Back to top

Póka Egon: Lételeme a zene és az erdő

Kőbánya a hazai rock és blues zene szempontjából különös jelentőségű: a műfaj nagyjai közül többeknek is ebből a fővárosi kerületből indult a pályafutásuk, ennek okán pedig több dalban is visszaköszönnek az itt megélt emlékek – a maguk nyers valójában. Póka Egon, legendás basszusgitáros és zeneszerző máig ott él és alkot, ám a kemény bulik és a lázadás helyett már a tanítás tölti ki az életét.

A Kőbányai Zenei Stúdió alapítójaként és igazgatójaként zeneszerető fiatalokat tanít és terel a pálya felé. Mindezt a hagyományos tanár-diák kapcsolatnál közvetlenebb módon teszi, hatalmas zenei tapasztalattal és a „jóra neveléssel”, erdőjáró emberként például a természet szeretetének átadásával.

Fontosak a hagyományok

A Kőbányai Zenei Stúdió régi épületébe lépve, megannyi hangszer és zenésztanonc között elsétálva találtuk meg Póka Egont, aki beszélgetésünk apropóján negyedórás csendre intette a szomszéd teremben próbáló diákjait.

„Az iskolát húsz éve hoztuk létre egy akkoriban merőben újnak számító elképzelés alapján, s az azóta eltelt időben, a tanulók és tanárok ötleteinek és véleményének figyelembevételével sikerült jól működő, felhasználóbarát közeget teremteni. Az intézmény nemzetközi összehasonlításokban is megállja a helyét”

A Kőbányai Zenei Stúdió 20 éve működik
A Kőbányai Zenei Stúdió 20 éve működik
– mondja Póka Egon, aki szerint a zene terén a közízlés egyre inkább hanyatlik. A fiataloknak meg kell mutatni olyan alapműveket, amelyek általában eszükbe sem jutnának.

„Nincs zene Csajkovszkij, Beethoven vagy Bach nélkül, de ide sorolhatom Jimi Hendrixet és Eric Claptont is. A zene folyamatosan változó, kreatív műfaj, de a hagyományok megismerése nélkül nem lehet hitelesen művelni; tudnunk kell, honnan jöttünk”

– folytatja a Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori basszusgitárosa.

Póka Egon majd ötvenéves szakmai pályafutása a tanulók előtt nyitott könyv, így ha adott esetben óra közben át kell adni a tanáruknak a hangszert, mert valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, sosem restek megtenni ezt.

„A vadászathoz hasonlóan itt sem elég elmagyarázni, hogy tartsd, illetve használd a fegyvert – jelen esetben a hangszert –, át kell venni, és meg kell mutatni. Erre az iskolában természetesen minden tanár képes”

– mutat rá, hogy az intézményben oktatók gyakorlott zenészek. Az iskola közössége szinte szimbiózisként működik: a tanárok gyakran játszanak közös zenekarokban a tanulókkal az iskolán kívül is, de az sem ritka, hogy külsős együttesektől érkezik a megkeresés, miszerint beugró zenészre van szükségük. „Két volt növendéke – Szakadáti Mátyás és ifj. Tornóczky Ferenc – játszottak már a P. Mobilban, Deák Bill Gyulával és a Hobó Blues Bandben is, nem mellesleg pedig tanítanak is az iskolában” – mondja büszkén Póka Egon. Ő egyébként jelenleg is aktívan zenél: évek óta fellép Hobóval, van közös zenekara Tátrai Tiborral, illetve saját együttesével, a Póka Egon Experience-szel is játszik, kiegészülve mások közt a már említett két fiatal tanítványával.

Büszke kőbányai

Körülnézve kicsit az iskolában, az embernek olyan érzése támad, mintha időutazáson venne részt. A falon a régi idők legendás rocksztárjait ábrázoló hatalmas montázs, a folyosókon a legkülönfélébb hangszerek, a termekből kiszűrődő próbák hangja és a sok régi vágású rocker – mintha megállt volna az idő, s valahol egy ’70-es évekbeli közösségi házban lennénk Kőbánya közepén.

Ez számukra egy kis sziget – erősíti meg bennem az érzést Póka Egon, majd hozzáteszi mosolyogva: „talán egyedül akkor érzékeljük, hogy kapcsolatban vagyunk a külvilággal, amikor áramszünet van.” A zenész-iskolavezető büszke, hogy élete java részét Kőbányán töltötte. Ismerik és szeretik a kerületben, ő pedig ott segít, ahol tud. Kis meglepetésemre azonban kiderül: mindent összevetve nem szereti a városi létet.

Már édesapjával is rótta az erdőt
Már édesapjával is rótta az erdőt
„Édesapám Erdélyben született, s már egészen fiatalon erdőjáró ember lett belőle, így hát nem csoda, hogy a természet szeretete rám is átragadt. Annak ellenére, hogy mi már a városban laktunk, azt tanácsolta nekem, válasszam hivatásul az erdész szakmát. Akkoriban legyintettem rá, később azonban beláttam: a legjobbat akarta nekem.

Bár nem bántam meg, hogy zenei útra tértem, az erdészek élete az egyik leginkább irigyelt életforma számomra.

A leggyakrabban a Gerecsében vadászik
A leggyakrabban a Gerecsében vadászik
Otthon, a kertben jól érzem magam, de nem tudom teljesen kizárni a külvilágot; az erdő az a hely, ahol teljes mértékben önmagam lehetek. Sokan tartják, hogy félelmetes lehet a „semmi közepén”, erdőben élni, én viszont úgy látom, a város félelmetesebb. Éppen ezért - ha tehetem - szívesen időzöm kis parasztházamban, s ahonnan aztán kutyáim társaságában indulok a zöldbe: fantasztikus érzés puskával a vállamon, a kutyáimmal sétálni az erdőben!” – mondja Póka Egon, aki hobbijának legszívesebben a Gerecse hegység lábánál fekvő Bajna község közelében hódol. „Egy nagy vadas terület van ott, ahová általában társas vadászatok alkalmával járok – barátokkal beszélgetve, fácánt hajtva. Ezt szeretem igazán, a lesen várós vadászat nem az én műfajom” – teszi hozzá.

Csak örömmel érdemes

A zenész számára a természet egyfajta ihletet adó, gondolkodást serkentő tér is, ahol hatalmas távolságok nyílnak meg a szűk, városi utcákhoz és területekhez szokott szem számára. Ezt az érzést, s úgy összességében a természet és az erdő iránti szeretetet igyekszik átadni két unokájának is – egy kislány és egy tizenhat éves fiú nagypapája Póka Egon. A nagyobbik unoka egyébiránt zenél is – dobol és zongorázik –, de hogy mivel szeretne később foglalkozni, még nem dőlt el.

„Születésnapomon játszottunk együtt, de focizni is legalább ennyire szeret. Tehetséges fiú, de ráerőltetni nem szeretnék semmit. Egyiküknek sem kell feltétlen zenésznek lenniük; az örömöt és a boldogságot kell megtalálniuk abban, amit csinálnak. Úgy vélem, ebben fontos szerepet játszik a természet szeretete, éppen ezért igyekszem erre nevelni őket”

– fogalmazott a legendás zenész.

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2018/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Veszélyes gyöngyszemek

A víz az élet alapfeltétele, talán ez az oka, hogy ösztönösen vonz bennünket. Legyen akár tó vagy folyó, mind nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen számtalan kikapcsolódási forma kötődik hozzájuk. A biztonságos szórakozáshoz a szabályok betartása elengedhetetlen, ami egyéni és közös érdekünk is.

Érdekességek a Peszéri-erdőben

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában található a homoki erdős sztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Az ottani homoki kocsányos tölgyesek megőrzését, illetve azok jellegzetes növény- és állatfajainak védelmét szolgálja az OAKEYLIFE projekt.

Az idő bizonyított: jó döntés volt

Tíz évvel ezelőtt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik tárgyalójában dr. Seregi János döntése nyomán megalakult a 22 állami erdőgazdaság közös magazinja. Miért éppen az MFB-nél? – kérdezhetik sokan. Azért, mert akkor az erdőgazdaságok felügyelete az MFB Agrár- és Zöldbank Igazgatóságához tartozott, melynek ügyvezető igazgatója dr. Seregi János volt.

Kalandos életút

Számos megpróbáltatás és mélypont nehezítette Jakkel Mihály életét, a 90. életévét betöltve azonban már mosolyogva eleveníti fel ezeket az emlékeit is. Ehhez kellett a sors fintora és az élet kifürkészhetetlensége, miáltal megadatott neki az a hivatás és hobbi, ami a múltat végérvényesen megszépíti.

Verejtékes munka gyümölcse

Az igen régi időkben az Alföldet, így Szeged környékét is alapvetően a füves puszták, mocsarak jellemezték, melyeket kisebb-nagyobb erdőfoltok tagoltak. A művelhető területek iránt fokozódó igény a 17. és 18. századra azt eredményezte, hogy az erdőterületek, facsoportok aránya, kiterjedése számottevően lecsökkent, emiatt különösen a Dél-Alföld kopárrá és fátlanná változott.

Kőbe zárt rejtély

Életünk során mindig keressük a kapcsolatot a természethez fűződő gyökereinkkel, olykor tudatosan, máskor tudat alatt. Idővel rádöbbenünk, hogy boldogságunk tiszta forrása a harapnivaló friss levegő, a fodrosodó patak csobogása, a fák ölelő karja, az évmilliókat megélt, ősenergiát sugárzó kőzet közelsége, azaz az anyatermészet kincsei.

Időkapszula

Rohamléptekben közeledünk szeptemberhez, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás 25-ei nyitásához. A világjárvány sem töri meg a szervezőiroda lendületét, sőt már tisztán látszik, milyen programok várhatók a világkiállítás keretében.

Nincs élet nélkülük

Ahhoz, hogy az erdők-mezők és kertünk növényeinek virágaiban gyönyörködhessünk, terméseiket, magjaikat, leveleiket felhasználhassuk, elengedhetetlen a beporzók „munkája”. Ezek – többségében rovarok – virágról virágra szállva segítenek a virágpor átvitelében, a megtermékenyítésben. Nélkülük sokkal szegényebb lenne a földi élet ismert formája. Ezért védelmük mindannyiunk kötelessége.