0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Segítség – Méhrajzás! (2)

A rajzás annak megerősítése, hogy a méhcsalád egy "szuperorganizmus". A felderítő méhek szárnyizmaik mozgatásával és a tétlenkedő méhek torának érintésével szólítják fel társaikat a rajzásra. A fára települt raj „demokratikus” döntést hoz arról, hogy melyik lakóhelyre költözzék. Ez az emberi döntéshozásban is példaértékű lehet. Tudunk-e tanulni a méhektől?

A méhcsalád és a méhraj egyre több kutató szerint szuperorganizmusnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a méhcsalád nem pusztán egyedek összessége, hanem  társas szerveződésű, igen magas fokú munkamegosztásban élő egyedekből álló szervezet.  

Ennek egyik bizonyítéka Dr. Thomas D. Seeley méhkutató szerint a méhek rajzása, mely annyira komplex folyamat, hogy nem valósulhatna meg egységes és összehangoltság nélkül.

Az előző cikkben szó esett a rajzás közvetett okairól, arról, hogy a méheket anyabölcső huzására ösztönzi, ha nem érzik a lépeken a méhanya két feromonjának keverékét a rágotövi mirigyét és a lábtövi mirigyét. (Lásd: Segítség- Méhrajzás! 1)

Ha útnak indul a raj

De nézzük, hogyan indul a rajzás. A rajzási hangulatba került méhcsalád felderítő méhei, melyek bejárják a környéket megfelelő új lakóhely után kutatva, visszatértükkor, ha a megfelelő körülmények adottak (napos, szélcsendes vagy mérsékelten szeles idő, 10- és délután 2 óra között),  a kaptár lépjein felkeresik a tétlenkedő méheket és torukat azok torához nyomják. Ilyenkor szárnyizmaikat rövid ideig 200-250 Hz-es frekvencián rezegtetik, mely egyfajta fütyüléshez hasonlít, és egyben egy hőjelzés is.

Ezzel azt jelzik, hogy lehet készülődni és bemelegíteni a szárnyizmokat, mert hamarosan indulásra kerül sor. Nem sokkal ezután ez a 200—250 Hz-es frekvencia folyamatos lesz a kaptárban, mert egyre több méh adja le ugyanezt a jelzést társainak. Az így megszólított méhek aztán a régi anyával (a későbbi rajok új anyákkal) kirepülnek a kaptárból és egy 10-20 méteres sugarú repülő méhtömegben egy közeli pihenőhelyre szállnak.

Ebben a repülő tömegben, ha nagy felbontású hókamerával szemléljük, egyes méhek felhevülve (35 Celsius fokra) ide-oda cikáznak, feltehetően ezzel jelezve a mozgás irányát a méhek számára. A méhek általában legalább 20 méterre a kaptártól, vagy távolabb egy faágra szállnak, és fürtbe tömörülnek.

Itt a rajnak testületileg el kell döntenie, hogy a felderítők által bejárt és kikémlelt „lakások” közül, melyiket válasszák maguknak. Ez általában gyors folyamat, de több óráig, ritkábban több napig is eltarthat.

A különböző lakhatási lehetőségeket felderítő méhek a fán csüngő raj felületén a nektárforrás jelzéséhez is használt tánccal jelzik az általuk talált lakóhelyek irányát, és ami még fontosabb, annak minőségét.

A kutatások alapján a méhek előnyben részesíik a 15-40 literes védett, tehát nem túl nagy bejárattal rendelkező üregeket, odúkat. A felderítő méhek az általuk talált lakás minőségét a tánc élénkségével és számának nagyságával jelzik a raj számára.  A raj csak akkor indul el, ha egyetlen irányt és lakhelyet jelez az összes táncoló felderítő méh a raj felületén.

Hogyan születik közös döntés a rajon belül?

Hogy hogyan jutnak konszenzusra nem csak érdekes kérdés, de az emberek számára is útmutató lehet a döntéshozási folyamatokban. Martin Lindauer jeles német méhkutató (1955-ös) hipotézise szerint a felderítő méhek úgy jutnak konszenzusra, hogy összehasonlítják az általuk elsőre felfedezett lakhelyet más felderítő méhek lakhelyeivel, és ha azt jobbnak minősítik, leállnak a saját jelzésükkel.

Azonban  Dr. Thomas D. Seeley később megcáfolta ezt, mert a felderítő méhek többsége még azelőtt leáll saját táncával, hogy bármilyen más lakhelyet meglátogatott volna, és össze tudta volna azt hasonlítani a maga által találttal.

Seeley professzor a következőket figyelte meg:

A felderítő méhek az általuk felkeresett lakhelyek minőségét a tánc intenzitásával és számával jelzik. ezután újra és újra felkeresik az üreget, vagy odút, majd visszatértükkor a raj felületén átlagosan 15 tánckörrel (nagyobb szórás is lehet az egyes felderítők esetén, de az átlag nagyjából 15) kevesebbet mutatnak be. Tehát, ha valamelyik felderítő méhcsoport (több felderítő is jelezheti ugyanazt a lakhelyet) egy potenciális lakóhelyet talált, és az kiváló minőségű – a méhlakás minőségének felmérése feltehetően ösztönösen van meg a méhekben – akkor  akár 150-180 kört tartalmazó táncot is bemutathat. Ezután újra elrepülnek erre a lakhelyre, és miután visszatérnek a rajhoz  15-tel kevesebb kört „táncolnak le” a raj felületén.

Azok a méhek, melyek gyenge minőségű lakhelyet találtak, eleve kevesebb tánckörrel kezdték. Így minden egyes visszatéréskor átlagban 15-el kevesebb tánckörre kerül sor. És persze lassacskán elfogynak a kevésbé jó minőségű lakhelyt jelzők tánckörei és ezek a felderítők végül leállnak.

A táncot csak azok a felderítők folytatják, melyek több tánckörrel kezdték, tehát „felmérésük” szerint kiválló mnőségű lakóhelyet találtak. A leállt felderítők ezután hozzájuk csatlakoznak. És a raj ezt választja új lakóhelynek.

A lényeget összefoglalva, a táncoló méhek előbb vagy utóbb leállnak a saját helyek jelzésével és csak azok táncolnak tovább, melyek jó minőségű lakhelyet találtak.

Ezzel egy eléggé „obektív” jelzőrendszer áll a méhraj rendelkezésére a méhlakások kiválasztásához.

Az emberek esetén ez a jelenség, vagyis, hogy valaki leálljon saját teóriáinak hangoztatásával, csak ritka esetben valósul meg. 

Vajon az ember megtanulja-e a méhektől, hogy háttérbe állítsa saját elméleteit és meghallgasson másokat is? Ehhez persze jó lenne egy érzékszerv vagy ösztön, mely „objektiv” alapon méri a teóriákat. Még az is lehet, hogy van bennünk ilyesmi, ha jobban magunkba nézünk.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu