Back to top

Csökkenthet az uniós agrárköltségvetés

A május 2-án bemutatandó hétéves uniós keretköltségvetési javaslatról beszélt csütörtökön Berlinben a helyi sajtónak Günther Oettinger, a költségvetésért felelős uniós biztos. Ebben kitért a mezőgazdaság leendő büdzséjére is.

Günther Oettinger ugyan nem fejtette ki részleteiben beadandó javaslatot, de elmondta, hogy az Európai Bizottság igyekszik kezelni a bevételi és a kiadási oldalon 2020 után keletkező hiányt – írja összefoglalójában a nak.hu.

Az uniós biztos emlékeztetett rá, hogy a befizetéseknél a Brexit miatt évente 12-14 milliárd euró eshet ki.

Ezt a lyukat a majdani javaslat fele-fele arányban költségvetési megtakarításokból és megemelt tagállami befizetésekből próbálná lefedni (Oettinger korábban említette, hogy a kiadási főösszeg a GNI 1,1-1,2 százaléka lehet a jelenlegi 1 százalékos plafonnal szemben).

A büdzsé két jelenlegi legnagyobb tétele, a kohéziós politika és a közös agrárpolitika részaránya a kiadásokon belül viszont a biztos szavai szerint visszamegy 60 százalékra (régen 80 százalék volt, jelenleg durván 70 százalék a kettő). Oettinger ehhez még annyit tett hozzá:

Az agrárköltségvetés 2020-ról 2021-re 6 százalékkal csökkenne a május 2-i javaslat értelmében. (Más forrás szerint Brüsszel a közös agrárbüdzsé nagyjából 10 százalékos megvágására készül 2020 után az EU27-ekre fordított agrárkiadások jelenlegi szintjéhez képest.)

A kiadási oldalon azért van szükség többletforrásokra – Oettinger ezek összegét évi 8-10 milliárd euróra becsülte –, hogy a jelenleginél több pénz legyen az olyan új kihívásokra, mint a migráció, a menekültpolitika, a külső határok őrzése, a migráció szempontjából forrásországnak számító államok támogatása, a védelmi politika, a terrorizmus elleni küzdelem vagy az innováció és a kutatás. Közölte, hogy ezt az összeget 80 százalékban tagállami többletbefizetésekből, 20 százalékban pedig az egyes költségvetési fejezetek közötti átcsoportosításból teremtenék elő.

Forrás: 
nak.hu/Bruxinfo

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kamilla, bodza, csalán – Gyűjtésre fel!

Magyarországon a legfontosabb gyűjtött gyógynövények közé tartozik a kamilla, a bodza, a csalán, a vadgesztenye, a cickafark, a hársvirág és a csipkebogyó – derül ki a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ (NAIK) az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) gyógynövényfelvásárlási statisztikájából.

Elindult a Felső-tiszai víziturisztikai fejlesztés

Elindult a Felső-tiszai víziturisztikai feljesztés: 500 millió forint vissza nem térítendő támogatásból négy településen - Tiszabecs, Szabolcsveresmart, Rakamaz, Tokaj - egyebek mellett víziturisztikai megállóhelyek jönnek létre - közölte a Bejárható Magyarország Sportüzemeltetési Nonprofit Kft., a projekt konzorciumvezetője az MTI-vel.

Magyar befektetésből kaphatnak lendületet az agrárinnovációs startupok

A nemzetközi piacra lépés előtt álló hazai agrárstartupok mutatkoztak be befektetői alapok és agrárvállalatok szakembereinek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal rendezvényén.

Új lengyel bálaszállító pótkocsik uniós engedéllyel

Új bálaszállító mezőgazdasági pótkocsi gyártását kezdték meg Lengyelországban, a gyártó cég megszerezte az Európai Uniós forgalmazási engedélyt, így bármelyik uniós országban használhatók a pótkocsik.

Feljelentést tettek

Feljelentést tett az Amerikai Egyesült Államok és több másik ország a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) az Európai Unió növényvédő szer és egyéb, a gazdálkodók által hasznát „fontos eszköz” „veszélyalapú” megközelítésű engedélyezési rendszere ellen. Véleményük szerint ez világszerte veszélyezteti a gazdák megélhetését és az élelmiszer-termelést.

Vissza nem térítendő csekély támogatás méhészeknek

Azon méhészek számára, akik 2018. november 15. napján a Tenyészet Információs Rendszerben (TIR) nyilvántartott méhállománnyal rendelkeztek, vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatás nyújtható.

Nemzetközi razziák: közel kétszáz tonna élelmiszert foglaltak le

Közel kétszáz tonna élelmiszert és kétmillió liter italárut, több mint kétszáz kilogramm ismeretlen eredetű növényvédőszert és egymillió darab ismeretlen eredetű teljesítményfokozót, illetve gyógyszernek minősülő terméket foglaltak le a magyar hatóságok az elmúlt hónapokban indított legnagyobb nemzetközi razziákon.

Százmilliárd eurós bioélelmiszer-piac

A legfrissebb adatok szerint 2017-ben az Amerikai Egyesült Államokban 40, míg az Európai Unióban 37 milliárd euró értékben vásároltak a fogyasztók bioélelmiszereket. Az EU-ban ebből a szempontból Németország vezet 10 milliárd eurós forgalommal. Mögötte Franciaország áll 7,8 milliárdos éves fogyasztással. A két ország közötti különbség azonban évről évre csökken.

Importfüggő az EU dióból

Egy év alatt 11 százalékkal nőtt az Európai Unióba a harmadik országokból behozott dió mennyisége és értéke 2017-ben, így a tisztított és a héjas termés együttes mennyisége elérte a 207 ezer tonnát, értéke pedig az 1,1 milliárd eurót.

Több mint 200 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki

Az agrár-és vidékfejlesztési támogatásokra elkülönített 764,8 milliárd forintból 223,7milliárd forintot fizettek ki 2019 első negyedévében – derül ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK)-Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) frissen közzétett adataiból.