Back to top

Szent György-hegy hajnalig!

Június 2-án pár nappal a telihold után közel 20 helyszín lesz nyitva délutántól napfelkeltéig: a délutáni szigligeti és balatoni panoráma és naplemente után a majdnem-telihold fényénél lehet bebarangolni a hegyet és be-benézni az egyes pincékhez.

Aki járt már valaha a Szent György-hegyen, az tudja, hogy ez a tanúhegy egy igazán varázslatos hely. Hogy miért? Egy kicsit távolabb a Balatontól, mégis szigligeti és balatoni panorámával, ásványos borokkal és fantasztikus vendéglátókkal van megáldva, a Kék-túra sem véletlenül megy keresztül rajta. És bár év közben is sok-sok gasztronómiai élménnyel várnak az itteni borászatok, úgy döntöttek, idén először egy hajnalig tartó programra nyújtanak át egy virtuális meghívót.

“Nem tudom mikor borzongtam bele először a Szent György-hegy festményszerű látványába, a nyári levegő szőlőillatába, de az érzés máig tart. Egy pohár Szent György-hegyi bor még azt is elhiteti velem, hogy ha kell le tudom győzni a sárkányt is!” – Nyári Emese, Nyári Pince

“A Szent György-hegy egy olyan termőhely, melynek természetes flórája és faunája a mai napig egyedülállóan érintetlen. Teljes valójában kizárólag a természettel összhangot kereső gazdálkodáson keresztül mutatható be. Hiszem, hogy közösségünk erőfeszítéseinek köszönhetően a térképen egyre inkább egy organikus szigetként kezd kirajzolódni.” – Bencze István, Bencze Pince

Június 2-án pár nappal a telihold után közel 20 helyszín lesz nyitva délutántól napfelkeltéig: a délutáni szigligeti és balatoni panoráma és naplemente után a majdnem-telihold fényénél lehet bebarangolni a hegyet és be-benézni az egyes pincékhez. Nem csak kóstolni lehet, hanem mindenféle meglepetések is érhetnek.

Gilvesyéknél friss pizzát sütnek majd zene mellett, az Angyal pincénél TÁP Színház előadás és hangulatos lampionos kert lesz, a Bencze Birtokon jazzel és fine dining fogásokkal készülnek, Szásziéknál a szőlősorok végében, hatalmas fák alatt kóstolhatunk, a Magashegy Pincészetnél borjóga, a Horváth Pincénél chillout és traktor selfie, meg dűlőbejárás lesz. A Boksay Pincénél gitárzenével és slam előadással készülnek, a Nyári Pincénél koncert és pörkölt lesz, Papa Áronnál vega tapasok és bakelitek várnak, Török Csabánál (2HA) medence és vintage borsor, a Bajnóczy Pincénél gitárest, a Szent György Pincénél rock és néptánc a program. A Hóbor Pincénél bortotó lesz, a Varga Pincénél nóta és tangóharmonika.

De lesznek olyan helyszínek is, amik csak erre az estére nyitnak meg. Földi Bálint Ujvári Viviennel nyit közös kóstolóhelyet erre az estére Bálint hegyi présházában, ahol a Két Jóbarát meg az Anti, és Vivien Szent György-hegyi borai is kóstolhatók lesznek - ő egyébként Tokajban borászkodik. Puttkamer Bence borász egy felújított kúriában Kutyakaparó néven nyitja az ideiglenes kóstolóhelyét koncertekkel és irodalmi programokkal: Hámori Gabriella, Szabó Borbála és Ugron Zsolna is felolvasnak majd.

A Tarányi Présház alatt a Pláne Badacsony borterasz kihelyzett tagozata mutat majd utat egy fröccs mellett a következőig – náluk térképhez is hozzá lehet jutni. A CHILL HILL diófás kempingjében pedig újcirkusz, gyerekprogramok és költészet vár mindenkit.

Éjfélkor mindenhol egyszerre kigyúlnak a tábortüzek. Ezen az éjszakán Badacsonytomajból óránként buszjáratok indulnak majd a Szent György-hegyre és vissza (Badacsonytördemicet is érintve).

“Ezen a szőlőhegyen a naplementével nem áll meg az élet, csak átalakul: fent a hold, a távolban a Balaton, egészen varázslatos a hangulat. Aki ezt az érzést megtapasztalja, ez után mindig keresni fogja és újragondolja, mennyire másként is el lehet tölteni egy estét. Olyan felfedezés ez, amihez még messzire sem kell utazni!” – Szászi Endre, Szászi Pince

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mindenhol járt, ahol szőlőt termesztenek

Amikor a szőlőtermesztés kapcsán a klímaváltozásról hallunk, Lakatos András munkássága jut az eszünkbe, aki nemcsak Magyarországon, elsősorban Balatonbogláron hozott létre nemzetközileg is híres szőlészetet és borászatot, hanem Brazíliában is, száraz és meleg trópusi területen. A neves szakember 91 éves koráig dolgozott, és igen sokat tett a kutatás, oktatás, termelés és szaktanácsadás területén.

Mi, balatoniak...

Második alkalommal szervezték meg a BorÉRT borturisztikai konferenciát, amelynek idén is a Magyar Mezőgazdasági Múzeum biztosított helyet. Évente, a BorÉRT Borturisztikai Egyesület, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a koccintas.hu, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Balatoni Turizmus Szövetség partnerségével itt találkoznak a borturizmus szereplői.

Rekord: 777!

Ennyi borminta érkezett a Kárpát-medencéből a 23. Temerini Vince-napi Borversenyre és Borkóstolóra. A Temerini Kertbarátkör az egyik legtömegesebb civil szervezet a Dél-Bácskában élő magyarok körében, összesen 170 tagja van.

Évszázados éttermek, ahol ma is vacsorázhatunk

Szívesen vacsorázna Mozart, Napóleon, esetleg Toulouse Lautrec törzshelyén? Megmutatjuk Európa tíz legrégebbi éttermét, amelyekbe ma is elkölthetünk egy ebédet, vagy vacsorát.

Vince-napi pincejárás bormustrával

Bármilyen finomak, a rezi boroknak is kell a cégér – fogalmazott egy gazda a hagyományos Vince-napi pincejáráson. Hozzátette: szerinte elengedhetetlen, hogy a kistermelők rendszeresen konzultáljanak egymással, hiszen sok mindenben megegyeznek az érdekeik. Egyebek mellett ezt a célt szolgálják a szőlős-boros rendezvények, például az olyanok, mint a Vince-nap.

A Moët Hennessy az élő talaj köré szervezi programját a Vinexpón

A Moët Hennessy a 2020. február 10. és 12. között Párizsban rendezendő Vinexpo kiállításon fenntartható kérdésekkel foglalkozó agoraként szervezi meg programját. A három nap során beszélgetéseket, vitákat szerveznek egyebek azzal a céllal, hogy felvázolják a jelenlegi szőlőtermesztési modelleket.

Kérdőjelek övezik a tokaji bort

Költők, írók, pápák, királyok sora dicsérte, sőt dicsőítette az elmúlt évszázadokban a tokaji bort, és ma is gyakran hallhatunk ennek a különleges italnak a nemzetközi borversenyeken rendre elért sikereiről. A nyers valóságot nézve viszont csöppet sem lehetünk elégedettek. Annak ellenére, hogy a tokaji minősége folyamatosan javul, a piaca egyre szűkül.

Gálaebéd 220 kilométeren keresztül

Mint valami társasjáték, olyan elméletben főzni. Pedig ennek lehettünk szem- és fültanúi, amikor egy csapatnyi séffel és a Magyar Bor Akadémia néhány tagjával elindultunk Budapestről, hogy az Év Bortermelője Gálaebéd előkészítésének részeként Borotán találkozzunk Koch Csabával.

Olaszrizling Szerintünk! 11. alkalommal

A nagysikerű Olaszrizling Szerintünk eseményt idén is megrendezik Csopakon. Két helyszín, a Jásdi Borterasz és a Szent Donát Birtok ad otthont a sétálókóstolónak, a kényelmes átjutást pedig transzferjárat biztosítja majd.

Másszunk ki a palackból - folyóbor trendek Amszterdamból

Újdonságok, trendek és érdekességek a folyóborok 11. alkalommal megrendezett versenyén. A folyó-, vagy inkább a helyszínen palackozott borok, nem a silány minőséget képviselik. Ezt bizonyítja az is, hogy egyre többen neveznek a folyóborok versenyére, tavalyhoz képest idén 40 százalékkal több bort bíráltak Amszterdamban.