Back to top

Utrechtben az állattenyésztés jövője: intelligens ólaktól az okos ketrecig

Hamarosan nyit a világ egyik legjelentősebb állattenyésztési szakkiállítása, a VIV Europe. A hollandiai Utrechtben rendezett esemény a digitális gazdálkodás, a smart farming újdonságaira koncentrál, amire sokan még csak legyintenek a kelet-európai gazdák közül, pedig az ész és erő itt kéz a kézben jár – figyelmeztetnek a világ leghatékonyabb mezőgazdaságának megteremtői, a hollandok.

A precíziós gazdálkodás a növénytermesztésben már az alaptechnológiák közé tartozik a fejlettebb országokban. A június 20-22. között megrendezésre kerülő VIV Europe szakkiállításon azonban arról is megbizonyosodhatnak a látogatók, hogy az állattenyésztésben és a feldolgozásban is komoly előrehaladás történt ezen a területen az elmúlt években. A világ vezető cégeinek a legmodernebb termékeitől a kis innovatív vállalkozások egy-egy speciális területre fókuszáló újításaiig terjed a választék az okos gépektől, a berendezéseken át egészen a kész technológiákig. 

Az idei szakkiállításon kiemelt figyelmet fordítanak a baromfihús és a tojás feldolgozására, de a szarvasmarha-, a sertés-, a kiskérődzők-, sőt a hobbiállattartók is találkozhatnak a legújabb megoldásokkal.

 

 

Az Utrechtben működő Jaarbeurs vásárterületen négyévente rendezik meg ezt az átfogó, nagy nemzetközi állattenyésztési vásárt, melyet a magyar szakemberek is jól ismernek.  A VIV Europe az első napon, június 20-án főként a takarmánytermesztésre és az állattenyésztésre összpontosít, 21-én az élelmiszer-előállítás és a kiskereskedelem lesz a programok középpontjában, míg 22-én a fiatalokra koncentrál a kiállítás.

 A VIV Europe mellett négy másik esemény is látogatható Utrechtben a június 20-i héten.  Ekkor lesz a GFIA Europe (agrárinnovációs fórum), az európai Halal Expo, a Proagrica és az SFP College Tours kiállítás is.

Az előző VIV Europe állattenyésztési szakvásár 2014-ben 136 országból 20 212 látogatót fogadott, a kiállítási területen közel 600 cég mutatta be termékeit. A szervezők az előzetes regisztrációk alapján idén közel 20 százalékos látogatószám növekedésre számítanak. Ráadásul még a focirajongókra is gondoltak a rendezők, a kiállítás területén ugyanis nagy kivetítőkön követhetik a drukkerek a világbajnokság mérkőzéseit.

A belépés ingyenes, de a rendezők javasolják az előzetes regisztrációt.

 

Forrás: 
viveurope.nl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.

Segítségre szoruló kis- és középvállalkozások

A kis- és középvállalkozásokat súlyosan érintette a COVID-19 világjárvány okozta válság. Az Európai Parlament lazítana a velük szemben támasztott szigorú szabályokon. Az EU-ban működő mintegy 24 millió kis- és középvállalkozás (kkv) adja a gazdaság alapját. A 27 tagállamban a vállalkozások 99 százaléka a kkv, amelyek mintegy 100 millió embernek adnak munkát.

Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek

Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában hétfőn.

Az Aldi 4-8 százalék között emelte a béreket idén

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az Aldi az áruházi és a logisztikai munkavállalói bérét, a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. hétfőn az MTI-vel.

Katonákból lettek gazdálkodók - nem is akármilyenek!

Létezik egy szervezet, mely a mezőgazdaság iránt nyitott, leszerelt amerikai katonáknak nyújt segítséget. A veteránok pályázaton keresztül a többi közt tenyészállatokhoz és járművekhez juthatnak hozzá, illetve különféle képzéseken is részt vehetnek.

A Mitsubishi is beszáll a laborhús piacba

A Mitsubishi Corporation úgy döntött, hogy együttműködik az izraeli Aleph Farms céggel a laboratóriumban termesztett húsok gyártásában és forgalmazásában. Ennek az a célja, hogy Japánban csökkenjen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.

Marhaművészet az egészségügyi dolgozókért

Az utóbbi években a nebraskai Bridgeportban élő David Schuler „marhaművész” farmer a karácsonyi időszakban a red angus állományát élő műalkotásokká változtatja. Elkészítette már velük-belőlük a farmja billogját, és a beef (marhahús) szót is, amit felhasználtak az USA „Marhahús… ez van vacsorára” elnevezésű fogyasztásösztönző kampányában is.

Ugrásszerűen nőtt a növényi eredetű élelmiszerek eladása

Egy friss felmérés szerint január első hetében 50 százalékkal több növényi eredetű élelmiszert vásároltak a fogyasztók az Egyesült Királyságban, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában. A növekedés hátterében két fő ok áll. Lássuk, mik ezek.

A világ egyik legdrágább fogása: 60 millió egyetlen halért

A tokiói piac rendszeres új évi árverésén 200 000 dollárért, mintegy 60 millió forintért kelt el a tonhal, mely a tavalyi árhoz képest jelentős visszaesést mutat. Az említett kékúszójú tonhalat 20,8 millió jenért, azaz pontosan 202, 197 dollárért adták el az első aukción a Toyosu halpiacon miután az ünnepeket követően újranyitott.

Az EU Zöld Megállapodás lehetséges hatásai a takarmányiparra

Az EU Zöld Megállapodás az unió gazdaságának minden ágazatát érinti, beleértve az állatok takarmányozását is. Hivatalosan „új növekedési stratégiának nevezik, amely az uniót modern, erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággá alakítja át, ahol 2050-ig nincs nettó üvegházhatású gázkibocsátás, a gazdasági növekedés elválik az erőforrás-felhasználástól, és senki és egyetlen régió sem marad le.”