0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Farönkből főznek alkoholt a japánok

A fafeldolgozás egészen új ága bontakozik ki Japánban. Tudósok azzal kísérleteznek, miként lehetne biztonságosan, finom alkoholos italokat készíteni fadarabokból. Bár még az egészségügyi szervezetek nem hagyták jóvá, az első főzetek ígéretesek.

A Japán Erdészeti Kutató Intézetben 2009 óta foglalkoznak olyan eljárás kifejlesztésével, mely során környezetbarát módon állítanak elő üzemanyagot és alkoholt sima, hétköznapi faanyagból. Az eljárás legérdekesebb része, hogy semmilyen kémiai szert vagy hőt nem igényel.

A tudóscsoport ugyanis rájött arra, hogy a teljes folyamat megoldható természetes adalékanyagok hozzáadásával, a végeredmény pedig iható alkohol.

Yuichiro Otsuka, az intézet kutatója ismertette az eljárást: porított fát kevernek össze vízzel, élesztőt és enzimeket adnak hozzá, ezt követően 10 napig erjedni hagyják a „keveréket”. A kész alkohol olyan, mintha az alapanyagként szolgáló fából készült hordókban érlelték volna.

Jelenleg japáncseresznye fával, cédrussal és nyírfával kísérleteznek.

Otsuka hozzátette: azért ezen fajokra esett a választás, mert ezek biztonságosan fogyaszthatók. A cédrusból készült hordókat évszázadok óta használják szaké tárolására, a nyírfából pedig evőpálcikákat és fogpiszkálókat gyártanak. Míg a japáncseresznyéből készült fa chipsekkel húsokat füstölnek.

Négy kilogramm cédrusfából 3,8 liter 15 százalékos alkoholos ital készíthető.

Bár az italokat a hivatalos szervek még nem hagyták jóvá, így még eltart egy ideig, míg kereskedelmi forgalomba kerülhet, Otsaka reméli, hogy a „fatörzs italok” néhány éven belül megjelenhetnek a boltok polcain.

Forrás: esmmagazine.com