Back to top

Európa-szerte megnyitják a gazdaságokat

Az idén Franciaországban indult a nyitott gazdaságok rendezvénysorozat, mely során a fogyasztók közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a mezőgazdasággal, és megtudhatják, honnan származik az élelmiszer, amit fogyasztanak. Egész Európában lesznek farm- és termelőszövetkezeti nyílt napok. 2018-ban is várják az európai gazdák az érdeklődőket a nyílt tanyanapok alkalmából

A Copa-Cogeca főtitkára, Pekka Pesonen hangsúlyozta: „Európa szerte egyre több tevékenység és nyílt nap van a gazdaságokban, ide értve az oktatógazdaságokat és a főző workshopokat. Ezek lehetőséget adnak, hogy bensőségesebb kapcsolat alakuljon ki fogyasztók és gazdálkodók között, előbbiek pedig jobban megismerkedhessenek a gazdálkodással, élelmiszerekkel és a vidéki élettel.

Ez a sikeres új irányzat lehetővé teszi a fogyasztók, különösen a fiatalabbak számára, hogy ízletes új recepteket ismerjenek meg, és felfedezzék az egészséges életmódban rejlő lehetőségeket. Bemutatja a jó gazdálkodási és állatjóléti gyakorlatokat is, amiknek a gazdák eleget tesznek. Arra is rávilágít, hogy a társadalomnak milyen haszna származik a gazdálkodókból és a termelőszövetkezetekből, akik megőrzik a vidéket.”

„Az Európai Bizottság a héten megjelenő élelmiszeripari és mezőgazdaság jövőre vonatkozó javaslata mellett ez a program is megerősíti, hogy szükség van egy erős Közös Agrárpolitikára (KAP), ami mögött komoly EU büdzsé áll" - tette hozzá Pesonen.

Magyarországon ehhez nagyon hasonló volt a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által korábban szervezett Vidék Kaland program, amely keretében egy-egy gyakorló fiatal gazda látott vendégül egy hétre vállalkozó szellemű városiakat, hogy belekóstolhassanak a vidéki gazdaságok életébe, vagy a Nyitott Lovardák és a Nyitott Porták kezdeményezések. 

 

Az idei nyitott farmok napok időpontjai és helyszínei:

  • 2018. május 28. FNSEA Francia Nyílt Tanyanapok: www.fnsea.fr
  • 2018. június 1-10. Harmadik Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Hét Franciaországban: www.coopdefrance.coop
  • 2018. június 9-10. DBV Német Nyílt Tanyanapok: https://www.bauernverband.de/
  • 2018. június 10. Vasárnapi Nyílt Tanyanap (Anglia, Skócia és Wales): www.nfu.co.uk
  • 2018. június 16-17. Nyílt Tanyanap, Észak-Írország: www.ufuni.org https://openfarmweekend.com/
  • 2018. június 23. Walloniai Nyílt Tanyanap (FWA) www.fwa.be
  • 2018. július 22. Észt Nyílt Tanyanap https://www.facebook.com/events/1753794027964630/
  • 2018. szeptember 16. Nyílt Tanyanapok Flandriában, Belgiumban a Boerendbond & Denmark szervezésében (DAFC) https://www.boerenbond.be/ http://www.agricultureandfood.dk/
Forrás: 
COPA-COGECA Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csík-csodák

A Csík Zenekar alapítója, Csík János népzenész jókedvű muzsikus. Úgy táncol kezében a vonó, hogy örömzenére hívja a zenésztársakat is a legkülönbözőbb műfajokból. Koncertjein egymásra kacsint a hagyományos népzene a legvagányabb pop-rockkal. De mostanában, e vírusvészes kényszerű csend idején a színpadot felváltotta számára a természet.

Fejlesztés, munkahelyvédelem - Támogatás a kertészeteknek

Október közepén indul az az új fejlesztési támogatás, amely 30 milliárd forintot biztosít a kertészeti ágazat versenyképességet és hatékonyságot szolgáló beruházásaihoz.

Akár életveszélyes is lehet az almaallergia

Sok embert érint az almaallergia, amelynek a tünetei általában enyhék, bizonyos esetekben azonban a torok dagadásával és légszomj kialakulásával is járhat.

Az innováció a kulcs a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság eléréséhez

Anne Alonzo vitaindító beszédet mondott a Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer konferencián. A Corteva Agriscience 2021 júniusában fogja ismertetni a működéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló tervét, hangzott el egy kiemelt jelentőségű rendezvényen, amelyen politikai döntéshozók és a mezőgazdasági ágazat képviselői voltak jelen.

Erzsi (néni) krumplis rétese – a mi helyi értékünk

Aki kóstolta már a rezi Reichenwaller Erzsébet krumplis rétesét, egyetért azzal, hogy legalább a helyi értéktárban ott a helye.

Újabb három sajátmárkás COOP-termék a legjobbak között

Idén újabb három termékkörben is Érték és Minőség Nagydíj védjegyhasználattal és kitüntető címmel ismerték el a COOP sajátmárkás termékeit. Az ezúttal harmadik alkalommal kiosztott elismeréseket a COOP Jót jó áron téliszalámi és paprikás téliszalámi, a bolognai mártás alappor és a Jó nekem natúr desszertrúd termékei kapták meg.

Egy füst alatt: Magyar Ízek Őszi Vására

Új helyszín és új ízek várják szeptember utolsó hétvégéjén a Vajdahunyad vár látogatóit a Magyar Ízek Őszi Vásárán, ahol ezúttal a füstölt termékeké lesz a főszerep. Szeptember 26-27-én a vásári forgatagban közel 40 kistermelő saját termékei kerülnek ki a pultokra.

Az erdősáv hasznossága

A XXI. századi intenzív mezőgazdaság jelentősen átalakítja az élőhelyeket. Számos növény- és állatfaj élettere leszűkült vagy gyakorlatilag ellehetetlenült a környezeti feltételek miatt. A homogenitásban a vad nem talál búvó- és táplálkozási helyet, ráadásul a ragadozókkal szemben is védtelenek maradnak. A felsorolt problémák megoldására a mezővédő erdősávok jelenthetnek megoldást.

Hogyan csökkenthető az anti­bio­tikum-rezisztencia?

A WHO határozottan javasolja a gyógyászatilag fontos antibiotikumok használatának csökkentését az élelmiszertermelésre tenyésztett állatok esetében, beleértve az ilyen antibiotikumoknak az állatok növekedésének gyorsítására és diagnózis nélküli betegségmegelőzésre való teljes tiltását.

Teljes kiőrlésű „kenyerek” rangadója a Nébih terméktesztjén

A Szupermenta program legújabb tesztje 16 teljes kiőrlésű búzaliszt és 2 Graham-liszt felhasználásával készült péktermék – köztük toast, vekni és cipó – komplex vizsgálatával zajlott. Egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.