Nancho a Kincsem Díjban, a szezon egyik legjelentősebb versenyében. A magyar mellett cseh és szlovák lovakat felvonultató napon az Imperiál Díjban Bíborhajnal, az Overdose Díjban a cseh Mr. Right, a Magyar Háromévesek Nagydíjában Mont Master, míg a kétévesek Blaskovich Ernő Emlékversenyében Love Forever futtatói vihették haza a trófeát.

"Kis" lovas nagy sikere

A Budapest szívében, a Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágta örök élményként marad emlékezetes úgy a közönség, mint a versenyzők számára. Különösen igaz ez a tizenöt éves Vörös Tamara esetében, aki az idei verseny kishuszár kategóriájának győztese lett.

Generációról generációra száll a lovak szeretete

Kicsik és nagyok egyforma lelkesedéssel sürögtek-forogtak a lovak körül a Csilló Lovasiskolában tett látogatásomkor. Többségük szüleik példáját követve csöppent a lovaséletbe, s adja majd tovább nagy valószínűség szerint a lovak szeretetét jó néhány évvel később a saját gyermekeinek is.