0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Idénynyitó Nemzetközi Fogathajtóverseny Mezőhegyesen

A 234 éves Ménesbirtok Európa tenyésztésének meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója volt. Az utóbbi évek fejlesztéseinek eredményeképpen ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovasélet térképére. A mostani, idénynyitó nemzetközi versenyre hét nemzet 57 fogata nevezett, és számos világbajnokot is láthatunk majd a startnál.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. április 28. – május 1. között, Mezőhegyesen négycsillagos nemzetközi fogathajtó versenyt rendez, melyről április 19-én Mezőhegyesen Farkas Sándor kormánybiztos és Pap István Tibor vezérigazgató sajtótájékoztatót tartott.

Mezőhegyes bizonyított

A 234 éves Ménesbirtok Európa tenyésztésének meghatározó, évszázados bölcsője, sok éven át irányítója – az utóbbi évek innovatív, korszerű szellemi-, szakmai-, anyagi fejlesztésének eredményeként ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovasélet térképére.

Ezt bizonyítja – többek között – az eddigi három világbajnokság, számos nemzetközi és hazai fogathajtó- és rangos díjugrató verseny általános szakmai elismerést kiváltó rendezése.

A felújított pályákkal, infrastruktúrával rendelkező, új fejlődési pályára állt intézmény a lovasversenyek kedvelt helyszíne.

Számok, tények

A mostani, idénynyitó nemzetközi versenyre 56 fogat között 42 magyar és 14 külföldi fogat nevezett.

A nemzetközi 4*-os négyesfogathajtó kategória, világkupa pontszerző verseny is.

A mezőnyben 26 kettes- és 16 négyesfogat szerepel, mellettük rajthoz áll 8 egyesfogat, 2 póni kettesfogat és 4 hazai A kategóriás kettesfogat is.

A résztvevő 7 nemzet: Ausztria, Chile, Csehország, Horvátország, Románia, Svájc, Magyarország.

Világbajnokok a startnál

A nemzetközi négyesfogat mezőnyben ott lesz Dobrovitz József négyesfogathajtó- és ifj. Dobrovitz József kettesfogathajtó csapatvilágbajnokunk. Kihívójuk között találjuk a kiváló maraton- és akadályhajtó Jerome Voutazt. A svájci hajtó 2017/18-as világkupa sorozat budapesti állomásán is megmérette magát és második lett és ezüstérmesként zárta az idei fedeles fogathajtó szezont is!

Nemzetközi CAIO4*-os négyesfogathajtó verseny országos rendezését évente csak egy alkalommal engedélyezi a Nemzetközi Lovas Szövetség. Ezért a versenynek különös rangja van. A magyar négyesfogathajtók számára ezen túl kiemelt jelentőségű a mezőhegyesi verseny, mivel számukra szintfelmérő is az év egyik kiemelkedő nemzetközi versenyére, Aachenre, (az olimpia után a világ legrangosabb lovaseseményére).

A mezőhegyesi versenyt a 2*-os nemzetközi póni- és nagyló egyes-, kettes- és négyesfogatok számára is kiírták.

A nemzetközi kettesfogat mezőnyben a házigazda, Mezőhegyes színeiben indul nóniusz fogatával a magyar bajnoki cím védője, Papp János. A 26 kettesfogat között ott találjuk a mezőhegyesi fogat edzőjét, a kétszeres csapatvilágbajnok, Nyúl Zoltánt, starthoz áll a világbajnoki ezüstérmes Hódi Károly is. Chilét a korábban már Mezőhegyesen versenyző, Ricardo Massman képviseli. Az egyesfogatok világbajnokságra készülnek. Számukra fontos felkészülési lehetőség Mezőhegyes. A 8 fős mezőnyben egy osztrák hajtó mellett, hét magyar versenyző áll rajthoz. Két póni kettesfogat adta le nevezését a versenyre, egyes- és négyes pónifogat kategóriában nem indul hajtó.

A hazai ,,A” kategóriás kettesfogathajtók számára is megnyitották a versenyt, négyen éltek ezzel a lehetőséggel, közöttük Hegedűs Sándor, a 2017. évi ,,B” kategóriás magyar bajnok. A versenyt vezénylő nemzetközi rangú hivatalos személyek Spanyolországból, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Svédországból és természetesen Magyarországról érkeznek. Maratonbírók, beengedő bírók, a pályaszolgálat tagjai, írnokok – közel 50 fő – segíti a gördülékeny, szakszerű, balesetmentes verseny rendezését.

Versenyprogram

április 28. 14 óra DÍJHAJTÁS

április 29. 9 óra DÍJHAJTÁS

április 30. 9 óra MARATONHAJTÁS

19 óra Díjátadó ünnepség

május 1. 9 óra AKADÁLYHAJTÁS

Helyszín: Mezőhegyes, Kiállítási Centrum és Lovaspálya, Hársfa u.

Kísérő programok – májusi hangulat

Április 28. 20:00 Retro Disco, Nonius Hotel rendezvénysátor, DJ Sasa

Április 29. 20:00 Retro Disco, Nonius Hotel rendezvénysátor, DJ Sasa

Április 30. 10:00-tól – 18:00-ig Bábika játszóház: népi játszótér, kézműves foglalkozások

18:00 Díjátadó ünnepség, rajzpályázat eredményhirdetése

Közreműködik a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület

20:30 Bereczki Zoltán akusztikus koncertje

Május 1. 09:00-tól FŐZŐVERSENY “Bográcsos étel készítő verseny”

10:00-tól – 16:00-ig Bábika játszóház: népi játszótér, kézműves foglalkozások

11:00-tól – 12:00-ig ,,Májusfa mászás”

A belépés díjtalan!

Forrás: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Sajtóközlemény