0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Póka Egon: Lételeme a zene és az erdő

Kőbánya a hazai rock és blues zene szempontjából különös jelentőségű: a műfaj nagyjai közül többeknek is ebből a fővárosi kerületből indult a pályafutásuk, ennek okán pedig több dalban is visszaköszönnek az itt megélt emlékek – a maguk nyers valójában. Póka Egon, legendás basszusgitáros és zeneszerző máig ott él és alkot, ám a kemény bulik és a lázadás helyett már a tanítás tölti ki az életét.

A Kőbányai Zenei Stúdió alapítójaként és igazgatójaként zeneszerető fiatalokat tanít és terel a pálya felé. Mindezt a hagyományos tanár-diák kapcsolatnál közvetlenebb módon teszi, hatalmas zenei tapasztalattal és a „jóra neveléssel”, erdőjáró emberként például a természet szeretetének átadásával.

Fontosak a hagyományok

A Kőbányai Zenei Stúdió régi épületébe lépve, megannyi hangszer és zenésztanonc között elsétálva találtuk meg Póka Egont, aki beszélgetésünk apropóján negyedórás csendre intette a szomszéd teremben próbáló diákjait.

„Az iskolát húsz éve hoztuk létre egy akkoriban merőben újnak számító elképzelés alapján, s az azóta eltelt időben, a tanulók és tanárok ötleteinek és véleményének figyelembevételével sikerült jól működő, felhasználóbarát közeget teremteni. Az intézmény nemzetközi összehasonlításokban is megállja a helyét”

– mondja Póka Egon, aki szerint a zene terén a közízlés egyre inkább hanyatlik. A fiataloknak meg kell mutatni olyan alapműveket, amelyek általában eszükbe sem jutnának.

„Nincs zene Csajkovszkij, Beethoven vagy Bach nélkül, de ide sorolhatom Jimi Hendrixet és Eric Claptont is. A zene folyamatosan változó, kreatív műfaj, de a hagyományok megismerése nélkül nem lehet hitelesen művelni; tudnunk kell, honnan jöttünk”

– folytatja a Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori basszusgitárosa.

Póka Egon majd ötvenéves szakmai pályafutása a tanulók előtt nyitott könyv, így ha adott esetben óra közben át kell adni a tanáruknak a hangszert, mert valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, sosem restek megtenni ezt.

„A vadászathoz hasonlóan itt sem elég elmagyarázni, hogy tartsd, illetve használd a fegyvert – jelen esetben a hangszert –, át kell venni, és meg kell mutatni. Erre az iskolában természetesen minden tanár képes”

– mutat rá, hogy az intézményben oktatók gyakorlott zenészek. Az iskola közössége szinte szimbiózisként működik: a tanárok gyakran játszanak közös zenekarokban a tanulókkal az iskolán kívül is, de az sem ritka, hogy külsős együttesektől érkezik a megkeresés, miszerint beugró zenészre van szükségük. „Két volt növendéke – Szakadáti Mátyás és ifj. Tornóczky Ferenc – játszottak már a P. Mobilban, Deák Bill Gyulával és a Hobó Blues Bandben is, nem mellesleg pedig tanítanak is az iskolában” – mondja büszkén Póka Egon. Ő egyébként jelenleg is aktívan zenél: évek óta fellép Hobóval, van közös zenekara Tátrai Tiborral, illetve saját együttesével, a Póka Egon Experience-szel is játszik, kiegészülve mások közt a már említett két fiatal tanítványával.

Büszke kőbányai

Körülnézve kicsit az iskolában, az embernek olyan érzése támad, mintha időutazáson venne részt. A falon a régi idők legendás rocksztárjait ábrázoló hatalmas montázs, a folyosókon a legkülönfélébb hangszerek, a termekből kiszűrődő próbák hangja és a sok régi vágású rocker – mintha megállt volna az idő, s valahol egy ’70-es évekbeli közösségi házban lennénk Kőbánya közepén.

Ez számukra egy kis sziget – erősíti meg bennem az érzést Póka Egon, majd hozzáteszi mosolyogva: „talán egyedül akkor érzékeljük, hogy kapcsolatban vagyunk a külvilággal, amikor áramszünet van.” A zenész-iskolavezető büszke, hogy élete java részét Kőbányán töltötte. Ismerik és szeretik a kerületben, ő pedig ott segít, ahol tud. Kis meglepetésemre azonban kiderül: mindent összevetve nem szereti a városi létet.

„Édesapám Erdélyben született, s már egészen fiatalon erdőjáró ember lett belőle, így hát nem csoda, hogy a természet szeretete rám is átragadt. Annak ellenére, hogy mi már a városban laktunk, azt tanácsolta nekem, válasszam hivatásul az erdész szakmát. Akkoriban legyintettem rá, később azonban beláttam: a legjobbat akarta nekem.

Bár nem bántam meg, hogy zenei útra tértem, az erdészek élete az egyik leginkább irigyelt életforma számomra.

Otthon, a kertben jól érzem magam, de nem tudom teljesen kizárni a külvilágot; az erdő az a hely, ahol teljes mértékben önmagam lehetek. Sokan tartják, hogy félelmetes lehet a „semmi közepén”, erdőben élni, én viszont úgy látom, a város félelmetesebb. Éppen ezért – ha tehetem – szívesen időzöm kis parasztházamban, s ahonnan aztán kutyáim társaságában indulok a zöldbe: fantasztikus érzés puskával a vállamon, a kutyáimmal sétálni az erdőben!” – mondja Póka Egon, aki hobbijának legszívesebben a Gerecse hegység lábánál fekvő Bajna község közelében hódol. „Egy nagy vadas terület van ott, ahová általában társas vadászatok alkalmával járok – barátokkal beszélgetve, fácánt hajtva. Ezt szeretem igazán, a lesen várós vadászat nem az én műfajom” – teszi hozzá.

Csak örömmel érdemes

A zenész számára a természet egyfajta ihletet adó, gondolkodást serkentő tér is, ahol hatalmas távolságok nyílnak meg a szűk, városi utcákhoz és területekhez szokott szem számára. Ezt az érzést, s úgy összességében a természet és az erdő iránti szeretetet igyekszik átadni két unokájának is – egy kislány és egy tizenhat éves fiú nagypapája Póka Egon. A nagyobbik unoka egyébiránt zenél is – dobol és zongorázik –, de hogy mivel szeretne később foglalkozni, még nem dőlt el.

„Születésnapomon játszottunk együtt, de focizni is legalább ennyire szeret. Tehetséges fiú, de ráerőltetni nem szeretnék semmit. Egyiküknek sem kell feltétlen zenésznek lenniük; az örömöt és a boldogságot kell megtalálniuk abban, amit csinálnak. Úgy vélem, ebben fontos szerepet játszik a természet szeretete, éppen ezért igyekszem erre nevelni őket”

– fogalmazott a legendás zenész.

 

Forrás: A Mi Erdőnk