Back to top

Idénynyitó Nemzetközi Fogathajtóverseny Mezőhegyesen

A 234 éves Ménesbirtok Európa tenyésztésének meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója volt. Az utóbbi évek fejlesztéseinek eredményeképpen ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovasélet térképére. A mostani, idénynyitó nemzetközi versenyre hét nemzet 57 fogata nevezett, és számos világbajnokot is láthatunk majd a startnál.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. április 28. – május 1. között, Mezőhegyesen négycsillagos nemzetközi fogathajtó versenyt rendez, melyről április 19-én Mezőhegyesen Farkas Sándor kormánybiztos és Pap István Tibor vezérigazgató sajtótájékoztatót tartott.

Mezőhegyes bizonyított

A 234 éves Ménesbirtok Európa tenyésztésének meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója – az utóbbi évek innovatív, korszerű szellemi-, szakmai-, anyagi fejlesztésének eredményeként ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovasélet térképére.

Ezt bizonyítja – többek között – az eddigi három világbajnokság, számos nemzetközi és hazai fogathajtó- és rangos díjugrató verseny általános szakmai elismerést kiváltó rendezése.

A felújított pályákkal, infrastruktúrával rendelkező, új fejlődési pályára állt intézmény a lovasversenyek kedvelt helyszíne.

Számok, tények

A mostani, idénynyitó nemzetközi versenyre 56 fogat között 42 magyar és 14 külföldi fogat nevezett.

A nemzetközi 4*-os négyesfogathajtó kategória, világkupa pontszerző verseny is.

A mezőnyben 26 kettes- és 16 négyesfogat szerepel, mellettük rajthoz áll 8 egyesfogat, 2 póni kettesfogat és 4 hazai A kategóriás kettesfogat is.

A résztvevő 7 nemzet: Ausztria, Chile, Csehország, Horvátország, Románia, Svájc, Magyarország.

Világbajnokok a startnál

A nemzetközi négyesfogat mezőnyben ott lesz Dobrovitz József négyesfogathajtó- és ifj. Dobrovitz József kettesfogathajtó csapatvilágbajnokunk. Kihívójuk között találjuk a kiváló maraton- és akadályhajtó Jerome Voutazt. A svájci hajtó 2017/18-as világkupa sorozat budapesti állomásán is megmérette magát és második lett és ezüstérmesként zárta az idei fedeles fogathajtó szezont is!

Nemzetközi CAIO4*-os négyesfogathajtó verseny országos rendezését évente csak egy alkalommal engedélyezi a Nemzetközi Lovas Szövetség. Ezért a versenynek különös rangja van. A magyar négyesfogathajtók számára ezen túl kiemelt jelentőségű a mezőhegyesi verseny, mivel számukra szintfelmérő is az év egyik kiemelkedő nemzetközi versenyére, Aachenre, (az olimpia után a világ legrangosabb lovaseseményére).

A mezőhegyesi versenyt a 2*-os nemzetközi póni- és nagyló egyes-, kettes- és négyesfogatok számára is kiírták.

A nemzetközi kettesfogat mezőnyben a házigazda, Mezőhegyes színeiben indul nóniusz fogatával a magyar bajnoki cím védője, Papp János. A 26 kettesfogat között ott találjuk a mezőhegyesi fogat edzőjét, a kétszeres csapatvilágbajnok, Nyúl Zoltánt, starthoz áll a világbajnoki ezüstérmes Hódi Károly is. Chilét a korábban már Mezőhegyesen versenyző, Ricardo Massman képviseli. Az egyesfogatok világbajnokságra készülnek. Számukra fontos felkészülési lehetőség Mezőhegyes. A 8 fős mezőnyben egy osztrák hajtó mellett, hét magyar versenyző áll rajthoz. Két póni kettesfogat adta le nevezését a versenyre, egyes- és négyes pónifogat kategóriában nem indul hajtó.

A hazai ,,A” kategóriás kettesfogathajtók számára is megnyitották a versenyt, négyen éltek ezzel a lehetőséggel, közöttük Hegedűs Sándor, a 2017. évi ,,B” kategóriás magyar bajnok. A versenyt vezénylő nemzetközi rangú hivatalos személyek Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Svédországból és természetesen Magyarországról érkeznek. Maratonbírók, beengedő bírók, a pályaszolgálat tagjai, írnokok – közel 50 fő – segíti a gördülékeny, szakszerű, balesetmentes verseny rendezését.

Versenyprogram

április 28. 14 óra DÍJHAJTÁS

április 29. 9 óra DÍJHAJTÁS

április 30. 9 óra MARATONHAJTÁS

19 óra Díjátadó ünnepség

május 1. 9 óra AKADÁLYHAJTÁS

Helyszín: Mezőhegyes, Kiállítási Centrum és Lovaspálya, Hársfa u.

Kísérő programok – májusi hangulat

Április 28. 20:00 Retro Disco, Nonius Hotel rendezvénysátor, DJ Sasa

Április 29. 20:00 Retro Disco, Nonius Hotel rendezvénysátor, DJ Sasa

Április 30. 10:00-tól – 18:00-ig Bábika játszóház: népi játszótér, kézműves foglalkozások

18:00 Díjátadó ünnepség, rajzpályázat eredményhirdetése

Közreműködik a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület

20:30 Bereczki Zoltán akusztikus koncertje

Május 1. 09:00-tól FŐZŐVERSENY “Bográcsos étel készítő verseny”

10:00-tól – 16:00-ig Bábika játszóház: népi játszótér, kézműves foglalkozások

11:00-tól – 12:00-ig ,,Májusfa mászás”

A belépés díjtalan!

Forrás: 
Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lipicaiak - útban a halhatatlanság felé?

A közelmúltban jött a hír, hogy nyolc közép-európai ország közös előterjesztésben beadta pályázatát az UNESCO-nak, hogy vegye fel a lipicai lótenyésztéshez köthető hagyományokat az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Hansághy Pétert kérdeztük, aki az egyik meghatározó szereplője az ügynek.

Jó lóra tettek a mezőhegyesi félvérekkel

A nemzeti kincseink közt számon tartott furioso-north star, más néven mező­hegyesi ­félvér tenyésztése közel két évszázados hagyományokkal rendelkezik. Nemesítése, genetikájának megőrzése a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) egyik kiemelt feladata.

Nem sokáig tudta nézni az üres istállóját

Az idei februári lapszámunkban számoltunk be arról, hogy Móró Lajos korábbi válogatott négyesfogat-hajtó, a Hungária Lovas Sportegyesület kétszeres magyar hajtóderby-győztese két évtized után „szögre akasztotta az ostort”.

„Szeretném a lókiképzés minden trükkjét eltanulni”

A külföldön élő fiatal tehetségeket bemutató sorozatunk második lovasa szintén díjlovas. Többször részt vett a korosztályos Európa-bajnokságokon, ahol eredményesen szerepelt, a vidaubani junior Európa-bajnokságon Evitával döntős volt, 2015-ben a magyar bajnokságon az M kategória bajnoka, illetve a korosztályos magyar bajnokságon a junior kategória bajnoka lett.

A lovak is stresszelnek

A stresszelmélet megalkotása Selye János (1907-1982) nevéhez fűződik, aki az 1930-as évektől foglalkozott e jelenség kutatásával. Az 1960-70-es évektől a stresszt „menedzserbetegségként” emlegették, ám napjainkra kiderült, hogy bárkit érinthet, még a gyermekeket és az állatokat is. Ez utóbbi olyan ősi mechanizmus, amely lovaink őseinél is, azaz már 60-65 millió évvel ezelőtt megtalálható volt.

Haszonállat-embriológiai laboratóriumot és kísérleti takarmánykeverőt adtak át Herceghalmon

Az állattenyésztésben a génállományok megőrzése, illetve a tartalékok képzése nemzetstratégiai, sőt nemzetbiztonsági érdek, csakúgy, mint a biztonságos élelmiszerek előállítása – mondta Prof., Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója, a herceghalmi haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán.

Nem én választottam a lovastusát, az választott engem

Székesfehérvári lakos, azonban napjait sokszor ingázással tölti a budapesti iskola és a balatonvilágosi lovarda között. Két egyetemre jár egyszerre, a Budapesti Corvinus Egyetem vállalkozásfejlesztés mesterszakára, valamint az Óbudai Egyetem precíziós gazdálkodási szakmérnöki képzésére. Ezenkívül három lóval foglalkozik napi szinten.

Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program

Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program, amelynek keretében az agrárminiszter négy mént adott át a hortobágyi mátai majorban. A méneket erdélyi gazdákhoz szállítják.

Mindenkinek áldozatot kell hoznia, mégis pezseg a lovasélet

Május 18-tól már megindult a személyes ügyfélfogadás a Magyar Lovassport Szövetségnél, és a pünkösdi hétvégén hat helyszínen újra elindulnak a versenyek is – igaz, egyelőre zárt kapuk mellett. A lassan a normális kerékvágásba visszatérő lovaséletről Lázár Vilmossal, a szövetség elnökével beszélgettünk.

Miért nem megy be a ló a féltető alá? - A télen-nyáron ideális beálló

Sokszor hangzik el a lótulajdonosoktól a kérdés; ott van a beálló a karámban vagy a legelőn, miért nem megy be a lovuk ítéletidőben vagy nyári hőségben sem?