0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Már száraz időt kívánnak a gazdák

Bár már biztosnak látszott, mégsem kezdték el az aratást. Az utolsó pillanatban úgy döntöttek a Pentele Mezőgazdasági Zrt. vezetői, hogy: nem aratnak!

Még a múlt héten mondta el a duol.hu-nak Márkli János, a cég ügyvezetője, hogy a hosszan tartó szárazság és napsütés hatására már június elejére beérett az őszi árpa, s ezért a hagyományokkal ellentétben nem várhatnak Péter-Pálig, június 29-ig, hanem már majdnem két héttel korábban, 11-én, azaz hétfőn elkezdik az aratást.

Mit tesz isten: a múlt héten többször is vihar tépázta meg az országot, felhőszakadásoktól kísérve, s bár Dunaújváros környéke ritkábban részesült ebből, mint más országrészek, csütörtökön és pénteken nálunk is óriási esők tomboltak. A hét végén Kisapostagnál 45 milliméter, Dunaújvárosnál 50-60, Baracsnál 62, Nagyvenyimnél 60, Mélykútnál 70 milliméternyi eső hullott. Sajnos jobbára erős szél kíséretében, amely még az eddiginél is több helyen megfektette a gabonát.

Ezúttal még a földekre is jutott az esőkből. Korábban ugyanis többször előfordult, hogy amíg a város utcái alaposan megáztak, addig a búzatáblákra alig jutott a cseppekből. Még akkor is, ha a 6-os főút egyik oldalán alig lehetett látni a záporból, ám a táblákon továbbra is porzott az út. Most a Pentele Zrt. minden területe alaposan meg­ázott. Úgyhogy előkészültünk a szép aratási riportra – és nem lett belőle semmi.

Márkli János a helyszínen, a sportáruházzal szembeni gabonatábláknál magyarázta el a kényszerű döntés okait. Hiába, hogy megvolt már az előre bejelentett gépszemle a kitűzött időpontban, és hiába, hogy azon mindent a legnagyobb rendben találtak, arató- és szállítógépet, szakembert egyaránt, mégsem lehetett nekiindulni a földeknek. A felázott talaj ugyan minden bizonnyal elbírta volna a gépeket, azonban a váratlan és sokat késett esőzések miatt az elsőkénti aratásra kijelölt őszi árpa nedvességtartalma hétfőn reggel húsz százalék volt: ez pedig a gazdaságos betakarításhoz túl sok!

Igaz ugyan, hogy délre már 16 százalékra csökkent a mérések szerint a nedvességtartalom, ám azt szeretnék a szakemberek, ha az árpa a lábán száradna ki a megfelelő, mintegy 14 százalékos mértékre. A szárítóüzem ugyan megfelelően felkészült az üzemre, ám a költségek szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit kell használni. A költségeket pedig az enyhe tél következtében tovább élő rovar és gomba kártevők miatt megismételt védekezések már amúgy is megugrasztották.

Ha még azt is hozzászámítjuk, hogy a kevés csapadék miatt rekordtermés már aligha várható árpából, búzából, akkor nagyon is érthető a mezőgazdászok húzódozása a további kiadásoktól, ha az nem elkerülhetetlen.

Az őszi árpa még az esők előtt beérett, a búza is megállt a növekedésben, vagyis az esők most már a gabonáknak nem, csak a kapásnövényeknek használnak, az aratás napokat késik.

Márpedig úgy tűnik, hogy nem az!

Nem kellene hozzá más, mint egy-két esőmentes nap – bármennyire is bizarr, hogy az utóbbi hetekben folyvást esőért imádkozó szakemberek most meg éppen a száraz időt hiányolják.

Ami viszont nagyon is érthető, ha belegondolunk, hogy egyetlen délelőttön négy százalékkal csökkent az árpa magjainak nedvességtartalma. Két száraz nap még ahhoz is elegendő lenne, hogy az esőtől most összepödrődő gabonaszárak is visszanyerjék erejüket, és jól arathatók legyenek: jelenleg csak tolná azt maga előtt a kombájn, s nagy részüket inkább letaposná, mint levágná – magyarázta nekünk az árpatáblában állva az ügyvezető. A felázott talaj azonban, hiába, hogy még megbírná a gépeket, a napsütés hatására folyamatosan engedi a levegőbe a párát: rendkívül nedves a levegő, ami megint csak nem tesz jót az aratógépeknek, az aratásnak.

Az időjárási előrejelzések azonban nem sok jót ígérnek az aratás szempontjából: e hét minden napjának délutánjára záport, zivatart jósolnak.

Meglehetősen későn jött ez az esős időszak, kesereg Márkli: egy-két héttel korábban még sokat hasznosíthatott volna belőle az árpa, amely már beérett az esők előtt, tehát most már annak mindegy. De a búza sem látja igazán hasznát: annak gyökere megszakadt, megállt a fejlődésben, nem ér térdmagasságnál följebb, magvai már nem növekednek, csak vizesednek: jó közepes termésnél több semmiképpen sem lesz belőle.

Persze amikor a mezőgazdász egyik szeme sír, akkor a másik nevet: a kapásnövények, vagyis a napraforgó és a kukorica valósággal megugrottak a növekedésben a csapadék hatására.

De ez már az aratás szempontjából mindegy…

Forrás: duol.hu