Back to top

Mindig van tovább: elkészült a legmodernebb AGROTEC-telephely

Meghozta „gyümölcsét” az első májusi esős nap a Dél-Dunántúlon: itt adta át ugyanis új telephelyét az elsősorban a New Holland mezőgazdasági gépek hivatalos itthoni forgalmazójaként ismertté vált AGROTEC Magyarország Kft. A Marcaliban felépült központ a cég legmodernebb létesítménye az országban, amely a régió gazdálkodóinak gépek, alkatrészek és szerviz iránti igényeit igyekszik kiszolgálni.

A létesítmény ünnepélyes megnyitójára mintegy százötven, a témában érdekelt vendég érkezett, akiket többek között Dr. Sütő László, Marcali polgármestere is köszöntött. A városvezető beszédében kiemelte: 

"A kellő tudás és az ahhoz szükséges munkagépek – mint amilyenek az AGROTEC kínálatában is helyet kapnak – az ágazatban dolgozók családjainak létbiztonságát teremthetik meg."

Martin Rada, az AGROTEC-csoport vezérigazgatója ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy e beruházás nemcsak a cég munkatársainak, hanem a városnak is kedvez, a legfőbb nyertesek azonban a vevők lesznek, akik a tőlük vásárolt gépekkel növelhetik vállalkozásuk gazdaságosságát.

Márpedig ebben az AGROTEC kiváló mintául szolgálhat: a cseh Agrofert-csoport tulajdonában lévő vállalat 2013 óta van jelen Magyarországon, s az ezt követő öt évben az egész országot lefedő hálózatot hozott létre.

„Az első telephelyünket Szentlőrincen építettük fel, mostanra pedig már Szekszárdon, Baján, Füzesabonyban, Komáromban és Marcaliban is van központunk, mellettük pedig az ország több pontján bérlünk műhelyeket és raktárépületeket” – vette át a szót Illés Zoltán, az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a folyamatos fejlesztések révén eddig minden évben sikerült növelniük a bevételeiket.

Tavaly például 20 milliárd forintnál is nagyobb volt a forgalmuk.

Ennek háromnegyedét a gépek forgalmazása eredményezte: az értékesítők a legtöbbet a New Holland traktorokból, illetve kombájnokból adták el; az alkatrészforgalom 4,3, a szervizbevétel pedig körülbelül 1 milliárd forintot hozott a cégnek 2017-ben. A marcali telephely elkészüléséhez az Agrofert 350 millió forinttal járult hozzá, aminek eredményeképp végül egy energiahatékony, modern megoldásokkal bíró épület – a műhelyben például padlófűtést használnak – jött létre.

A megnyitón egyúttal kiderült, hogy a telephelyek számán kívül az AGROTEC által forgalmazott gépek sora is nő: egyebek között bekerülnek a kínálatba építőipari eszközök, illetve nő a zöldmunkás gépeik száma is.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Változás az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportjánál

Az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportjának működése évtizedes múltra tekint vissza, ez alatt az idő alatt több változáson is keresztülment, melyek mindegyike a hatékonyság növelése érdekében történt. A gyári helyspecifikus rendszerek támogatása 2020. decemberétől a precíziós csoporthoz tartozik – ennek érdekében két, eddig is a cégnél dolgozó kollégát köszöntenek a csapatban.

Új beszállító partner az AXIÁL Kft. kínálatában

Az AXIÁL Kft. 2020. december 1-jével megkezdte a Schäffer rakodók és kiegészítők kizárólagos magyarországi forgalmazását és a gépekhez kapcsolódó háttérszolgáltatást.

„Németország eddigi legnagyobb agrármodernizációs programját” jelentette be Julia Klöckner

Mintegy egymilliárd eurót szán Németország az agráriumban megvalósítandó, az éghajlat és a természeti erőforrások védelmét szolgáló beruházásokra – jelentett be Julia Klöckner szövetségi agrárminiszter. Januártól pályázhatnak a németországi gazdálkodók.

Hódító útjára indult az új Toyota Hilux

Minden téren jobb és szebb - tán így foglalhatjuk össze legrövidebben, hogy miben nyújt többet elődjénél a Toyota gazdálkodók, horgászok és vadászok körében is közkedvelt pickupjának legfrissebb változata, az új Hilux. A legfontosabb fejlesztésekről online sajtóbemutatón beszélt a japán márka magyarországi képviselete.

Kevesebb vízzel több termés

Az öntözővíz mennyiségének pontos mérése és a kijuttatás idejének és módjának ismerete lényeges ahhoz, hogy hatékony, fenntartható gazdálkodást és nagy mennyiségű termést lehessen elérni, hangsúlyozza a chilei LemSystem. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés 70%-a múlik azon, hogy hogyan öntöznek, tehát létfontosságú a vízfelhasználás monitorozása megfelelő szenzorokkal és szoftverekkel.

Gépi soraljművelés vagy gyomirtás

Cikkünk szerzője a Balatonboglári borvidéken, a Viticoop Kft.-nél a növényvédelmi munkák kivitelezéséért felel közel 850 hektár szőlőültetvényben. Saját szőlője 6,5 hektáros, ott kezdett el a soraljműveléssel foglalkozni, keresni a legjobb megoldásokat.

Nagyteljesítményű traktort adott át az AGRI CS Magyarország Kft. Mezőhegyesen

Az AGRI CS Magyarország Kft. egy nagyteljesítményű CASE IH Quadtrac traktort adott át Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek 2020. november 12-én. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. egyik alaptevékenysége a szántóföldi növénytermesztés és azon belül is a búza, árpa, hibridkukorica vetőmagtermesztés.

Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.

Kínai tulajdonba került a Rabe

A patinás német talajművelőgép-gyártót, a Rabe-t (korábbi nevén Rabewerk) – amely hazánkban is jól ismert minőségi talajművelő gépeiről, és legutóbb a francia Gregoire Besson tulajdonában volt –, az elmúlt év végén felszámolták, és már akkor felmerült annak a lehetősége, hogy egy kínai vevő képes lesz megmenteni.

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban – állítja a Corteva vezetője

Andreas Huber, a Corteva EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az EBRD webinárján hívta fel a figyelmet a precíziós mezőgazdaság gazdálkodók szempontjából vizsgált előnyeire.