Back to top

Szent György-hegy hajnalig!

Június 2-án pár nappal a telihold után közel 20 helyszín lesz nyitva délutántól napfelkeltéig: a délutáni szigligeti és balatoni panoráma és naplemente után a majdnem-telihold fényénél lehet bebarangolni a hegyet és be-benézni az egyes pincékhez.

Aki járt már valaha a Szent György-hegyen, az tudja, hogy ez a tanúhegy egy igazán varázslatos hely. Hogy miért? Egy kicsit távolabb a Balatontól, mégis szigligeti és balatoni panorámával, ásványos borokkal és fantasztikus vendéglátókkal van megáldva, a Kék-túra sem véletlenül megy keresztül rajta. És bár év közben is sok-sok gasztronómiai élménnyel várnak az itteni borászatok, úgy döntöttek, idén először egy hajnalig tartó programra nyújtanak át egy virtuális meghívót.

“Nem tudom mikor borzongtam bele először a Szent György-hegy festményszerű látványába, a nyári levegő szőlőillatába, de az érzés máig tart. Egy pohár Szent György-hegyi bor még azt is elhiteti velem, hogy ha kell le tudom győzni a sárkányt is!” – Nyári Emese, Nyári Pince

“A Szent György-hegy egy olyan termőhely, melynek természetes flórája és faunája a mai napig egyedülállóan érintetlen. Teljes valójában kizárólag a természettel összhangot kereső gazdálkodáson keresztül mutatható be. Hiszem, hogy közösségünk erőfeszítéseinek köszönhetően a térképen egyre inkább egy organikus szigetként kezd kirajzolódni.” – Bencze István, Bencze Pince

Június 2-án pár nappal a telihold után közel 20 helyszín lesz nyitva délutántól napfelkeltéig: a délutáni szigligeti és balatoni panoráma és naplemente után a majdnem-telihold fényénél lehet bebarangolni a hegyet és be-benézni az egyes pincékhez. Nem csak kóstolni lehet, hanem mindenféle meglepetések is érhetnek.

Gilvesyéknél friss pizzát sütnek majd zene mellett, az Angyal pincénél TÁP Színház előadás és hangulatos lampionos kert lesz, a Bencze Birtokon jazzel és fine dining fogásokkal készülnek, Szásziéknál a szőlősorok végében, hatalmas fák alatt kóstolhatunk, a Magashegy Pincészetnél borjóga, a Horváth Pincénél chillout és traktor selfie, meg dűlőbejárás lesz. A Boksay Pincénél gitárzenével és slam előadással készülnek, a Nyári Pincénél koncert és pörkölt lesz, Papa Áronnál vega tapasok és bakelitek várnak, Török Csabánál (2HA) medence és vintage borsor, a Bajnóczy Pincénél gitárest, a Szent György Pincénél rock és néptánc a program. A Hóbor Pincénél bortotó lesz, a Varga Pincénél nóta és tangóharmonika.

De lesznek olyan helyszínek is, amik csak erre az estére nyitnak meg. Földi Bálint Ujvári Viviennel nyit közös kóstolóhelyet erre az estére Bálint hegyi présházában, ahol a Két Jóbarát meg az Anti, és Vivien Szent György-hegyi borai is kóstolhatók lesznek - ő egyébként Tokajban borászkodik. Puttkamer Bence borász egy felújított kúriában Kutyakaparó néven nyitja az ideiglenes kóstolóhelyét koncertekkel és irodalmi programokkal: Hámori Gabriella, Szabó Borbála és Ugron Zsolna is felolvasnak majd.

A Tarányi Présház alatt a Pláne Badacsony borterasz kihelyzett tagozata mutat majd utat egy fröccs mellett a következőig – náluk térképhez is hozzá lehet jutni. A CHILL HILL diófás kempingjében pedig újcirkusz, gyerekprogramok és költészet vár mindenkit.

Éjfélkor mindenhol egyszerre kigyúlnak a tábortüzek. Ezen az éjszakán Badacsonytomajból óránként buszjáratok indulnak majd a Szent György-hegyre és vissza (Badacsonytördemicet is érintve).

“Ezen a szőlőhegyen a naplementével nem áll meg az élet, csak átalakul: fent a hold, a távolban a Balaton, egészen varázslatos a hangulat. Aki ezt az érzést megtapasztalja, ez után mindig keresni fogja és újragondolja, mennyire másként is el lehet tölteni egy estét. Olyan felfedezés ez, amihez még messzire sem kell utazni!” – Szászi Endre, Szászi Pince

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Debrecen zöld koronája, a Nagyerdő

A Debreceni Értéktár Bizottság, a Környezetvédelmi Munkacsoport és a Nagyerdő Társaság, valamint számos más együttműködő partner szervezésében 2020. szeptember 28. és október 3. között A Nagyerdő hete címmel a debreceni Nagyerdő értékeit bemutató programsorozatra kerül sor.

Szüreti bemutató Pécsen: új rezisztens fajták kaptak állami elismerést

Az idén a megszokott időben indult a szüret a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében, a hagyományos őszi bemutatón már egy hónapja beért fürtöket is láthattunk. Az idei évjárat sok nehézséggel járt, szárazság és hideg viselte meg a szőlőt. A pécsi klónszelekció és rezisztencianemesítés eredményeként az idén a kutatóintézet 14 klónja, illetve hibridje nyert állami elismerést.

Gőzmozdonyos utazás a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal

Ábel a gőzmozdony szeptember 12-én útnak indul Csömödérből Lentibe a ZALAERDŐ Zrt. szervezése jóvoltából. Előzetes telefonos regisztrációt kövezően az eseményre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

Szarvasbőgés-hallgató vonatozás Pálházán

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a gímszarvasok nászának idején, idén is megrendezi a Pálházi Állami Erdei Vasúton a népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozását

Háromfalus borászat: a Gál Szőlőbirtok és Pincészet

Szigetcsépen nem is fogadhattak volna kedvesebben, mint egy Jóbarát gyöngyözőborral. A friss, illatos ital pedig két alkotójáról, az Ezerjóról és a Szürkebarátról kapta a nevét.

2,2 milliárdnyi támogatási kérelmet nyújtottak be a borászok

A koronavírus-járvány következtében visszaeső turizmus és vendéglátás nyomán a borászok 2,2 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be az agrártárcához, amely az eredetileg biztosított, 1,8 milliárd forintos keretet kiegészíti 400 millió forinttal - jelentette be a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Borból gyártanak fertőtlenítőt Olaszországban

Fertőtlenítő gélt állítanak elő borból az olaszországi Ravennában. A furcsának tűnő eljárásra a koronavírus-járvány, illetve annak hatásai miatt van szükség.

Online Erdészeti Nyílt Napot tart az Egererdő Zrt.

Az Egri és Mátrafüredi Erdészeti Nyílt Nap a járványhelyzetre való tekintettel idén elmarad, ehelyett online felületen rendezik meg az eseményt. Az első videót 2020. szeptember 4-én teszik közzé az Online Erdészeti Nyílt Nap nevű Youtube csatornán.

A 33. Bábolnai Gazdanapokon az AXIÁL

Az idén is megrendezésre kerülő Bábolnai Gazdanapokról az AXIÁL Kft. sem hiányozhat! A szeptember 10. és 12. között tartó kiállításon 800 négyzetméteren mutatja be a bajai vállalkozás termékeit és szolgáltatásait.

A Pécsi Egyetemi Borbirtok első pezsgője: Nadír 63

Első pezsgőjével jelentkezik a nemzetközi szinten és országosan is elismeréseket nyert borokat alkotó PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet. Az oktatás és kutatás eredményeit is bemutató borokat ősztől a Pécsi Egyetemi Borbirtok néven kell keresni a polcokon és a webshopban!