Back to top

Európa-szerte megnyitják a gazdaságokat

Az idén Franciaországban indult a nyitott gazdaságok rendezvénysorozat, mely során a fogyasztók közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a mezőgazdasággal, és megtudhatják, honnan származik az élelmiszer, amit fogyasztanak. Egész Európában lesznek farm- és termelőszövetkezeti nyílt napok. 2018-ban is várják az európai gazdák az érdeklődőket a nyílt tanyanapok alkalmából

A Copa-Cogeca főtitkára, Pekka Pesonen hangsúlyozta: „Európa szerte egyre több tevékenység és nyílt nap van a gazdaságokban, ide értve az oktatógazdaságokat és a főző workshopokat. Ezek lehetőséget adnak, hogy bensőségesebb kapcsolat alakuljon ki fogyasztók és gazdálkodók között, előbbiek pedig jobban megismerkedhessenek a gazdálkodással, élelmiszerekkel és a vidéki élettel.

Ez a sikeres új irányzat lehetővé teszi a fogyasztók, különösen a fiatalabbak számára, hogy ízletes új recepteket ismerjenek meg, és felfedezzék az egészséges életmódban rejlő lehetőségeket. Bemutatja a jó gazdálkodási és állatjóléti gyakorlatokat is, amiknek a gazdák eleget tesznek. Arra is rávilágít, hogy a társadalomnak milyen haszna származik a gazdálkodókból és a termelőszövetkezetekből, akik megőrzik a vidéket.”

„Az Európai Bizottság a héten megjelenő élelmiszeripari és mezőgazdaság jövőre vonatkozó javaslata mellett ez a program is megerősíti, hogy szükség van egy erős Közös Agrárpolitikára (KAP), ami mögött komoly EU büdzsé áll" - tette hozzá Pesonen.

Magyarországon ehhez nagyon hasonló volt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által korábban szervezett Vidék Kaland program, amely keretében egy-egy gyakorló fiatal gazda látott vendégül egy hétre vállalkozó szellemű városiakat, hogy belekóstolhassanak a vidéki gazdaságok életébe, vagy a Nyitott Lovardák és a Nyitott Porták kezdeményezések. 

 

Az idei nyitott farmok napok időpontjai és helyszínei:

  • 2018. május 28. FNSEA Francia Nyílt Tanyanapok: www.fnsea.fr
  • 2018. június 1-10. Harmadik Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Hét Franciaországban: www.coopdefrance.coop
  • 2018. június 9-10. DBV Német Nyílt Tanyanapok: https://www.bauernverband.de/
  • 2018. június 10. Vasárnapi Nyílt Tanyanap (Anglia, Skócia és Wales): www.nfu.co.uk
  • 2018. június 16-17. Nyílt Tanyanap, Észak-Írország: www.ufuni.org https://openfarmweekend.com/
  • 2018. június 23. Walloniai Nyílt Tanyanap (FWA) www.fwa.be
  • 2018. július 22. Észt Nyílt Tanyanap https://www.facebook.com/events/1753794027964630/
  • 2018. szeptember 16. Nyílt Tanyanapok Flandriában, Belgiumban a Boerendbond & Denmark szervezésében (DAFC) https://www.boerenbond.be/ http://www.agricultureandfood.dk/
Forrás: 
COPA-COGECA Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ökológiai gazdálkodási konferencia

Március 18-án, Kecskeméten biogazdálkodási ágazat stratégiai konferenciát rendez az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet. A fókuszban az új közös agrárpolitika áll, azon belül is az ökológiai ágazat kilátásai, a fenntartható gazdálkodás kihívásai és az azokra adható gyakorlati válaszok.

Brutális sáskajárás van Kenyában és félő, hogy nem állnak meg

Nagy a kockázata annak, hogy a Kenyával szomszédos országokat is letarolják a sáskák.

Veszélyezteti az állatokat és a mezőgazdasági termést a hőingadozás

Hiányzik a csapadék a földekről, és a viszonylag enyhe idő sem tesz jót a mezőgazdaságnak. A szakemberek szerint nagyon kellene a hó, mert a növények rosszul tűrik a hőingadozást. Az igazi tél hiánya a szabadon tartott állatokat is veszélyezteti.

Minitraktorok kicsiknek és nagyoknak

Az idei AGROmashEXPO-n a felnőttek „játékai” mellett a gyerekek is megtalálhatták a kedvükre való játékszereket. Kicsi-nagy, mindenféle ajándéktárgyak közül választhattak az érdeklődők, de hozzá kell tenni, ahogy azt Balogh Viktor, a KITE Zrt. marketingigazgatója is elmondta, nemcsak a gyerekek számára keresett termékekről beszélünk.

A fagyasztott halrudacskák is szennyezik a környezetet?

Egy új tanulmány szerint a fagyasztott halrúd előállítása majdnem kétszer annyi üvegházhatású gáz kibocsátást eredményez, mint a halászat önmagában.

Speciális kiadványokkal is segíti a szakmai szereplőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara speciális, ingyenes szakmai kiadványokkal is segíti a mező- és az erdőgazdálkodással foglalkozókat, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedőket.

Mennyi diót együnk a szív és a belek egészségéért?

Már ismert tény, hogy a diófogyasztás jó hatással van a szívünkre. Egy új kutatással fény derült arra, hogy a bél egészséges működésében is szerepe van. A két jótékony hatás között összefüggés lehetséges.

Tíz év alatt megkétszereződtek a földárak Németországban

A Német Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt tíz évben, átlagosan 2,3-szorosára nőttek a földárak az országban. A növekedés egyik fő okának azt tartják, hogy megjelentek a vevők között a mezőgazdaságon kívüli befektetők is.

Jól működik a Listeria Megelőzési Rendszer

A közel másfél évvel ezelőtti gyorsfagyasztott élelmiszer-botrány hatására egyes vállalatok és szervezetek kialakították a Listeria Megelőzési Rendszert. A rendszer elsőéves működési tapasztalatai kedvezőek.

Ezért kell gyakran kezet mosni

Elgondolkodott már azon, vajon mennyi baktérium bújik meg a laptop-ján? Vagy azon, mi történik, ha nem mos kezet naponta többször is? Egy kísérlet igazán szemléletes példával mutatja be, mit okozhatnak a kezünkön és az eszközeinken maradt baktériumok.