Back to top

Muzsikál az Erdő: alkotói pályázatok

A Muzsikál az Erdő Alapítvány hagyományaihoz híven a 2018-as évben is alkotói pályázatokat hirdet. A Képzőművészeti- a Fotópályázat, valamint az Irodalmi pályázat mellett az óriási népszerűségnek örvendő Gyermekrajzpályázatra is jelentkezhetnek az érdeklődők. A 15. jubileumi évadhoz kapcsolódóan egy újdonsággal is készültek - zeneszerzői pályázattal kórusmű megalkotására.

A Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatot ír ki új kórusmű megalkotására a 2018. évi rendezvénysorozat alkalmából. Pályázni eddig be nem mutatott kórusművel lehet, amely Pászti Szabó Zoltán: Zengjen a dal c. versére íródott. A vers a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 2017-es mátraalmási rendezvénynapján született a Vox Mirabilis Kamarakórus előadása közben.

Pászti Szabó Zoltán költő a kórus koncertjét hallgatva kapott ihletet, s a verset fel is olvasta a helyszínen a jelenlévők örömére Koltai László szobrászművész által faragott „Muzsikál az erdő” emlékfa tövében. A vers bizonyíték a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat alkotások megszületését ösztönző hatására, a művészek, a művészeti ága kölcsönhatására, egymás erősítésére. A győztes kórusmű ősbemutatójára és az ünnepélyes eredményhirdetésre a szentkúti rendezvénynapon kerül sor a zsűri elnökének, Zemlényi Katica karnagynak, a Vox Mirabilis Kamarakórus vezetőjének a vezényletével.


Az idei évad első eseményéhez a „Muzsikál az erdő a Hírös Városban” rendezvényhez kötődik Gyermekrajzpályázatuk. A negyedik alkalommal meghirdetett Gyermekrajzpályázatra érkező alkotások technikája szabadon választott, bíznak a gyerekek eredeti ötleteiben, kreativitásukban. Az ünnepélyes eredményhirdetést a „Muzsikál az erdő a Hírös Városban” rendezvényük gyermeknapi programján, 2018. május 27-én tartják Lakitelek – Tőserdőn. A kiállítási anyagot a többi térség rendezvényein is láthatják az érdeklődők.

A Képzőművészeti Pályázatra várják magyarországi és határon túli magyar művészek (festőművészek, grafikusok, szobrászok, iparművészek, keramikusok) pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével. Idei újdonság, hogy a pályázat két fordulósra módosult, az alkotóknak először egy jó minőségű fotót kell beküldeniük, majd a zsűri által kiállításra javasolt alkotásokat kérik be zsűrizésre a második fordulóban. A legjobb alkotásokból összeállított kiállítást a mátrai rendezvénysorozatuk egyik helyszínén tekinthetik meg. A pályázatot szakmai zsűri bírálja el, a zsűri elnöke Józsa Judit, a Magyar Kultúra lovagja, művészettörténész, kerámiaszobrász.

Ez évben hatodik alkalommal írt ki Fotópályázatot a Muzsikál az Erdő Alapítvány. A rendezvénysorozat szellemiségével, az erdő szeretetével, az erdő és a zene kapcsolatával, az egészséges életmóddal, a tiszta, zöld környezet iránt érzett felelősségvállalás eszméjével összeegyeztethető témákban bárki, bárhol készült digitális alkotását beküldheti. A zsűri elnöke Haris László fotóművész, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja. A Fotópályázat anyagának kiállítását, az eredmények kihirdetését a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok záró rendezvényén, Gyöngyöstarján határában, a Borhy-kastély kertjében tekintheti meg a közönség. A kiállítás anyaga látható lesz az ország más régióiban szervezett programok keretében.

Az „Muzsikál az erdő” Irodalmi Pályázatára olyan irodalmi alkotásokat várnak, amelyek összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével. Az irodalmi alkotások műneme és műfaja szabadon választható. Az Irodalmi Pályázat eredményhirdetése a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat tar-fenyvespusztai helyszínén történik. Az eredményeket ünnepélyes keretek között Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő, a zsűri elnöke hirdeti ki, Vasvári Csaba színművész pedig előadja a nap során a helyezett műveket.

A szervezők biztatják az alkotókat, hogy vegyenek részt pályázatokon. A pályázati kiírások részletei megtalálható honlapukon, a www.muzsikalazerdo.hu-n, közösségi oldalunkon, a Pályázatfigyelő és a Pályázatmenedzser portálon.

Várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót, a régi ismerősöket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket a teljes egészében ingyenes programokra. Hiszen tudják: „Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdő és kerámia

Kezdhetnénk úgy is, hogy „ismert erdei körökben az az általános nézet” – de most nem Micimackóról és a mézről lesz szó, hanem arról, hogy a szentendrei Szilágyi család szereti az erdőt, és az ő kerámiáik is népszerűek erdész körökben.

A földrengésektől jobban nőnek a fák?

A földrengések képesek épületeket ledönteni, azonban úgy tűnik, az erdő növekedését is segítik - még hacsak rövid ideig is. Egy véletlen szülte új kutatás szerint az erős rezgések miatt több víz kerül a fák gyökerei körüli talajba, amely serkenti a növekedésüket. Ennek pedig a nyoma van az évgyűrűkben is.

Vintage Borbazár, avagy a hegy megy a városba

Boros bolt-buliba invitál október 29-én pénteken este 7 órakor Újlipótváros frissen, a Design Héten megnyitott új showroomja, a Patina a Kresz Géza utcában. A borkóstolós nappali „házibulin” a bútorok, a vintage tárgyak és régiségek mellett a borok és a zene kapnak főszerepet: az estéhez a Borbolt a völgyben a Szent György-hegyről hoz 5 izgalmas tételt.

Intézményi napelempark létesült Alsóvadácson

A magyar kormányzat elkötelezett a fenntartható jövő érdekében végzett fejlesztések mellett - emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szerdán az Alsóvadácsi Panzió és Turisztikai fogadópont energiaellátását biztosító napelem beruházás átadóján.

Felismerni művében az alkotót

Igazán maradandót alkotni csak tehetséggel lehet. De hogyan lehet valami újat és egyedit belevinni egy olyan régi művészeti tevékenységbe, mint a festészet? A válasz az alkotó személyiségében és látásmódjában rejlik. Kísérletezni különféle technikákkal, megtalálni azt a módot, amitől az alkotás más lesz a többitől. Ezt érezhetjük, mikor tüzetesen mustráljuk Prihoda Judit festményeit.

A világon majdnem minden harmadik fafaj a kihalás szélén áll

Sokat beszélünk a fákról, azt hisszük, hogy ismerjük őket, de napjainkig nem folyt részletes felmérés a fafajok elterjedéséről és állapotáról. Az utóbbi öt évben 60 intézmény és több mint 500 szakértő elvégezte ezt a nagy munkát, a világ fafelmérését. A vizsgált 58 497 fafaj 30%-áról derült ki, hogy kihalás fenyegeti és 142 fa tűnt el a természetes élőhelyéről. Leginkább az erdőirtás veszélyezteti a fákat, akár a mezőgazdasági terület növelése, akár építőanyagnak vagy tüzelőnek vágják ki azokat.

Lombhullató vonatozás Mahócára

A nemzeti ünnepen, ragyogó őszi időben rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton a már hagyományos Lombhullató vonatozást.

A faanyagok piacát is átvizsgálja a versenyhatóság

Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal az MTI-vel.

„Vidd haza a szemeted!” - szemléletformáló kampányt indított a NYÍRERDŐ Zrt.

„Vidd haza a szemeted!” – ezzel az elnevezéssel indított szemléletformáló kampányt a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. Ennek részeként megszüntette a társaság Debrecen közelében, a Panoráma út melletti Fancsikai pihenőnél levő hulladékgyűjtőket, és később több helyről is eltávolítja a tárolókat. Az erdőterületeken figyelemfelhívó táblákat is elhelyeznek majd.

Csatlós Norbert: Munkában

„Fényképezőgép helyett alma volt a jelem az óvodában, mégis hobbimmá, majd hivatásommá vált a fotózás. Jó pár éve, mikor Budapesten vendéglátásban dolgoztam, egy csapatépítő buli keretében a szakácsunk elhozta a tükörreflexes fényképezőgépét. Ahogy láttam magam az általa készített képen az elmosódott háttérrel, rögtön a fotózás szerelmese lettem."