Back to top

Kétszer indult, kétszer nyert

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon tenyésztési nagydíjat nyerni, rangos elismerésnek számít. Mozsgai József húsmarhatenyésztő tavaly szánta rá magát először, hogy megméretteti legszebb bikáját, Pullót, és nyert vele. Az idén ismét őt nevezte a bírálatra, és megint elhozta a legjobbnak járó trófeát. De vajon díjazza-e a piac a kiváló tenyésztői munkát – kérdeztük tőle.

Ezek az elismerések mindenképpen komolyan növelik a presztízsünket, és emelik az állományunk értékét. Az eltelt egy év nem nagy idő, mégis elmondhatom, hogy ezeket a díjakat a piac is értékeli - mondta a magyarmezogazdasag.hu-nak Mozsgai József. 

Tavaly a kis tenyészbikáinkat 800 ezer forintért adtuk el, az idén egymillió forint volt az átlagár. Nincs panaszunk az érdeklődők számára sem, már az anyjuk alól lefoglaltak minden kis bikát. Igaz, nincs sok, évente csupán 7-10 van.

A tenyésztési nagydíj persze jobban ránk irányította a figyelmet, de az értékesítésünknek úgy vélem, az online marketing adott nagy lendületet. Van saját weboldalunk, és a közösségi médiában is követhetnek bennünket. Napi szinten vannak posztjaink, és szerintem a hozzáállásunk is bizalmat kelt a vevőkben. Mi nyitott gazdaság vagyunk, egy előzetes bejelentkezés után hozzánk bármikor el lehet jönni, meg lehet nézni a gazdaságot, az állatokat. Aki egy tenyészállatot kiválaszt, az láthatja az apját, anyját, testvéreit, féltestvéreit is. Pontos kimutatást vezetünk minden állatról, ezekbe bárki betekinthet. 12 hetes koruktól havonta mérjük, fotózzuk a kis bikákat, akik előjegyzik őket, az elszállításig nyomon követhetik a fejlődésüket az interneten.

Tavaly Hódmezővásárhelyre elsősorban azzal a céllal mentünk el, hogy felmérjük, jó-e a kiválasztott irány, amelyen 2011-ben elindultunk. Megfelelő-e a takarmányozási stratégiánk, illetve szerettem volna megbizonyosodni arról is, hogy reálisan értékelem-e az állataimat.

A szakmai kritikából tanul az ember a legtöbbet – gondoltam – ehhez képest jött egy olyan díjdömping, amire álmomban sem gondoltan volna.

A kis és a nagy bikánk saját kategóriájában egyaránt első lett, a fajtán belüli összevetést a nagy bika nyerte, a kicsi pedig a második helyen végzett. Végül Pullo, a nagy bika a fajtagyőztesek között is az élen végzett, nagydíjas lett. Amennyi díjat a kiállított állatainkkal el lehetett hozni, azt mi elhoztuk akkor.

Egy ilyen versenyen mindig elmondják, hogy a megszületett eredmény ott, akkor, az adott körülmények között érvényes, egy másik bíró esetleg más tulajdonságokat kiemelve, más sorrendet állítana fel, stb. Úgy gondoltuk, mérettessük meg az idén is Pullót, egy másik bírónál. Nagy örömünkre ezúttal is őt választották a legjobbnak. A kicsik, Pullo egy lánya és egy fia, kategóriájukban a legfiatalabbakként, harmadikok lettek.

Mozsgai József hét éve kezdett el gazdálkodni a párjával az Ormánságban. Legelőterületük korlátozottsága miatt nagy állatlétszámmal nem tervezhettek, maximum 40-50 anyás állomány kialakítására volt lehetőségük. Mivel ekkora létszámnál a hízóalapanyag-értékesítésből nem várható nagy árbevétel, a jobban fizető tenyészállat-értékesítés mellett döntöttek. Limousint tartanak, hosszú számolgatás után az adott körülmények között ezt találták a leggazdaságosabb fajtának. Az elmúlt időszak azt mutatja, jól döntöttek.

Azt azonban tudni kell, hogy a legkomolyabb díj is csak akkor ér valamit, ha azt beépítjük a napi munkába - emelte ki Mozsgai József.

A tenyésztési nagydíj ránk irányította a figyelmet, de ez csak egy lehetőség, amit vagy megragadunk, vagy sem. Mi igyekszünk megragadni, és meg is dolgozunk érte nap, mint nap – tette hozzá.  

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ilyen még nem volt: izgalmasan alakult a húsmarha tenyészállatok versenye

A fajtagyőztesek végső megmérettetésén, ahol a legjobbak legjobbikát választják ki, holtverseny alakult ki. De miután csak egy nyertese lehet a versenynek, a két állat között új szavazást kellett elrendelni. Végül csupán egy ponttal, de a limousin borjas tehéné lett az ez évi győzelem.

A XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok tenyésztési díjai

Május 10-én, a kiállítás második napján adták át a tenyésztési díjakat, a Magyar Állattenyésztők összevont tenyésztési nagydíját, és OMÉK társrendezvény lévén, a miniszteri különdíjat is. Ezeken kívül számos más elismerést vettek át a szakemberek.

Az apróvad volt a középpontban

A mezei nyúl állomány felmérésének lehetőségeiről, illetve az intenzív apróvad-gazdálkodás modelljeiről rendeztek vadászati konferenciát május 10-én a hódmezővásárhelyi XXVI. Alföldi Állatenyészési és Mezőgazda Napokon. A konferencián a magyar apróvad helyzetéről kaptak tájékoztatást az érdeklődők.

Kertészet mindenek előtt

A csaknem 60 éves múltra visszatekintő, a hagyományokat őrző, mégis innovatív Árpád-Agrár Zrt. nyerte el a hódmezővásárhelyi XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokon a Magyar Növénytermesztésért 2019 nagydíját. A termékdíj birtokosaként ültünk le Csikai Miklóssal, a cég elnök-vezérigazgatójával beszélgetni a tapasztalatokról és szakmai tudásról, a hazai kertészet helyzetéről.

A változásra képtelen fajta elveszti jelentőségét

Dagadó izmok, nagy ráma, vagy vékonyabb csontozat? A küllemi bírálat a legősibb szelekciós módszerek egyike, ám az, hogy mit néz a bíró, mi hány pontot ér, éppúgy függ az aktuális genetikai, technológiai ismeretektől, mint a piaci igényektől. A húsmarhák showbírálata mára sokszínű, sok résztvevős eseményé vált, ahol rangos külföldi bírók értékelik a hazai tenyésztők munkáját, a tenyészállatokat.

Presztízst jelent itt bemutatni a tenyészállatokat

Megnézem, összehasonlítom, végig gondolom, aztán később vagy megveszem, vagy nem – válaszolta az egyik gazda arra a kérdésre, hogy megéri-e akár több száz kilométert is utazni Hódmezővásárhelyre a kiállításért. A nagy múltú seregszemlére a legszebb állataikat hozzák el a tenyésztők, s bár konkrét üzletek itt ritkán köttetnek, az év közbeni vásárlások mögött gyakran ott van a kiállítás élménye.

Együttműködési megállapodás a SZIE és a Hód- Mezőgazda Zrt. között

A Hód- Mezőgazda Zrt. gazdasági és terepi gyakorlati lehetőséget biztosít a Szent István Egyetem hallgatói számára, illetve számos területen várható a jövőben közös kutatás-fejlesztési program elindítása.

Nehézsúlyban kezdjük az Állattenyésztési Napokat

Csütörtökön indul a 26. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A kiállítást kiállítást Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese nyitja meg, utána indul a szarvasmarhák és lovak bírálata. Este juh ágazati konferencia lesz. Mi végig itt leszünk és tudósítunk az eseményekről, kövesse a magyarmezogazdasag.hu-t.

Legeltetés előtt elvégzendő állategészségügyi kezelések

Minden húsmarhatartó várja, hogy mikor hajthat ki a legelőre, mikor fejeződhet be a teleltetés. Erre azonban fel is kell készülni, érdemes még a telelőhelyen elvégezni néhány fontos beavatkozást az állománynál – javasolja Kovács-Mesterházy Zoltán.

Charolais tenyésztők: fokozni kell a versenyképességet

Egyelőre sok bizonytalanság övezi az állattenyésztéssel kapcsolatos hazai és európai uniós szabályozás változását, de a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete szerint mindenképpen javítani kell a versenyképességet és hatékonyabban kellene felhasználni a tenyésztés-szervezésre kapott magyarországi támogatásokat.