0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Robot ajánl borokat az Auchan-nál

Elbeszélgethetünk otthonunkban egy robottal a borászat árnyalatnyi érdekességeiről és azonnal rendelhetünk valami különlegességet – legalábbis Franciaországban, ugyanis a Google és az Auchan elindította első hangvezérlésű cset-robotját.

A lakásban használható eszköz, mellyel a borokról beszélgethetünk, a Google Home. Ez egy élő beszéddel irányítható, internetkapcsolattal rendelkező okoseszköz, mely hangszóró is egyben. Végeredményben úgy beszélgethetünk vele, mint a sci-fi filmek főszereplői: például a Star Trek űrhajóinak fedélzeti számítógépével Kirk kapitány.

Röviden egy apró eszköz a szoba közepén, ami hozzáférést nyújt a Google szolgáltatásaihoz hangvezérléssel.

Ehhez az otthoni asszisztenshez fejlesztett a két cég egy beszélő programot, mely olyan kérdésekre képes választ adni, mint: melyik ételhez, milyen bor illik; vagy milyen ízlésvilághoz, mely fajtákat érdemes választani.

Ezt a szolgáltatás a Google Home mellett a Google Assistant telefonos alkalmazáson keresztül is el lehet érni, igaz, egyelőre csak Franciaországban. Mintegy 1200 borral kapcsolatos hivatkozást kezel a program, ismeri a legfontosabb ó- és újvilági szőlőfajtákat, és természetesen a naprakész árlistát is le lehet kérni – elvégre a cél nem csak a tájékoztatás és szórakoztatás, hanem a még átfogóbb vásárlási élmény megteremtése.

Mennyire életszerű?

Az Auchan innovációs igazgatója Claire Koralewski elmondta: a cset-bot egy olyan új technológia, mely még könnyebbé, gördülékenyebbé teszi a vásárlást. A vevőnek olyan extra élményt és nem utolsó sorban könnyen elérhető, pontos információkat tudunk nyújtani, mellyel a cégünk újraértelmezi a vásárlási élményt – tette hozzá.

Forrás: esmmagazine.com