Back to top

Díjat ért a fenntartható tetőhűtés és a halogénmentesítés

Idén hatodik alkalommal adták át a Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív díjat azoknak a kiemelt ipari jelentőségű innovációknak, melyek bolygónk legégetőbb kihívásaira nyújthatnak megoldást. Ebben az évben a hulladékvizek halogénmentesítése és egy páratlan tetőhűtési technológia bizonyult a legjobbnak.

Fenntarthatóság mindenekelőtt. Ez is lehetne a Svéd Kereskedelmi Testület 2018-as mottója, ugyanis a testület idén hatodik alkalommal adta át a Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív díjat azoknak a kiemelt ipari jelentőségű innovációknak, melyek bolygónk legégetőbb kihívásaira nyújthatnak megoldást. Ebben az évben a hulladékvizek halogénmentesítése és egy páratlan tetőhűtési technológia bizonyult a legjobbnak.

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület 2018-ban hatodik alkalommal hirdette meg pályázatát, amivel cégek, magánszemélyek, illetve felsőoktatási intézmények egyedülálló fejlesztéseit díjazzák. Az idei díjakat az Ericsson és a Sigma Technology támogatásával adták át, a szakmai zsűriben pedig a hazai neves egyetemek professzorain túl olyan elismert szakemberek is helyet kaptak, mint Dr. Meskó Bertalan jövőkutató vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának képviselői és a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Az újszerűség, a társadalmi felelősségérzet, a környezettudatosság, valamint a gazdasági hasznosíthatóság mind fontos szempont volt a pályázatok elbírálása során. Döntésünket a két pályázat innovatív, interdiszciplináris volta, az iparjogvédelmi helyzete, valamint kiemelt ipari jelentősége és felelősségvállalása indokolta” – mondta Takács János, a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület elnöke.

A 2018-as Gran Prize díjazottai balról jobbra: Dr. Mizsey Péter és Weeber István.
A 2018-as Gran Prize díjazottai balról jobbra: Dr. Mizsey Péter és Weeber István.
Fotó: Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület

A fenntarthatóság jegyében így 2018-ban megosztva két pályamű nyerte el a szakmai zsűri által odaítélt Gran Prize díjat. A nyertesek a pénznyereményen túl Ann Lundin svéd képzőművész, valamint Szász Károly kerámia- és üvegművész által tervezett és készített Gran Prize szobrot is átvehették Budapesten az ünnepélyes díjátadón május 23-án, továbbá egy-egy, a Folly Arborétum által adományozott fenyőt is kaptak, hogy azokat alma máterükben elültethessék.

A nyertes pályázatok:

WaterFilm Technology® tetőhűtés

A WaterFilm Technology® megalkotója, Weeber István a lapostetős gyártócsarnokok permetező öntözéses hűtésével a BME Hőfizikai Laboratórium megkeresésére egy csepeli papírgyár nyári hővédelmi problémái kapcsán kezdett el foglalkozni. A ma már szabadalommal védett találmányának külön aktualitást ad, hogy az EU irányelvek 2020-ig 20 százalékos energia-megtakarítást írnak elő, elsősorban éppen a hűtési, klimatizálási célú áramfelhasználásra vonatkozóan. A „WaterFilm Technology®” a világon az első valóban evaporatív, 100 százalékban párolgási hőelvonási elven működő tetőhűtő technológia, mely jelentős hűtési energia megtakarítást eredményez és kevesebb víz felhasználását igényli.

Halogén szerves anyagok kivonása hulladékvizekből

Az európai uniós törekvéseket egy évtizeddel megelőzve Dr. Mizsey Péter közreműködésével a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az EGIS Gyógyszergyár közösen kezdte meg azt a kutatást, melynek eredményeként kifejlesztett és sikeresen megvalósított egy új, innovatív eljárást. Az új eljárással a technológiai hulladékvizek nem csak halogénmentesíthetők, hanem a teljes szerves halogéntartalom koncentrált formában kinyerhető és újrahasznosítható, hozzájárulva ezzel a körforgásos gazdaság elveinek megvalósításához.

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testületről

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület, SCCH 1995 óta fejti ki tevékenységét gazdasági, környezetvédelmi, innovációs, oktatási és kulturális területen tagjai magyarországi üzleti működésének támogatása céljából. Célkitűzése Magyarország és a Svéd Királyság közötti kereskedelmi, gazdasági és tudományos kapcsolatok, üzleti kezdeményezések megvalósításának támogatása, a tudástranszfer elősegítése, a tagok magyarországi üzleti tevékenységének elősegítése. A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület tagvállalatinak, társult vállalatainak, valamint tiszteletbeli tagjainak száma 86, közvetlen alkalmazottainak száma pedig közel 10 000 fő.

A Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív díjról

A Svéd Kereskedelmi Testület 2012 októberében elhatározta, hogy az általános emberi életminőség javítására irányuló szellemi teljesítmények ösztönzésére díjat hoz létre. A Testület a díj logójául egy Svédországban népszerű jelképet, a fenyőfát választotta, amely bolygónk nagy részén a karácsony és a természet metaforája. A „gran” svéd nyelven lucfenyőt jelent, utalva a díj fenntarthatósági és környezettudatos aspektusaira. A Gran Prize díjjal a Testület szándéka kettős, egyrészről támogatni és díjazni a kimagasló innovatív szellemi teljesítményt, másrészről előmozdítani a kultúrák közötti dialógust.

Forrás: 
Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

14 ezer négyzetméteres városi kertet álmodtak egy párizsi tetőre

Jövőre nyílik Párizs délnyugati részén a 14 ezer négyzetméteres kert, mely Európa legnagyobbja lesz. A tervek szerint 30 különböző növényt termesztenek majd, és csúcsszezonban napi 1000 kilónyi zöldség és gyümölcs kerülhet majd ki belőle.

Vissza a természethez? A kecskék és a permakultúra

Mostanában divatos dolog a permakultúra, ami valójában a hagyományos, kisparaszti gazdálkodás kemikáliák előtti változata, újragondolva. Ebbe a rendszerbe a kecske, de más haszonállatok is tökéletesen beilleszthetőek.

Július 31-ig lehet jelentkezni az OMÉK Élelmiszerpazarlás Megelőzéséért Díjára

Az élelmiszerpazarlásukat eredményesen csökkentő megoldásokkal, praktikákkal pályázhatnak a 79. alkalommal, a Hungexpón 2019. szeptember 26-29. között megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) kiállítói - hívja fel a figyelmet a Nébih.

Európában is egyedülálló a nagyberényi karbonklíma-ültetvény

Közel s távol is példa nélküli a nagyberényi karbonklíma-ültetvény, amelynek ünnepélyes gyérítésén elmondták: az alapját adó fajhibrid számtalan módon hasznosítható, s a többi közt a globális klímavédelmi törekvések kapcsán is fontos tényező lehet.

Egyre kelendőbbek a "fenntartható" termékek Németországban

Évről-évre népszerűbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.

Az ország borversenye

Május 21-én és 22-én Kecskeméten rendezte a 40. Országos Borversenyt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az ország legnagyobb ágazati rendezvényén 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett. A szőlész-borász szakmai önkormányzat az idei évben a Kunsági borvidéket választotta a verseny házigazdájának, követve azt a hagyományt, mely szerint minden évben más hazai borvidék ad otthont a versenynek.

Egyre több helyen lehet újratölteni

Nagy a hőség, több folyadékra van szükségünk. Amikor járjuk a várost, ügyet intézünk, várost nézünk hamar elfogy a magunkkal hozott ivóvíz. Egyre többen elvből nem vásárolnak PET-palackos vizet, helyette saját kulacsot visznek magukkal. Tudta, hogy sok helyen ingyen feltöltik a vizespalackot?

Minősített minőség – A Magyar Mezőgazdaság a legkiválóbb márkák között!

Idén a Magyar Mezőgazdaság márka „zsinórban” már harmadik alkalommal nyerte el – a hazai agrármédia cégek közül egyedüliként ‒ a Business Superbrands, valamint a kiváló magyar márkákat díjazó MagyarBrands díjakat!

Egy élet a pezsgő szolgálatában

Egyhangú szavazat alapján, 2019. évben „A Magyar Bor Akadémia Életmű díját” Garamvári Vencel, a Balatonboglári borvidéken és Budafokon alkotó borász kapta. Az eseményt Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Nagy István agrár miniszter is megtisztelte jelenlétével.

Svéd gyorsétterem-lánc a méhekért

Május 20-án a Méhek napját ünnepelte a világ. Erre a jeles napra a McDonald’s elkészítette a világ legkisebb éttermét, ami méretei ellenére több ezer vendéget szolgál ki naponta. No nem embereknek épült...